Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415
III. fejezet. A hét folyam országában
A HÉT FO I.YAM ORSZÁGÁBAN 07 A népesség zömét mindenesetre a nomádok teszik, és pedig első sorban a 144 községben (voloszt) élő kirgizek, mintegy 1240 aul-lal, a mi körülbelül 40—50,000 sátort és kerekszámban 250,000 lelket jelent. A kalmükkök, a kiknek száma 1880-ban még mintegy 25,000 volt, eltűntek a tartományból, a mióta Khinában visszaállították a Kuldzsa-kerületet. Csak az Isszyk-kul mellett, Przsevalszk közelében él egy félig nomád törzs, az úgynevezett szárt-kalmak, a mely mintegy 3000 lélekből áll és mohammedán vallású. A nomádokkal körülbelül egyenlő számban laknak a kerületben a tarandzsik. Már 1880-ban mintegy 180,000-re becsülték a számukat, de azóta lényegesen megszaporodtak, mert Kuldzsa visszaadása után ezrével vándoroltak vissza orosz területre, s az Ili völgyében telepedtek le. Dzsarkentben 44, Vjernyi kerületben 20 faluja van ennek a szorgalmas földmíves népnek, köztük „fővárosuk", a nem régen alapított Dzsangi-sahr (Újváros). Ha ennek a törzsnek lélekszámát negyed millióra becsüljük, úgy hiszem, közeljárunk az igazsághoz. Szemirjécs tartomány valóban egyike Belső-Ázsia legszebb és legvonzóbb vidékeinek. Kiterjedése aránylag kicsiny ugyan, (a 41° és a 47° ész. szélességek között), de azért a legváltozatosabb térszíni formák találkoznak itt. Míg északról a Balchas és az Ala-kul tóvidékének mélyedése (2—300 méternyire a tenger színe felett) határolja a tartományt, addig keleten és délen a dzungáriai Ala-tau hófedte bérczeinek gerinczvonala, meg az égbe nyúló Tien-san határolják, a mely utóbbinak legmagasabb csúcsát mintegy 7000 m. magasságúra becsülik. Ezek a rendkívüli ellentétek természetesen nagyon változatossá teszik a tájképeket, valamint a növény- és állatvilágot is. Néprajzi tekintetben is nagyon érdekes ez a vidék, mert tarkán összevissza kevert néptörzsek lakják, s végül történelme is különösen jelentékeny múltra tekint vissza, mert az Ili völgye volt az a kijárat, a melyen át a titokzatos Belső-Ázsia vándor-népei hömpölyögtek ki az alföldre, s gördültek ki nyugat felé. Könnyen érthető tehát, hogy alig vártam, hogy az amúgy is testtellélekkel megúnt tarantászt ott hagyhassam, s végül, a mire olyan régen vágyódtam, közvetetlenül lépjek érintkezésbe a természettel és a néppel azon a területen, a melyet kutatásaink számára jelöltünk ki. A mint említettem, a jemscsikeknek igért „főúri" borravalók megtették hatásukat, mert két kocsim hatalmas porfelhőbe burkolva valósággal repült a szép sima, kemény úton. Vjernyi előtt az út utolsó szakasza unalmas vidéken vezetett át, t. i. azokon a löszszel fedett, nagy kiterjedésű törmelékkúpokon, a melyek minden belső-ázsiai hegyvidéket szegélyeznek, s a melyeket a folyók mélyen összeszabdalnak. Ezek az aránylag elég meredek lejtőjű területek helyettesítik itt az európai hegyeket rendesen környező dombvidéket. Ha az út úgy, mint itt Vjernyi előtt, párvonalosan vezet a hegylánczczal, és merőlegesen a törmeléklejtőket összeszabdaló folyókra, akkor az egész ALMASY : Vándor-utam Ázsia szivébe. 7
