Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415

Bevezetés

7 BEVEZETÉS 1900 februáriusában érkezett meg, tehát akkor, a mikor a holminak teheráru gyanánt való elszállítására már gondolni sem lehetett. Nem maradt más választásunk, minthogy a podgyászt magunkkal vigyük, akár mint vasúti személypodgyászt, akár pedig mint gyorsárút, a mi természetesen mindegyik nagyon költséges. Ezek közt a körülmények közt azután különösen kellemetlen volt a podgyász óriási tömege, s többször arra kényszerített bennünket, hogy a holmit átpakoljuk s a feleslegeset biztos őrizet alatt visszahagyjuk. Nem hagyhatom itt említés nélkül a cs. és kir. dunagőzhajózási társaságnak azt a szíves előzékenységét, hogy nemcsak a podgyászt vette fel díjtalanul, hanem még a személyeket is ingyen szállította Budapestről Galaczba. Az elméleti előkészületekhez tartozott az is, hogy oroszul kellett tanulnunk, s ennek útitársammal együtt jó eleve nekifeküdtünk. Ennek a nyelvnek az ismerete nemcsak azért feltétlenül szükséges, mert Orosz-Közép-Ázsiában ez a legfontosabb nyelve az érintkezésnek, hanem azért is, mert a dolog természeténél fogva a Közép-Ázsiára vonatkozó tudományos irodalom legnagyobbrészt orosz nyelven jelent meg, s ennek a hatalmas irodalomnak az ismerete nélkül a szakszerű buvárlat úgyszólván teljesen lehetetlen. Elméleti nyelvtanulás azonban sohasem elegendő az élet gyakorlati tapasztalatainak pótlására, s így el kellett szánnunk magunkat arra, hogy tolmácsot fogadjunk, a ki legalább az utazás elején keresztülsegít bennünket az idegen nyelv szokatlan használatának első nehézségein. Hosszas levelezés után sikerült egy minden tekintetben megfelelő egyént, valami LAIS nevezetű preparátort, idegenbe szakadt svábot, a transzkaukázusi Lenkoránból, az utazásra megnyernem. LAis-szal meg kellett elégednünk, ámbár csak németül, oroszul és tatár nyelven tudott, azonban azonkívül már több zoológiai gyüjtőutazásban vett részt a transzkaspi vidéken mint preparátor, s így egyszersmind preparátorul és „manager"-íil, útitanácsadóul esetleg jól használhattuk volna. Ebben a reményben azután nem is vittünk magunkkal hazulról valami szakképzett preparátort. Ugyanis, tapasztalat szerint, az olyan egyének, a kiket nem vezet az utazáson semmi személyes, vagy tudományos érdek, hanem tisztán az anyagi nyereség, rendesen mind testileg, mind szellemileg kevés kitartást tanúsítanak; a helyett, hogy segítségére volnának az expedicziónak, a teljesen idegen körülmények között, szokatlan fáradalmak hatása alatt teljesen elvesztik rugalmasságukat, mindenféle kellemetlenkedéseket okoznak, s legtöbbször nem hogy előremozdítanák, hanem inkább hátráltatják az utazást. Úgy határoztuk, hogy ilyen kétesbecsű, fizetett, alantas közeg helyett inkább fiatal orvosnövendéket viszünk magunkkal, a kinek tudományos előképzettsége lehetővé teszi, hogy munkálkodásunkban rendszeresen résztvegyen, és azonkívül orvosi tudományát esetleg az expediczió érdekében érvényesítheti is. Ilyen minőségben nyertük meg az expediczió számába v. LANSER RÓBERT orvosjelölt urat, a ki a gráczi egyetemet abszol-