A Svédországi Magyarok Országos Hiradója, 1987 (7. évfolyam, 25. szám)

1987-09-01 / 25. szám

A közelmúltban nálunk, magyar közösságben, magyar szájbúi hangzott el egy olyan kijelentás, hogy "ne itt magyarkod junk, hanem otthon "

Valóban, otthon, ahol a nemzet ál, ott van leginkább szükság arra, hogy minden fia legjobb tudása szerint szolgálja a haza, a náp árdekeit. Otthon kellene dolgozni a közös, jé árdekárt, egy olyan bel- ás külpolitikáárt, amely a náp ás haza árdekeinek megfelel.

Sajnos a valóságban nem igy törtánt. Az ország vezetői az idők nagy többságáben nem a náp árdekeit kápviselták. Azok az "otthon magyarkodők" akik a haladásárt, fejködásárt, a náp árdekeiárt küzdöttek - megbecsülás, elismerás, tisztelet helyett - neház börtönáveket, akasztőfát, begyepesedett, návtelen sírokat kaptak "jutalmul", mivel nem akarták tűrni, hogy a náp akaratát elfojtsák.

Évtizedekre, ávszázadokra visszatekintve nemzetünknek, - amely napjainkban is keményen tartja magát - neház sorsa alakult ki. Hiába reméltük, hogy a sok vérontás után eljön az az idő, amikor minden nemzet szabadon, saját akarata szerint élhet saját földjén.

Mi, akik a hazától távol élünk, nemtetszésünket fejeztük ki azzal, hogy elhagytuk hazánkat. Talán a hiábavaló vérontásból okulva, - talán a meghallgatásra nem találó sok panaszunk feletti keserűségben jöttünk el ás kopogtattunk más nemzeteknél, hogy új életet kezdhessünk. Tudjuk, hogy nem ez az igazi út, nem ez a megoldás.

Mi továbbra is része vagyunk a nemzetnek, magyarok vagyunk. Magyarkodásunk itt, idegen földön - azoknak az álmoknak a folytatása, amelyeket magunkkal hoztunk a hazából, szülőföldünkről, - apáink, nagyapáink, ősapáink álmai, - talán nem is magunkért, inkább az otthonmaradottakért tesszük, felelősség és kötelességérzetböl, amelyet idegenben is érzünk, mint ahogy minden más nemzet fia is érzi ezt a felelősséget az övéiért.

Nem felejthetjük el, nem tagadhatjuk le, nem titkolhatjuk el, kik vagyunk, honnan jöttünk, miért jöttünk ? állampolgárságot cserélhetünk, de nemzetiséget nem. Aki magyarnak született az természetszerűleg magyarként él és magyarként is hal meg. Hiába próbálják egyesek behízelegni magukat, hiába próbálnak teljesen lemondani magyar mivoltukról és befurakodni a befogadó ország bőre alá. Nagy általánosságban úgy ítélik meg őket: ha nem volt jó magyarnak, csehnek, horvátnak, akkor jó svéd, német vagy angol sem válhat belőle. Többre tartják azt, aki megmarad verébnek, mint aki ékes toliakkal akarja felcicomázni magát.

Tartozunk a befogadó országnak azzal, hogy elsajátítsuk nyelvét, alávessük magunkat törvényeinek, becsületes állampolgáraivá váljunk, tiszteletben tartva mindazt amit a befogadó nép elért és kivívott s aminek köszönhetően számunkra is egy jobb életet tudnak biztosítani. Ugyanakkor kötelességünk magunkkal és a fiatalabb nemzedékkel szemben is, hogy ne hagyjuk kihalni a nemzeti érzést, a magyar néphez való tartozás érzését, ne hagyjuk elfelejteni történelmünket, nemzeti műveltségünket, hagyományainkat, szokásainkat és mindenek felett legdrágábbat - anyanyelvűnket. Annál is inkább tennünk kell ezt, mivel a befogadó ország mindezt biztosítja számunkra.

Vaui amiért magyarkod junk: magunkért, a jövő generációért, az otthonmaradottakért.

Fizessünk elő és olvassuk az emigrációban megjelenő magyar sajtót, irodalmat, történelmi és politikai írásokat, hogy értsük meg az idők szavát és tudjunk lépést tartani a nemzet közös élniakarásával.

Ne szigeteld el magad saját magadtól. Ne légy ellensége saját magadnak, nemzetednek.

Meg kell érnünk egy következő világtörténelmi fordulóra, hogy visszanyerhessük igazi nemzeti identitásunkat.

Ehhez Te is hozzá kell járulj.