L. Lőkös szerk.: Studia Botanica Hungarica 25. 1994 (Budapest, 1994)

Orbán, Sándor: A magyarországi mohászat rövid története

A MAGYARORSZÁGI MOHÁSZAT RÖVID TÖRTÉNETE A magyar mohászat kétszáz éves múltra tekinthet vissza, melynek során több mint 100 kutató 1500 publikációja érinti a nagy- illetve kis-Magyarország területét. Kutatásunk történetéhez az előbbiek is hozzátartoznak, hiszen mohakutatásunk gyökerei ide nyúlnak vissza, s az sem zavarhat minket, hogy osztoznunk kell e törénelmen szlovák, román, lengyel, cseh, osztrák és német kollégákkal. A magyar mohakutatás 1791-ben indult, amikor LUMNITZER az első magyarországi mohaadatot közreadta. A múlt században elsősorban a mai Magyarországon kívüli területek kutatása folyt (Tátra, Erdély). Például Erdély moháit Fuss foglalja össze "Systematische Aufzahlung"-jában, FÖRSTER viszont már Nyugat-Magyarországból közöl adatokat. Az első nagy összefoglaló munka "A magyar Birodalom Moh-flórája" HAZSLINSZKY FRIGYEStől, amely 1885-ben jelent meg. Bár BOROS szerint felületes munka, amelynek az adatai jók csupán, úgy tűnik erőteljes lökést adott a bryológia fejlődésének. Ezután alakul ki ugyanis az erdélyi iskola - DEMETER KÁROLY, majd PÉTERFI MÁRTON és tanítványa GYŐRFFY ISTVÁN kutatásai nyomán. Míg DEMETER és főleg PÉTERFI Erdély valamennyi érdekes területét átkutatja és publikálja, GYŐRFFY munkáiban a Magas-Tátra moháit dolgozza fel, de már a magyar alföldről is publikál - pl. Makó környéke. GYŐRFFY ISTVÁN tekinthető az első igazán nagy hazai mohakutatónak három okból is - több mint 100 publikációja volt mohákból; kiadta a Bryophyta Regni Hungáriáé exsiccatát és megalapította a Folia Cryptogamica folyóiratot. A XX. sz. első negyedszázadának nagy alakja volt még DEGEN Á., aki az ország sok részéből publikál adatokat és ismeri az akkori neves külföldi mohászokat - BAUMGARTNER, ROLL, SCHIFFNER, LOITLESBERGER, HERZOG. S ő az, aki helyi és külföldi gyűjtésekből jelentős mohagyűjteményt hozott létre, amely a Növénytár mohaherbáriumának törzsanyaga lett. Ebben az időszakban kezdett publikálni SZEPESFALVI J. és BOROS Á. is. A 30-40-es években nagy lendületet vesz a mohaföldrajzi kutatás, sok új adattal és fajjal gazdagodik a bryológiai tudomány. Egymás után jelennek meg az egyes területek moháiról a publikációk: BOROS: Vas megye, Fejér megye; DEGEN: Bakony, Balaton-felvidék; IGMÁNDY: Hajdúnánás; FELFÖLDY: Nyírség; SZEPESFALVY: Pilis-Budai-hg.; POLGÁR: Győr megye, stb. Cönológiai munkájában sok kutató publikál mohaadatokat pl. HARGITAI, MÁTHÉ I., Soó R., ZÓLYOMI B. E korszak lezárásaként jelenik meg BOROS A. gyűjtésében a "Bibliographia Bryologica Hungarica", mely 880 közleményt sorol fel. Ebben az időben indul meg BOROS A. és VAJDA L. együttműködésével egy nagyszabású bryoföldrajzi kutatás sorozat, melynek során hazánk és Kárpát-medence flórája sok új adattal gazdagodott. 1953-ban látott napvilágot a "Magyarország mohái" határozókönyv BOROS A. munkája, amely mint kézikönyv a habitusra alapozott kulcsai miatt megfelelő előismeret nélkül nehezen volt használható, azonban tartalmazza 519 hazai mohafaj leírását és elterjedési adatait. A könyv megjelenése a mohaflóra kutatásnak újabb lendületet adott. Elsősorban VAJDA L. munkái jelentősek (Börzsöny, Zempléni-hg.), de sok florisztikával és növénycönológiával foglalkozó botanikus is jelentős adatokkal gazdagította flóránkat: BORHIDI, BODROGKÖZI, FELFÖLDY, TÍMÁR, KÁROLYI, DOMONKOS-NAGY É., BAKSAY L., DÉVÉNYI, JÁRAI-KOMLÓDI M., KOVÁCS M., VÖRÖS LÁSZLÓ-ZSIGMOND. Külön említendő Pócs T., aki sok új adatot közöl Nyugat-Magyarország és a középhegység flórájához és SIMON T., aki az Észak-Alföld tőzegmohalápjait felfedezte. 1968-ban jelent meg az utóbbi kutatások adatainak szintézise BOROS ÁDÁM "Bryogeographie und Bryoflora Ungarns" munkájában, mely a hazai mohafajok eltejedését, ökológiáját és cönológiai jellemzőit adja meg részletesen. Ebben 47 újabb mohafaj szerepel legnagyobb részt VAJDA gyűjtéseiből.