A Svédországi Magyarok Országos Hiradója, 1988 (8. évfolyam, 29-31. szám)

1988-06-01 / 29. szám

Nagy Károly:

MAGYAR SZIGETVILÁGBAN MA ÉS HOLNAP

zárószavarból

TÖRTÉNELMI FELELŐSSÉGÜNK

... A külföld magyarságának nagy része legkevésbé a magyarságfenntartás jövőjét, gyermekeink magyar megmaradását tartja fontosnak, hiszen a legkevesebb pénzt, idol, energiát, munkát a magyar iskolák fenntartására fordítja, gyermekeit legkisebb számban a magyar iskolába viszi és küldi. Még szomorúbb ez a tény akkor, ha melléállitjuk a másik tényt: Magyarországon kívül a nyugati országok magyarsága van a legkedvezőbb helyzetben a magyar nyelv és kultúra átörökítésére. Erdélyben hatalmi szóval korlátozzák magyar iskolák, osztályok fenntartását. A Felvidéken mostanában szüntették meg az egyetlen magyar tanítóképzőt. Jugoszláviában évről évre csökken a magyar nemzetiségűek száma. Ez év februárjában Illyés Gyula így ébresztgette a nemzettudatot a budapesti televízió egyik műsorában: „A magyar nép tragikus helyzetben van minden nemzeti vonatkozású dologban. A világon tizenötmillió magyar van. Ebből tízmillió él a mai országhatárokon belül, a többi a határokon kívül, anyanyelvének megtartása és egyéb szempontból is igen hátrányos helyzetben. Ha ezekkel nem törődünk, akkor erkölcsi árulást követünk el. Testvérárulást, népárulást.” Ruffy Péter a Magyar Nemzet műit karácsonyesti számában így tette a magyar nyelv sorsát lelkiismereti kérdéssé: „Ez a nyelv él, fejlődik, virágzik, pompázik, még akkor is, ha anyanyelvűnk tcmplomfalait helyenként gonosz sortüzek lyuggatják át. Tanuljuk tehát a magyar nyelvet azok helyett is, akik gyermekfövcl már idegennyelvü iskolába kényszerítődnek s az anyanyelv szói megfagynak ajkukon, mielőtt még fészkét vertek volna ott.”

Nyugat magyarságának meg kell hallani származtató nemzete szílitó szavát, a magyar sors korparancsát! Jaj annak az édesanyának és édesapának, aki gyermeke ajkáról elapasztja a magyar szó édes izét! Jaj annak a közösségnek, amelynek tagjai már csak szánalmas keveréknyelven és szentimentális giccsé torzítva tudják felidézni származtató népük nemes és méltóságteljes gazdagságait! És jaj annak a népnek, nemzetnek, amelynek külföldön élő fiai - lányai követek és értő nyelv- és kultúra-közvetitők helyett felszívódott számadatokká, vagy legfeljebb nosztalgiás, ágáló, a jelent csak tagadni tudó figurákká váltak!

Imádkozni minden nyelven lehet. A tábortüzek körül is minden nyelven közösségteremtő a hangulat. De Vörösmarty felszólítását, hogy „Hazádnak rendületlenül légy híve, óh magyar!”, de Petőfi általános érvényű hazafiság-mércéjét, miszerint „haza csak ott van.

hol jog is van”, József Attila elvárásait a jövőtől, amit így sürget .Jöjj el szabadság, te szülj nekem rendet!” — ezeket a gyémántszemeket és a magyar kultúra tengernyi többi kincsét megérteni, megérezni csak magyarúl, a magyar nyelv és kultúra ismeretének birtokában lehet. És ezt a magyar nyelvet és kultúrát eszmélő, összefüggéseket is felfedező, átadni is,képes, a jövő formálásában is résztvenni érett szinten elsősorban magyar iskolákban lehet elsajátítani.

Mert nem elég a könnybe lábadt szem — tudni kell az ábécét is, meg Rákóczi életét és Ady szimbolizmusát meg Móricz Zsigmond prózáját is. Nem elég a honfibú — olvasni kell mai költőink - íróink szavait, amelyekkel világszerte mindenütt azt is fogalmazzák legjobb gondolkodóink, hogy mit kíván ma a magyar nemzet. Nem elég a felhőkbe, a lángba, a múltba révedó tekintet — meg kell alkossuk a módjait annak, hogy hogyan építhetünk emberségesebb jövőt tizenhatmilliónyi magyarnak a világon mindenütt. És ehhez tudnunk, tanulnunk, olvasnunk, ismernünk kell egymás véleményét, gondolatait.

Ezt az ábécét, ezt az olvasnivalót, ezt az ismeretet, ezt a tudást a fiataloknak a magyar iskolák, a magyar tanítók nyújtják elsősorban és legjobban. Kérdezzük meg csak szervezeteink, egyesületeink, egyházaink vezetőit, kérdezzük meg csak a szülőket, és — kezet a szívre — kédezzük meg magunkat: hány budapesti, kolozsvári, pozsonyi, szegedi, párizsi magyar folyóiratot, könyvet olvasunk rendszeresen? Hány kassai, marosvásárhelyi, újvidéki, torontói írótköltót ismerünk, és hánynak a nevére, üzenetére tanítottuk meg tagjainkat, híveinket, gyermekeinket?

Külföld magyarsága magyar jövőt akkor épít, amikor magyar iskolákat tart fenn. A magyarországi magyarságot akkor támogatja, ha magyar iskolákon keresztül képezteti ki gyermekeit a magyar valóság közvetítésére. A Magyarországtól elszakított erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és jugoszláviai magyarságot akkor segíti, ha a magyar iskolákban megismerteti gyermekeit ennek a magyarságnak az irodalmával, művészetével, életével, sorsával és vágyaival...v

Németh László: KARÁCSONYI ÜZENET (1961)

... ne csak reményeitekkel ne forduljatok el tölünk - segítsetek is, hisz segíthettek.

Ködvárak helyett építsétek az összetartozást, kinn egymás közt, de erre, a nemzettel isi