Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415

Bevezetés

16 BEVEZETÉS annál oly ferdeszemű, tatárképű, talpraesett legényt, oly bársonybőrű, finom formájú, ruganyosan karcsú „fehér személyt"

1 annyit, hogy a legeslegigazabb nomád aúlnak

2 sem válnék szégyenére. Röviden összegezve, reátalál ugyan az utazó a vérrokonság nyomaira mindenfelé, de sehol sem úgy, hogy biztos alapra helyezkedhetnék. Hol itt, hol ott tűnik fel egy-egy közös jellemvonás, de ötletszerűen, kapcsolat nélkül; érzi az ember a kapcsot, de nem követheti vissza eredetéig, nem foglalhatja össze a lidérczfényként föl-fölcsillámló analógiák szikráit egységes üszőkké, mely logikus fényével belevilágíthatna a népfejlődés őskori sötétségébe Érzi, hogy a csagataj-török és a magyar két ága egy törzsnek, hogy testük egy testből, vérük egy vérből való — de ezen intuitiv érzelemnél továbbra nem jut. Régen, nagyon régen szakadt el egymástól a két hajtás; más úton haladt, más sorstól intézve mindkettőnek fejlődése, úgy, hogy az évezredek lefolyása alatt a külön ébredő kultura újabb köteléket nem szövött köztük, míg az idők múlása a közös eredet emlékeit is annyira elmosta, homályba borította, hogy tárgyi nyomuk alig maradt fenn. Mig így az ethnológia terén az ázsiai törökséggel való megismerkedésem némi csalatkozással járt, a mennyiben a kétségtelenül fenforgó fajvegyülés nyomait sem abban a mennyiségben, sem azon éles kidomborodásban meg nem találtam, a milyenben vártam, addig legnagyobb meglepetésemre az e fajta vonatkozások egész seregét találtam ott, a hol nem is kerestem, tudniillik az orosz népben. Régóta ismert tény, hogy nyelvünkben hemzseg a szláv eredetű szó, különösen aföldmívelésre, kezdetleges letelepedésre vonatkozó fogalmak között. Ha előbb néhány török-magyar szóazonosságot soroltam fel, a szláv-magyar megegyezésekből sem. kerülne fáradságba egész lajstromnak összeállítása, kezdve a gazdán, bárányon, asztalon és villán (gazda, baran, sztol, vilka), egészen fel a magyar büszkeségig, a Balatonig, melynek elnevezése a szláv balotna, vizenyős hely, mocsár, tó szóból származik. Nem csupán rokonszenv dolga, hogy anyanyelvünk szókincsének ezen részét mily érzelmekkel fogadjuk! Mindenekelőtt különböztetnünk kell. A türk szavak nagyrészt ősi eredetűek és nem az oszmán megszállás idejéből szivárogtak át hozzánk. A finnugor és török-tatár elemekből összeforró nemzettel együtt születtek e szavak, mint a képződő magyar nyelv szavai, népünk fiai az anyatejjel szítták azokat fel és hozták magukkal Ázsiából, Lebédián át, az új hazába, a négy folyam országába. De milyen lehetett akkor nemzetünk ? — szegény nomád törzs; harczias, becsületes, bátor, de felettébb egyszerű és formálatlan lovas pásztornép, — körülbelül olyan, mint mai nap a Tién-Sán jámbor kara-kirgizsége,. 1 Ez a kifejezés is ázsiai torok eredetű ! 2 Aúl = sátortelep.