G. Fekete szerk.: Studia Botanica Hungarica 8. 1973 (Budapest, 1973)

Huszty, Sándor: Kanitz Ágost és az első magyar botanikai folyóirat

gyen és cserepéldányok elől. Ugy véljük, hogy ezzel is a teljes függetlenséget akarta megőrizni minden irányban. A későbbiekben látni fogjuk, hogy a folyóirat fennállásának vége felé, mikor anyagi ereje kimerülőben volt, inkább kölcsönkért kiadványokat, de mégsem vállalt ingyen kötelezettségeket. KANITZot 1880-ban elérte a megtiszteltetés, aminek módfelett ö­rült: a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választot­ta. 37 esztendős volt akkor. Ajánlója, GÖNCZY Pál mindazt fel­sorolta érdeméül, amit maga is annak tartott: "Nem csekély buz­dításul szolgál hazánk ifjabb tudósainak a tudományok ernyedet­len mivelésére azon kitüntetés, melyben eddigi érdemei elisme­réséül akadémiai tagokká választás által részesülnek. E végből bátorkodom a Tekintetes Társulatnak ajánlani Dr. Kanitz Ágostot a kolozsvári m. kir. egyetem rendes tanárát, ki a füvészet tu­dományában s annak irodalmában kiváló jártassággal bírván, nem­csak a növénytan magyarországi történelmének jeles leirásával (Hannover 1863) s a 'Reliquiae Kitaibelianae' kiadásával, nem­csak érdekes kisebb nagyobb értekezéseivel, melyek némethoni éB aus triai havi iratokban nagy számmal jelentek meg, hanem az ál­tala 1877ben Kolozsvártt meginditott és jelesen szerkesztett magyar első botanicus havi iratával is, melynek czime: 'Magyar növénytani lapok' kitűnő szolgálatot tett a tudománynak, - an­nak terjesztéséhez nevezetesen járult. Mert úgy a szorosabb ér­telemben vett Magyarhonnak, mint Slavoniának flóráját, a ma­gyarhoni füvészétnek érdemeit és munkáit megismertette a kül­földdel és hazánkfiaival s nemcsak a rendszeres füvészettan, hanem a növény élettan terjesztésében is jelesen közreműködött; mint tanár azon felül füvészettani laboratóriumában a honi if­júságot a szép tudomány minden ága müvelésére előkészítette s a kolozsvári botanicus kertet kitűnően berendezte és gazdagí­totta. Méltán hiszem tehát, hogy eddigi tudományos érdemeinek úgy jutalmát vévén a Tekintetes Akadémia általi megválasztatá­sában, jövőre még hathatósabb ingert fog találni tovább is ha­ladni a hazai tudományosság előbbre vitelében és a nemzeti if­júságnak a tudományokra való lelkesitéseben, hogy e szellemi kincsekkel ékeskedve legyen kedves honunknak nemcsak szép remé­nye, hanem dicsősége is."^"

Next

/
Thumbnails
Contents