Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415
XVI. fejezet. Búcsú a szyrtektől
518 búcsú a szyrt Éktől fakóbarna, rövid, alig gyapjas, simán fekvő szőrből van. A csótár-rajzolat ezen a nyári ruhán alig látszik meg, sőt ellenkezőleg, ilyenkor az állatok hátán jól látható barnás-fekete csík vonul végig, a mi a téli ruhán csak elmosódottan jelentkezik. Alsó oldaluk világos, de lábaik csokoládé-barnák, s majd egyszinűek, majd meg fehér csíkok díszítik; lehet, hogy ez az utóbbi jelenség, más egyebekkel összeköttetésben magyarázza meg, hogy az állatnak alfaját különböztetik meg (Capra sibirica lydelikeri Rothscli, az Irtis mellől), de inkább azt hiszem, hogy ez csak a tökéletesen kifejlődött téli színezetnek a jele. A tekintélyes, fekete-barna kecskeszakállat csak a bak viseli, épp úgy, mint a szarva is csak a baknak fejlődik ki olyan hatalmas, szépen görbült díszszé A szarv minden évben két élesen feltűnő, párvonalos gyűrűvel növekedik az elülső részén, a melyek különösen a 6—12 éves korban érnek el hatalmas nagyságot, míg a korábbi években lapo sabbak és elmosódottabbak. A szarv épződésében két határozottan jellemzett tipust lehet megkülönböztetni, a melyek azonban mindenesetre csak egyéni jellegűek. Az egyik tipus karcsú, magas növésű, kevés görbülettel, a szarvak meglehetősen meredeken, aránylag szűken indulnak ki s csak felső harmad részükben görbülnek hátra és kifelé. A másik 163. kép. A kőszáli vad fejdísze. Felül a kecske, alul a bak koponyája. tipusú szarvak rendkívül erősek, sokkal erősebben dudorosak, gyökükből kiindulva azonnal görbülnek, s erős, kifelé való hajlásúkkal némileg a kos szarvára emlékeztetnek. A kirgizek szerint az az igazi szép szarv, a melynek hossza a görbület szerint mérve, 8—9 arasz, a mi 180 cm. hosszúságnak felel meg! Magam csak gyengébb szarvakról beszélhetek, s átlag a 7—10 éves bakok szarvát 70—80 cm. hosszúnak találtam ; a leghatalmasabb szarv, a mely kezeim között volt, 134 cm. hosszú volt, a görbület szerint mérve! A szarvak kerülete a gyöknél mérve átlag 23—26 cm.; a csúcsok távolságát, a mely persze a szarvak hosszúságától és görbeségétől függ, 50—92 cm.-nyinek mértem. Az ázsiai kőszálivad szarva mindenesetre egyike a legszebb trofeumoknak, a mire vadász csak szert tehet; s minden tekintet a jól megérdemelt diadaljelvényre, rendkívül élénken felidézi az ember emlékében a fáradságos, de hálás vadászatot s a nemes vad hasonlíthatatlanul fenséges hegyi hazáját.