G. Fekete szerk.: Studia Botanica Hungarica 9. 1974 (Budapest, 1974)
Fekete, Gábor: Tölgyesek relatív megvilágítása és gyepszint-fajainak eloszlása
középértékre viszonyított szórást egyenesen társulásjellemzőnek tartja. A relativ megvilágítás tehát - amint az természetes is - azonos társuláson belül is szóródik, azonos időpontban is és erre a térbeli variabilitásra már 1937-ben rámutatott SAUBERER és TRAPP. TRAPP (1938), ELLENBERG (I.e.), RHEINHEIMER (1959) és mások fénytérképeket közölnek, melyek bizonyos parallelizmusokat mutatnak fajeloszlásokkal. KNAPP (1960) már egyes fajok boritásértékeinek növekedését figyeli a növekvő relativ megvilágítással. REENERS (1967) a relativ megvilágítás-értékek mediánjai és erdők cserjeszintjének biomas s zaja között vél összefüggést. E munkák leiró természetűek, csakúgy, mint EBER (l.c.)» számos fény-térképe és faj-elterjedés térképe; szerzőik nem végeznek matematikai-statisztikai kiértékelést. E munka célkitűzése az volt, hogy a Budai hegység két kiterjedt tölgyes erdőtársulásában relativ megvilágításukra vonatkozó becslést végezzünk; továbbá, hogy a megvilágítás valamint a gyepszint uralkodó fajainak borítása közötti kapcsolatokat elemezzük. ANYAG ÉS MÓDSZER A vizsgálatok színhelye a Budai hegységi Remete-hegy volt. A szubmediterrán karszttölgyes (Orno-Quercetum, leirását 1. ZÓLYOMI 1958, PRÉCSÉNYI - FEKETE - SZUJKÖ-LACZA 1967, SZUJKd-LACZA - FEKETE 1971) két tipusában: a Vicia sparsiflora- és a Brachypodium pinnatum tí pusban valamint a már középeurópai karakterű Quer cetum petraeae-cerris társulás Poa nemoralistipusában végeztük a méréseket. A 3 cönológiai egység egymástól a vertikális fiziognómiai struktúra tekintetében erősen különbözik. A Vicia sparsifloratipusban a mélyebb barna rendzina- vagy barna erdőtalajon a legmagasabbra nyúló Quereus pubescens és Qu. cerris fák 11-12 m magasra nőnek, a lombozat zöme 7 m-től felfelé helyezkedik el, az ágak galyrendszerén nagy csomókban tömörülő levelek 3-5 emeletben tornyosulnak egymás fölé. A tölgyek közötti hézagokat mindenütt a második lombkoronaszintet alkotó, kb. 6 m magasra emelkedő vékonytörzsü, vagy csak 8-10 cm átmérőjű suháng formájú Fraxinus omus t ölti ki. A harmadik szintben főképpen a kb. 4 m magasságig felhatoló Cornus mas foglal helyet; közvetlenül a gyepszintre pedig a Ligustrum vulgare mintegy 1-2 m magas, helyenként összefüggő cserjeszintje fejti ki árnyaló hatását. A gazdag vertikális tagolódáshoz tehát több faj járul hozzá. - A sekély rendzinákon kialakuló Brachypodium pinnatumtipusban a 7-9 m magasságot elérő Quereus pubescens fá k között majdnem ugyanolyan magasra nyúlik a Fraxinus ornus is. A lombozat mindössze 3-4 m magas térrészt tölt ki, nem tagozódik jól elkülönülő emeletekre. A vertikális tagolódás szegényes, alsóbb fás szint alig-alig fejlődik ki. - A mély barna erdőtalajon kialakult, zonális Poa ne morális-típus fás szintjében mindössze két fafaj, a Quereus petraea és Qu. cerris uralkodik; mintegy 20 m magasságig emelkednek. A lombsátor alja 10 m körül helyezkedik el, a nagy ágak galyrendszereinek végén tömörülő terjedelmes levélcsomók lazán, 8-10 emeletben tornyosulnak egymás fölé, ugy, hogy két szomszédos fa ágrendszere nagymértékben egymásba illeszkedik. Alsóbb lombkoronaszint, cserjeszint hiányzik. A fénymérésekre egyenletesen borult, illetve tiszta, derült napokat választottunk ki, Az alábbi napok déli (ll-13 h ) óráiban végeztük a méréseket: 1973 VŒ. 12., 14., 16., VTfl. 4., 5., 10. A fotoelektromos fénymérő (Ju-16 tipus) szeléncelláját az egyes vegetáció-tipusokban zsinórral kijelölt 7, 5 x 7, 5 m méretű mintaterület 25 négyzetre osztott (egyenként 2, 25 m 2-es) egységeinek közepén helyeztük le sorra a gyepszintben; a
