St. Louis és Vidéke, 1969 (57. évfolyam, 1-19. szám)
1969-07-26 / 14. szám
ST. LOUIS ÉS VIDÉKE Don Kihó te az árinfláeió ellen Az árinfláeió elleni küzdelem kezd hasonlítani Don Kihőte harcához a szélmalmok ellen. A kormány mindent elkövet, hogy az üzleti prosperitást lelassítsa, de erősen kétséges, hogy ez-e a helyes út az árinfláció megfékezésére. A kormánypolitika alapja az a régi elképzelés, hogy magas kamatláb és pénzszűke teremtésével le lehet törni az áremelkedést. Mindig kételkedtem ennek a tételnek'helyességében, de soha jobban, mint most. Mit mutat a kép? A GNP — vagyis Amerika össztermelésének bruttó értéke — egyre kisebb arányban növekszik. Az áremelkedést kiszűrve belőle: 1968 második negyedében 10.7 billió dollár volt a növekedés, a harmadik negyedben már csak 8.9 billió, a negyedik negyedben 6.1 billió és 1969 első negyedében 5.1 billió. Ez a több mint 50%-os csökkenés nem egészen egy év alatt eléggé mutat-HALLÓ, ITT LONDON! A legújabb hivatalos adatok szerint Angliában évente másfélmilliárd fontot, azaz kereken 4 milliárd dollárt költenek dohányzásra. Ugyanannyit, mint új bútorra, jégszekrényre, televízióra és új autóra összesen. Pedig egy doboz cigaretta (20 darab füstölnivaló) átlag 6 shillingbe, vagyis kereken II dollárba kerül — az adó miatt Enoch Powell, az angol konzervativpárt legnépszerűbb képviselője főleg arról nevezetes, hogy — demokrata. Mármint úgy, ahogy a volt gyarmati sorból önállóságra szert tett afrikai, ázsiai országok vezetői, akik kiadták a jelszót, hogy például: „Tanzániát a tanzániaiaknak!”, vagy: „Kenya a kenyaiaké”! Powell szerint: Anglia az angoloké! Legutóbb azt javasolta, hogy minden olyan színesbőrü angliai lakost, aki vissza akar térni hazájába, lássanak el útiköltséggel és ki-ki magával viheti minden Angliában összeszedett vagyonát. Hangsúlyozni kell: nem akar kényszeríteni senkit, de aki akar, azt segíteni kell, hadd menjen. Emiatt a javaslat miatt azonban Powell —- fasisztának minősül egyes angliai körök szemében. De Nyerere, vagy Kenyatta a demokrácia bajnoka. Hja, ha ketten teszik ugyanazt — nem ugyanaz... Az angol külügyminisztérium titkos levéltárának 1938-as anyagát megnyitották a kutatók előtt. Budapestről, a Történettudományi Intézetből is több fiatal tudós böngészi a magyar külpolitika történetére is sok érdekes részlettel szolgáló, 30 évvel ezelőtti okmányokat. Az 1920-1938 közötti külügyi akták tárgymutatója különben 77 vaskos kötet és 2500 dollárba kerül a sorozat. Mint látható, -csak —- külügyminisztériumok engedhetik meg maguknak ezt a luxuskiadást... Elöbb-utóbb minden régi divat visszatér... Angliában legújabban a gobelinhímzés hódít tért. — Azért nem kell azt képzelni, hogy a miniszoknyás nemzedék hajlott háttal üldögél és milliónyi tűszúrással hímezi a kifeszített vászonanyagra elörerajzolt mintát. Erről szó sincs! A nagyanyák és dédanyák idejéből maradt gobelinhímzések kerülnek elő a levendulaszagú régi fiókokból. Valaki kitalálta, hogy a színpompás hímzések nagyszerű falidísznek használhatók, csak be kell keretezni őket. Szakértők szerint még ma lehet vásárolni 10-20 fontért egy szép darabot, de ha a divat jobban terjed, megérhetjük, hogy tízszeresére is felugrik a régi gobelin értéke és a végén még — hamisítani is fogják. Arról senki sem mer még álmodozni sem, hogy a mai lányok, háziasszonyok a kenyérkeresö munka és a háztartás elvégzése után csöndesen behúzódnak majd az ablakmélyedésbe és rózsába, jázminba, papagálytollba hímezik minden álmukat. Erre már csak azért sem kerülhet sor, mert hol vannak a mai épületekben az erre i aj meghitt — ablakja, hogy a kormánynak sikerült lefékezni — a prosperitást. De — nem az árinflációt! Ezt az elszánt harcot megelőző 12 hónapban, vagyis amikor még az árinfláeió szabadon növekedhetett, 4.2%-kai emelkedett a megélhetési index. Az alatt a tíz hónap alatt pedig, amióta a nagy harc megindult ellene — évi 5.4%-os tempóban növekedett. Ez tehát arra mutat, hogy a prosperitás lefékezése nem jelenti egyszersmind az árinfláeió megállítását is. Igaz, hogy ezek a pénzpolitikai és egyéb fékezőerők nem azonnal hatnak. A prosperitás további lanyhulásával számolnak azonban és remélik, hogy ez meghozza a várt eredményt. Nem hiszem, hogy így lesz. Csak egy súlyos közgazdasági visszaesést kockáztatnak meg, esetleg 5%-ig menő munkanélküliséggel, anélkül, hogy az áremelkedést legyőzhetnék. Azok, akik ezt a donkihőtei küzdelmet vezetik, nyilván elfeledkeznek arról, hogy az árinfláció bele van építve a közgazdasági rendszerünkbe. A mai szabadpiaci gazdálkodás mellett szinte két évenként kell újítani a gé-A sumer diáknak nehéz dolga volt! Mostanában heves viták folynak a magyar történészek körében arról, hogy volt-e valamilyen rokonság a régen kihalt szumirok (sumérok) és a magyarság között. Bobula Ida, a probléma egyik legjobb ismerője azt állítja, hogy igen. A kérdésben nem akarunk, de nem is tudunk állástfoglalni, mert nem vagyunk történészek, még kevésbé régészek, akik a század elején feltárták a 4-5 ezer esztendős délmezopotámiai Ur városát, amelynek az Ótestamentumban „a káldok Ur városa” a neve. A sumér kultúra és civilizáció ide központosuk. Arra a kérdésre, hogy milyen volt ez az életforma, az Egyesült Nemzetek egyik tájékoztatója, az Unesco Courrier az alábbi érdekes történettel válaszol: A sumér birodalomban viszonylag több írásutdó ember élt, mint Egyiptomban. Voltak fiatalabb és öregebb „templomi” és „királyi” Írnokok. Az utóbbiak közül kerültek ki a közjegyzők, akiknek fontos szerep jutott az élénk bel- és külkereskedelemben. De a magánembereknek is szükségük volt az írás-olvasás tudományára. Az egykori sumér „tanintézetekről” képet nyerhetünk az Ur városában, egy magánházban, Kr. e. körülbelül 1780-ban működő — az ásatások során feltárt — „irnokiskola” alapján. Eredetileg a tudásra vágyókat a templomokhoz tartozó egyházi iskolákban képezték. Ezek idővel világi vezetés alá kerültek, mint ez a kisebb méretű, csak 25 tanuló befogadására létesített iskola is, ahol a növendékek nemcsak az elemi, hanem a felsőbb ismereteket is elsajátíthatták. A kiásott táblácskák egyik felén a tanító által előírt szövegminta, a másikon a tanuló által készített másolat látható. Először egyszótagú jeleket írtak, ezeket a szavakat a mondatok, majd a klaszszikusok műveiből vett idézetek leírása követte. Találunk vallásos jellegű, valószínűleg lediktált és kívülről megtanulandó szöveget, valamint számtani műveleteket, ezenkívül mértani problémákat és szépirodalmat tartalmazó táblácskákat is. Az iskolákat csak fiúk látogathatták. A történelem ugyan női írnokokat is számon tart, de még nem tudjuk, hogy őket hol képezték ki. A tanítás több évig tartott, a „gyermekkortól az érettségig”, de már a harmadik évben az ifjú „dubsar túr”, ifjú írnok lett, és részt vehetett a kezdők oktatásában, dolgozatok kijavításában, vagy — ha büntetéseket érdemeltek — megkorbácsolásukban. Egyéb fegyelmezési módok voltak: a bezárás, ötven vagy százszoros büntetőlecke és a bot. Egy fennmaradt dolgozat részletesen beszámol arról, milyen jól telt el egyik fiú napja- az iskolában. Másnap azonban kevésbé volt szerencsés: elkésett, házi feladata hibás volt, és amiért „nem volt illően öltözve és kibámészkodott az ablakon”, megkorbácsolták. Az ifjú azonban ...túlzottnak tartotta a büntetést, és kérte apját, bírja rá a tanítót a kegyetlen büntetésmód enyhítésére. Az okos apa nem rohant az iskolába, hogy felelősségre vonja a tanítót, hanem meghívta öt otthonába, dicsérte tehetségét és az elért eredményeket, majd egy új ruhát és egy gyűrűt ajándékozott neki. Behívták a fiút is, aki most már hibátlanul mondta el a leckét, erre a tanító megdicsérte és hozzátette: „te leszel ezentúl társaid vezére, el fogod érni a legmagasabb iskolai fokozatot. Magatartásoddal rászolgáltál a megtisztelő „sumér” elnevezésre.” ; Ez a „szatjrilps kép jól érzékelteti a magántahítók akkori helyzetét: a szülök adományaiból kellett saját magukat és iskolájukat fenntartamok. Az állami iskolákban egészségesebb légkör uralkodott, és mindvégig fenn tudták tartani a tanulás iránti vágyat és tiszteletet. pékét, berendezéseket, gyártási szisztémákat, sőt magukat az árucikkeket is, hogy a vállalat versenyben maradhasson. Ma már nincs egy egész életre szőlő, hanem csak 2-3 évig ható befektetés. Már most, ha a gyár 5% helyett 8-10 százalékos kamatra tud csak kölcsönt szerezni a felújításra, akkor a 3-5 százalékos többletet áthárítja a fogyasztóra, vagyis emeli az árait. Ha több adót kell fizetnie, áthárítja a fogyasztóra. Ha a munkabér emelkedik, azt is áthárítja a fogyasztóra. És pontosan ez az, ami az árakat még csökkenő prosperitás idején is emeli, mert hiszen a gyár nem dolgozhatik veszteséggel. Sokszor említettem már, hogy az árinfláeió a haladás ára, amit meg kell fizetnünk és amin egyszerűen nem lehet segíteni. Azaz lehet, ha depressziót és 20 milliós munkanélküliséget idézünk elő. Ha a halál jobb megoldás, mint az enyhe rosszullét, akkor — ez a megoldás. De józan megfontolással ilyesmire nem szabad törekedni. (OECONOMUS) HUMPHREY ÉS WALLACE — MEGINT! Mi az, hogy „megint”? Megint vesztettek. Kaliforniában egy kocsi, amit Hubert Humphrey vezetett, beleszaladt egy motorbiciklibe. Ez viszont belecsapódott egy parkolt kocsiba, amelynek George Wallace volt a tulajdonosa. Ne tessék izgulni! Ez nem volt politikai merénylet. Annál kevésbbé lehetett az, mert a két károsultnak semmi köze a hasonnevű politikusokhoz. Sőt! Ez a Humphrey republikánus és ez a Wallace liberális demokrata. Női szemmel: A mesebeli herceg Ma már nincs ilyen. Ha mégis szóba kerül, akkor még mindig i walesi herceggel azonosítják. Hódító, elegáns, bőkezű gavallér. De min denekfelett: az olimposzi elérhetetlenség levegője lengi körül. A megelőző walesi hrceg arról volt nevezetes, hogy amikor az ango birodalom királyává koronázták, szíve választottját szerette volna ma ga mellé ültetni a trónra. „Ezt már még sem lehet...” dohogta annak idején a zord Baldwii miniszterelnök! „Vagy király, vagy férj.” Valóban nem volt más meg oldás... A jelenlegi trónörökös: Charles, 20 éves. Édesanyja, II. Erzsébet an goi királynő iktatta be a Walesi hercegségbe. Óriási előkészületek előz ték meg ezt. Caernarvon kastélyát, ahol a világraszóló esemény lejátszódott, Lord Snowden, a királynő sógora, készítette elő. Ö maga is; welsh sarjadék. Apjának háza csak kődobásnyira van a Caernarvoni kas télytől. Az egész világ izgalommal várta a nagy eseményt. De nem úgj a welshek. A kiküldött riporter csodálkozott, hogy Wales lakossága semmi jelét nem mutatja a joggal feltételezhető izgalomnak. A polgármester, akii megkérdezett, higgadtan, hűvösen magyarázta: — „Mi walesiek 2000 év óta lakunk itt. A kastély üres. De, nézzen körül: a házakban mindenütt welshek laknak. A királyi család jön hoz-; zánk — nem mi megyünk Londonba. Nem látom be, miért kellene nekünk izgulnunk?” A welshek sok minden feljegyzésre méltó érdemeik mel-> lett arról is híresek, hogy gyermekeik hét éves korukig csak — welshül beszélnek. Csak azután tanulnak meg angolul. A walesi herceg is igyekszik megtanulni — welshül. A helyszínen tartózkodott hoszabb ideig. Mint jövendőbeli király, nem is tehetne okosabbat, mint azt, hogy: tanul. Ahogy nézem az arcát, ma még: a kedves: mama még kedvesebb fia csupán. Arca még tiszta, fehér papírlap. Az1 élet még nem sokat írt rá. Mire király lesz, a papírlap sem marad üresen, Charles is sokat fog tanulni. Persze, ez alkalomból ismét sokan vitatkoznak a királyság létjogosultsága felett. Királyság 1969-ben, mikor minden recseg-ropog, összeomlófélben van úgyis? Anglia lakosságának még mindig 57%-a kívánja és nem tartja anakronizmusnak a királyságot. Ez az angolok problémája. Csak ők dönthetik el. Nixon elnök lánya, Patricia képviselte az Egyesült Államokat. Patricia külön, dísz-meghívót-kapott. Nemcsak a herceg felavatására, hanem Patricia fogadtatására is óriási előkészületek voltak. Ki tudja, talán az angolok a sors gyengéd beavatkozását is látják a csinos, fiatal, szerényt okos, művelt és jólnevelt „képviselő” küldetésében. Ki tudja, hátha Ámor és Cupido szövetséget kötöttek és mindent elkövetnek, hogy meg ne ismétlődjék a megelőző trónörökös rövid királysága... Az Amerikai Egyesült Államok és az Angol Birodalom esküvőjén__ én is ott szeretnék lenni... GERLE GIZELLA 7 volt — maradt 1 w M rw ••1"1 1 •• az „os -űrrepülők közül Tíz évvel ezelőtt kezdődött... Vajon, emlékszünk-e még rá? Nem nagyon. Annyi történt azóta, még pedig olyan halmozódással és egyre táguló arányokban, hogy az embernek meg kell erőltetnie magát, ha azt kérdi: hogy is volt csak? Amikor a NASA — az amerikai űr-központ — megkezdte az űrprogramját, hét asztronauta állt rendelkezésére az akkor még ismeretlen, merész feladatokra. Az „ös”-űrrepülők ezek voltak: Scott Carpenter, Gordon Cooper, John Glenn, Virgil Grissom, Walter Schirre, Alan Shepard és Donald Slayton. Vajon, mi lett velük? AMMONDÓ VAGYOK, hogy a humort néha csak hajszál választja el a keserű életérzéstől. Kevés ember van a világon, aki szívesen megy katonának, ami alatt a tömeg nyelvhasználatában mindig közlegényt, legfeljebb örvezetöt, káplárt, vagy szakaszvezetőt kell érteni. És ha valaki mégis belekényszerül az angyalbőrbe,, legszívesebben a maga mesterségét folytatná katonáéknál is, — fegyverrel, vagy fegyvertelenül. A newyorki Fort Hamiltonban a minap egy gazdasági tanácsadó olyan beosztást kapott, ami semmiképpen sem tetszett neki. —- Nem lehetne az újoncokat a maguk szakmájában alkalmazni? — kérdezte felháborodva. — Sajnos, nem, — mondta az őrmester, — mert aránylag nagyon kevés olyan újonc kerül hozzánk, aki civilben is emberöléssel foglalkozik. A magyar nép katona-humora nem ennyire keserű és elutasító. Valamikor Magyarországon minden valamirevaló regrutajelölt beletörődött abba, hogy két-három esztendeig a király puskáját kell hordoznia a gránicokon, vagy a „mögöttes országrészekben”. Szép számmal akadtak olyanok is, akik egész életükre megsértődtek azon, hogy nem vették be őket katonának. Szidták ugyan a németet, hogy sorozáskor „üngöt, gatyát” le kéllett vetniök „a padlóra”, de semmiképpen sem akartak ahhoz az „egy-két nyomorulthoz” tartozni, akik „otthonmaradnak.” Ellenben a puskaporszagot ők sem szerették. Gombócnak szívesebben elébe álltak volna, mint a golyóbisnak és maguk is szívesebben lőttek volna gombóccal. Mint ahogy lőttek is. Valamikor 1940 kora őszén a Gubanc megvédi a szegényeket! (nk) Az egyik madridi napilap a legnagyobb elragadtatással ír egy Gubanc nevű magyar puliról, amely 5 éves korában került Alvarez nevű santanderi adóvégrehajtóhoz. Egy magyar emigráns, ajándékozta meg vele, nem tudni: mi okból. De nem is fontos, hogy tudjuk. Elég az hozzá, hogy senor Alvarez mindenhova magával vitte Gubancot. Akkor sem hagyta otthon, amikor foglalni és végrehajtani indult. Ebből támadt az a kalamajka, amely véget vetett a karrierjének. Abban a pillanatban, amikor az adóalanyok jajveszékelni kezdtek a foglalás, majd később az árverés miatt, Gubanc mindig nekiment senor Alvareznek, a gazdájának.-Addig ugrált az arcának és tépte nagymérgesen a nadrágját, míg senor Alvarez abba nem hagyta a végrehajtást. Lassan annyira elhatalmasodott Gubanc, hogy senor Alvarez egy megveszekedett vasat sem tudott bevinni az államkincstárba. Elmaradtak a szokásos jutalékok és nyomor köszöntött a házba. Gubanc azonban ezúttal is segített. Most nem az adóalanyokon, hanem a gazdáján. Reggelenként egy-egy kövér tyúkkal, galambbal, hallal tért haaz, sőt egyszer az is megesett, hogy egy kosár zsemlével örvendeztette meg az elbúsult végrehajtót. Hogy honnan emelte el, máig sem derült ki. Senor Alvarez azt állítja, hogy csak kövér emberektől, vagyis jómódúaktól „organizál”. A lopás szót nem veszi a szájára, mert szerinte Gubanc nem tudja, hogy elítélendőt cselekszik. Senor Alvarez és Gubanc lakhelyén: a santanderi negyedik kerületben a szegénység már arról beszél, hogy a legközelebbi képviselőválasztásokon Gubancot kell beküldeni a Cortes-be: ő tudja a legjobban, hogy mi kell a gondokkal küzdő embereknek. És ha oroszlán, medve, kutya lehetett isten, lő római konzul, miért ne lehetne Gubancból képviselő? Ha tőlünk függne, legszívesebben a magyar parlamentbe választanánk be. Legalább volna valaki, aki ugatni merne és nem kushadna a vörös basák lábai alatt. Talán meg is ugrasztaná őket, ahogyan a birkákat szokás... Tatárhágón magam is láttam néhány olyan nyeles kézigránátot, amelynek félliteres űrtartalma nem robbanóanyaggal és gyilkos vasszilánkokkal volt megtöltve, hanem mákospatkóval. Az esztergomi 76-os bakák szakácsai sütötték őket az 1916 évi orosz karácsonyra. A futóárkokból azokat dobálták az orosz lövészárkokba. Végeredményben gombóccal lőttek és egy rozsdásodásnak indult tábla felirata szerint ennek emlékéül hagyták meg eredeti formájában az északi harctérnek ezt a szakaszát, amely akkor „szabadtéri múzeum” volt. Hogy megvan-e még? — nem tudhatom. De a gombóccal való lövöldözés emléke él. Több harctéri feljegyzés is tud róla. Szécskay Mihály tardoskeddi néptanító, tartalékos hadnagy úr például ezt írta a naplójába: „A muszka állások emelkedőn vannak. Mi lapban (laposban) fekszünk a lövészárokban. Karácsony napján egy hordó gurult a nyakunkba. Tele volt pálinkával. A muszkák taszajtották hegyibénk. A muszka karácsonyra mi mákospatkőt dobáltunk át hozzájuk kiürített kézigránát-tokokban. Egyenek jó magyarosan, hogy el ne vigye őket a hasmenés”. Ebben a néhány sorban humanitás is van, nemcsak humor, mint a Fort Hamilton-i őrmester keserű megjegyzésében afölött, hogy nem akad elég katona, aki 'civilben is emberöléssel foglalkoznék. Alighanem igaza van Gerlőczy tábornoknak, Bosznia-Hercegovina egykori katonai kormányzójának abban, hogy mi magyarok még háborúban sem gyilkolunk, csak az ellenség, vagy a magunk haláláig verekszünk az igazunkért. Néha még gombóccal is. Talán azzal a legszívesebben... HÖRÖMPÖ 1961. május 5-én lőtték fel az első Redstone rakétát, amely a Freedom 7 űr-kabint vitte 116 mérföldes magasságba. Az űrkabinban Alan Shepard ült. Ö volt az első amerikai, aki az űrben járt. Később középfül-gyulladás támadta meg, ami különböző fizikai nehézségeket okozott és így levették a további űrrepülések programjáról,, Shepard azonban harcolt az újabb dicsőségért, s végül — egy sikeres műtét után — újból alkalmasnak nyilvánították. Őt szemel-1 ték ki az Apollo 13 parancsnoká-1 nak. John Glenn volt az első amerikai, aki orbitolt a Föld körül, 1962. február 20-án. Utána szenátornak készült fellépni Ohio államban, de' a fürdőkádjában elcsúszott és súlyos sérülést szenvedett. Így le-1 mondott és az üzleti életben helyezkedett el. Donald Slaytonnál szívzörejeket' állapítottak meg és így nem mehetett az űrbe. A NASA keretében maradt és azóta földi szolgálatot, lát el. Ő az egyetlen a 7 közül, aki sohasem volt az űrben. Scott Carpenter — aki Slayton ; helyett repült az űrbe, — motorbi-; cikli-szerencsétlenség következtében sérüléseket szenvedett és többé nem repülhetett. Visszaért a! Navy kötelékébe és mélytengeri, kutatásokat vezetett. Egy ízben I 30 napot töltött 205 lábnyira a víz alatt, ami világrekordnak számít. Virgil Grissom — másik két, újabb asztronauta bajtársával együtt — 1967. január 27-én, egy Apollo-űrhajő kipróbálásánál tragikus tűzhalált szenvedett. Meg-1 előzőén már kétszer volt az űr-1 ben. ; Gordon Cooper még a NASA- nál van ugyan, de úgy hírlik, hogy kilép onnan. Állítólag túlságosan szívére vette, hogy az Apollo 13 • parancsnokságát nem őrá, hanem a meggyógyult Shepardra bízták. Walter Schirra az egyetlen a 7 közül, aki mindhárom űr-sorozat-; ban — Mercury, Gemini, Apollo — résztvett. Azóta lemondott és az üzleti életben helyezkedett el. ■ így az. eredeti hétből mindössze hárman vannak még a NASA-nál, de közülük is csak egy — Shepard — fog még felmenni az űrbe. Az „ős” héten kívül azonban időközben kiváló második és harmadik „nemzedéket” nevelt ki a ~ NASA. így az „öregek” hiányát nem érzi meg az űr-kutatás.
