Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415
III. fejezet. A hét folyam országában
90 A HÉT FO I.YAM ORSZÁGÁBAN 90 bobak (Arctomys bobac), a marmotához hasonló pusztai rágcsáló miatt egészen ázsiai jelleget nyert. Konsztantinovszkájából az út több meredeken emelkedő terraszon és erősen dombos pusztákon át halad Szngati állomásig, a mely tulajdonképen csak mintegy 50 jurtból álló aul; körülötte persze nem hiányzik a rendes kép: szarvasmarhák, lovak, kutyák, vastagfarkú juhok, félig- vagy egészen meztelen, piszkos gyerekek, csodálatosan rongyos nők, s szanaszét lovagló vagy heverésző kazak-kirgizek. Állni, vagy gyalog menni, úgy látszik, egyáltalában nem tudnak, mert én még nem láttam őket másként, mint lovagolva, vagy a földön kuporogva. Ezután értük el az egész posta-utazásnak tájképileg legszebb pontját. Sziklás hegyeken át, a melyeknek egyes részletei valóban festőiesen és sokszor vadul emelkedtek az ég felé, másztunk fel a Kurdai (a térképeken néha Muz-Bel, „Jéghát") másfél ezer méternyi magasságára, s csakhamar mind a völgy síkja, mind a halomvidék mélyen alattunk terült el. Ezzel szemben, túl a Csu folyón az Alexander-láncz óriási bérczei emelkedtek, közöttük az 5000 méter magas Szemjonow-hegy fenséges csúcsa, zárt, tömeges felépítésével. A fotografálásra már későn volt, mert az esthomály mindent kétes homálylyal kezdett bevonni a mikor a hágóra érkeztünk, de annál tündériesebb, annál tüneményszerűbb volt a távoli hegyláncz foszforeszkáló fényben égő szűzi világa, vakító fehér hótömegeivel, havas gerinczeivel, csúcsaival, jegeseivel, a mely a derűit ég hátteréről, mint felejthetetlenül nagyszerű kép vált el, igazi alpesi pompával. Pispck városka már Szemirjécsenszk tartományban fekszik, a mi igazi munka-helyünkön, s csak mintegy 232 versztnyire Vjernyi-tői, a posta utazás végső pontjától. Már április 20-ika óta rázott-zőtykölt a tarantász, s most április 24-én bizony már vágytam tőle megszabadulni. A mint általában mindenki mondotta, az útak Vjernyiig egészen jók, s tökéletes az útnak lovakkal való felszerelése is. Tehát nem maradt más hátra, mint hogy a jemscsikeket kellőleg ellássam borravalóval, hogy lehetőleg ne kíméljék az ostort, hanem minél rohanóbb vágtatásban szeljük át a pusztákat. Nem is takarékoskodtam, s alig 24 óra alatt lemorzsoltuk a 232 versztet Vjernyiig. Szemirjécsenszk tartomány, a melynek délnyugati részét szemeltük ki tanulmányaink tulajdonképeni czéljául, az Ili folyamrendszerét és a Tien-san lánczait foglalja magában egészen a 73° hosszúságig. Területe 394—396 km. 3, tehát majdnem akkora, mint Francziaország. Az oroszoktól való elfoglalásának története igen jellemző az oroszoknak ázsiai előrenyomulására, a mit nem hódításvágy, nem is földéhség idézett elő, hanem az a kényszerűség, a melybe az oroszok jutottak, hogy határaikat kijelöljék és biztosítsák. A míg az Altaiban és az Aral-Kaspi homokpusztákon Szibiria meghódítása után aránylag gyorsan helyreállt a rend és a biztonság, addig a kirgiz-puszták végtelen mezőin, a hol a vad nomád törzsek
