St. Louis és Vidéke, 1968 (56. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-12 / 1. szám

1968. JANUÁR 12. ST. LOUIS ÉS VIDÉKE MIKSZÁTH KÁLMÁN NOVELLÁJA Egy éj az Arany Bogárban (5. folytatás) — Köszönöm. A legutóbbi üt­közetben sebet kapott, de mint ér­tesítenek, nem veszélyes. A jó fiú! Isten, reményiem, megőrzi öt. — Adassék neki hála érte! — s a fohászkodás ürügye alatt ásított egyet. — Ön talán ismeri Fridrikemet? — Hogyne — felelte vontatot­tan. — Tavaly ilyenkor még csá­szári katona voltam magam is. — Talán alatta szolgált ön egy­kor? — Sajnos, — jegyzé meg újra ásítva — ő szolgált egykor alat­tam, mint kadét. Bizony, bizony múlnak az évek, báróné, múlnak. Elhallgatott, mintha az idők szomorú múlásán tűnődnék. A be­állott nyomasztó csöndet a bárónő törte meg gonoszkodó kíváncsi­sággal. — Apropos! Ön az imént mon­dani akart valamit. — Én, báróné? — rezzent fel hallgatásából és harmadszor is ásított. — Igen, igen. Hogy vala­mit akartam mondani. Diable, mily szórakozott az ember. De már gya­nítom. Alkalmasint jő éjt akartam önnek mondani. — Jó éjt! ★ A falhoz fordultak és elalud­tak. Reggel, mikor az ablak mellet­ti ágy tulajdonosa fölébredt s ki­nyitotta a zsalukat, láthattuk vol­na (ámbár semmi kedvem férfiakat a legintimebb ruhadarabjaikban se nézni, se bemutatni), hogy egy szép fiatal ember, inkább fiú nyúj­tózkodik az ablaknál. Sugár, ma­gas jegenyegyerek, ahogy monda­ni szokták, hamvas arccal, mint a az őszi barack, okos, lelkes sze­mekkel, sima állal, s csak annyi pehellyel az ajka fölött, amennyi agy kisasszonyt se rútit el. Hanem a jobb arcán egy nagy kardvágás fut végig, mely a homloknál kezdő­dik és a fül alatt ér véget. Be van forrva és úgy néz ki, mint egy oda­­varrt keskeny paszománt. És illik neki. Azonfelül többet ér akármi­lyen bajusznál és szakállnál. Első pillantása a másik ágyra esett — de az üres volt. Úgy ré­vedezett előtte, hogy álmodott bi zonyos öreg asszonyról, ki valami öreg császári tisztnek volt az any ja nagy nagyanyja. Azaz hogy.. valóságos igaz. Ni, a ládái, táskái most is itt vannak. Szinte meg könnyebbült, hogy maga az asz szonyság már fölkelt (persze az ilyen vén boszorkányok nem tud­nak jól aludni), lassankint eszébe jutott tisztán az egész dolog, hogy érkezett meg pap képében (bolond dolog ez a háború), hogy bonyo­lódtak aztán beszélgetésbe és hogy a jő lélek (uram bocsáss meg ne­ki) még kicsit mintha kezdegetett volna is. Csakhamar egyébre gondolt és fütyürészve nyitván ki bőrtáská­ját, kiszedte belőle nyalka huszár­ruháját, aztán hozzálátott az öltöz­ködéshez, miközben kitekintett az ablakon, mely a vendéglő udvará­ra nyílt. Nagy sürgés-forgás volt odalent. A hideg, úgy látszik, nagyot enge­dett, mert az ablak se volt befagy­va, s az udvaron az állás alatt apró gyerekek játszottak katonásdit, dobolván a korcsmárosné üres hor­dóin. Két táborra voltak oszolva s Matykó oktatta őket az exerciro­­zásban. Lábhoz! Vállhoz! Löjj! S erre aztán szálltak, süvítettek a nyilak a zsindelypuskák vályúi­ból. A kocsisok egy farkast ütöttek agyon az éjjel, mely a kerten át ide tévedt. Fejszével, husángokkal ölték meg, s a bőrét pálinkává té­vén, most vidáman hancuroztak a holtteste körül, a legkülönfélébb sportokkal lopva a drága időt, hogy ki tud tovább féllábra állni és ki bir a tenyerén legtovább eltartani egy darab izzó parazsat. S minde­zeket ott nézi szörnyű kedvtelés­sel egy ismerős úr, gróf Kozsi­­brovszky Muki. A fiatal tiszt kinyitotta az ab­lakot s leszólt hozzá : — Sapristi! — kiáltott az fel, megösmerve a tisztet. — Te vagy az, Niki? Kriszti Gott, brúder! S ezzel szaladt fel hozzá az eme­letre. — Teringette. kis hadnagy, hát hol jáasz te itt, ahol a madár se jár? Ej. ez derék! Egy kis pikétet játszhatunk a reggeli után. Van a táskámban kártya, tábla, minden. — Nem lehet, Kozsikám, mert tüstént tovább kell mennem, kül­detésben vagyok. — Miféle küldetésben? Olyan titokzatos arcot vágsz, mintha leg­alább is a Szent Koronát vinnéd. Melyik táskában van, mutasd meg! A hadnagy mosolygott. — No nem, csak levelet viszek a kormányzótól Görgetnek, de az fontos lehet, utasításom van, hogy siessek vele. — Lassan járj, tovább érsz! Ha­nem te! Mit látok! Hisz itt hált még valaki? — Igen, egy asszony. — Ejnye te kópé — vigyorgott Kozsibrovszky gróf diadalmasan. — Csodálatos az ón szimatom. Hi­szed vagy nem hiszed, órák múlva is megérzem az asszonyi test illa­tát, anélkül, hogy szeretném. Mert én aszkéta vagyok, kis hadnagy és csak egy illatot szeretek, a szivar­­füstét. Ez az egy szenvedélyem van és az éneklés. De az utóbbit nem hagyták kifejlődni. Illetőleg a tehetséget nyomták el bennem. Egy kincset ástak el örökre. Elfojtották szisztematice. Mintha valaki elta­posna egy éledő szikrát — holott minden szál gyújtó ezer forintot érne. Értesz? Mintha összeesküdött volna az egész környezetem. Gott weiss warum? Az anyám összeszi­dott, ha az énekben gyakoroltam magamat, az apám lekapta a fal­ról a vadászkürtjét, hogy elfojtsa harsogásával a hangomat A bará­taim rám rohantak és befogták a szájamat, ha dalolni kezdtem. Meg akartak lincselni. Hát nem megfog­hatatlan ez? Pedig talentumom van, nagy, nyers tehetség. Becsü­letemre mondom. Csak egy kis gyakorlat kellett volna. Nem en­gedtek. Még az inasom is grima­szokat vágott, ha öltözködés köz­ben eldúdoltam a Jesztye polskát, már vagy háromszor pofoztam fel amiatt, most aztán már nyu­godtan hallgatja. — Megcsal az téged. Láttam múltkor, gyapotot visel a füleiben. — Kitelik a gazembertől. De lá­tod, azért mégis hasznát vettem a talentumomnak. Ha hitelezők jöt­tek hozzám, énekeltem nekik va­lamit s erre szépen elpárologtak. Ezeken gyakoroltam magam. De sajnos, nem volt elegendő hitele­zőm s így maradt a hangom par­lagon. Különben értem nem kár. De beszéljünk most te rólad. Te­hát egy kaland. Mi? — Dehogy, mindössze egy sza­maritánus cselekedet. Éjjel érkezett szegény nö, tudod, milyen hideg volt, szobát nem kapott, megkér­tek hát, hogy engedjem át neki a fölösleges ágyat. — És aztán? — Hát átengedtem, ő besurrant, ö sötétben levetkőzött, lefeküdt. — És aztán? — Bah, hiszen öreg asszony volt. — Bolond vagy, minek nézted meg? — Hiszen nem néztem meg. — Akkor meg azért vagy bo­lond. És hova lett? — Bizonyosan lement reggeliz­ni, mert a holmija még itt van. — Hát azt se tudod ki volt? — De igen. Ösmersz valami bá­ró Zervitz császári ezredest? — Hogyne, hogyne! A Zervitz bárók rokonságban állanak a Ko­­zsibrovszkyakkal, egyik Kozsi­brovszky kisasszony mezalliánszot csinált a múlt században, hozzá­ment egy Zervitzhez, de mi soha se tartottuk a rokonságot, egyrészt azért, hogy a Kozsibrovszkyak elő­kelőbb, régibb család, másrészt azért, mert a Zervitzek protestán­sok — s a Kozsibrovszky-család katolikus hagyományai messze ve­zetnek. — Igen mondtad már egyszer, hogy Bouillon Gottfried rokonotok volt. — Paperlapap! — jegyzé meg Kozsibrovszky dölyfösen. — Az semmi. Hisz az csak most élt ta­valy. Hanem mikor a keresztény vallás kezdődött, weisst du brúder, amikor kezdődött, akkor az egyik Kozsibrovszky-gyereknek, ha nem csalódom, XXIII-ik Szaniszlónak, de megnézhetjük a családfán, mert meglehet, XXIV-ik Szaniszló, egy apostol volt az instruktora. Gondo­lom, Pál apostol. Volt, kérlek, ilyen nevű apostol? Mert te csak nem­régen tanultad ezeket! Mikor én gyerekeskedtem, akkor ... még nem tanították. — Igen, volt Pál apostol. — No, ugy-e? De most már em­lékszem is, mert később aztán ez a Pál apostol valami leveleket ir­­kálhatott a családnak, vagy a gu­­vernantnak — weiss der kukuk. A részletekre nem emlékszem, lang­weilige geschichte. Csak azt tu­dom, hogy a szüleim gyermekko­romban emlegették egymásközt e leveleket. Gyanítom, hogy pikán­sak lehettek, mert nekünk soha se mutatták. No, warum lachst du? A Kozsibrovszkyak mindig gondos, kitűnő nevelést adtak gyermeke­iknek, csak én velem történt kivé­tel. Tudod, a hangommal. De hát mit is akartam mondani? Igen, a Zervitzek. Mért kérdezted a Zer­­vitzet? — Mert az öreg asszony azt mondta, hogy ő az ezredes anyja. No de most már készen vagyok. Még csak a köpenyegemet veszem fel. Reggeliztél már, kedves gró­fom? — Még nem. Egyedül nem esik jól. Az ügyvédemre vártam, aki még alszik. Ha hallanád, hogy hor­­tyog. És még azt mondják, hogy akinek rossz a lelkiismerete, nem tud aludni. — Tehát menjünk le, reggeliz­zünk együtt. Lementek a lépcsőkön. A sar­­kantyupengésre, mint ahogy a ré­gi mitológiai világban Pán sípjára, mind előbújtak a nimfák és najá­dok, úgy mozdult meg az egész konyha. Erzsi, Borka, Ancsa, meg Klacskáné, mely utóbbi összecsap­ta kezeit: ....— Ángilus királyfi huszárruhá­ban. Ez már legény! Kutya meg a macska! Ilyet még nem láttam. Aztán keresztet vetett magára és elhalványodva dadogta: — Lányok, ebben a házban va­lami rejtélyes kísérteties törtérrt**­­éjfél óta. Azok körülállták és hallgatták nagyhüledezve. — Egy az, hogy ide jön a far­kas, éj évadján, Isten tudja, hon­nan, biztos, hogy szétmarcangolt volna valakit, Isten tudja melyi­künket, ha szerencsésen agyon nem ütik; más az, hogy az imént beronant a Zsuzsi egy kávéért: „Mamóka, mondja nekem, valami különös eset van, egy fiatal uri­­asszony nyitott be az extrába, sza­kasztott olyan, mint egy angyal, úgy reszketek, de úgy reszketek, mert úgy termett ott, mint egy je­lenés. Nálunk nem hált, lábnyom nincsen a frissen esett fehér hóban a fogadóig, nem jött sehonnan, nem jött semmikor, de mégis itt van.” Most meg tetejébe az a hu­szár csöppen ide. Felülről jön a lengyel gróffal. De hát mikor ment volna föl. Hanem iszen megmond­tam én mindgyárt az éjjel, hogy nem szabad a papot összefektetni az asszonnyal, mert az ilyen dol­got nem engedheti az istenke, hogy ő is ki ne adna valami trom­fot. Ehol van ni. Jó, hogy jössz, Matykó. Ide figyelj és szedd össze az eszedet, de mind, ami van, mondd meg csak, fiam, ott voltál nem vettél te észre valami gyanú­sat annál a papnál? — Csak olyan volt, mint a töb­bi. — Megnézted a lábait? — Hogy a lábait? Hiszen reve­renda volt rajta. — Hát, hogy talán fölemelö­­dött a reverendája, mikor a kocsi­ról leszállott, mert mégis a lábával szokott az ember leszállni. — Hm. Láttam, hogy nagyon kis lábai vannak. — De nem voltak-e olyanok, gondolkozz csak jól, édes fiam, mint a lóláb? ' — Tudja a menydörgös mén-1 kő. Nem néztem én olyan nagyon. — Pedig meglássátok, az enyim­­re fog kisülni. Mert egy az, hogy aki pap, be nem teszi a lábát tud­va egy olyan szobába éjjelre, ahol asszonyteremtés vagyon, ha lát­ják; más az, hogy aki ördög, ha okos és csínyekre indul, szokás szerint a jámbor papiruhát vá­lasztja palástolóul. Óh, Szent Pé­ter, Szent Pál, könyörögj érettünk! Kozsibrovszkyék benyitottak az extrába, melynek egész bútorzata néhány asztal és szék volt, egy po­hárszék, egy primitív kép, a meg­boldogult Huszák úr kövér alakja, ceruzával rajzolva. Meg egy feke­te tábla a falon, melynek egyik szé­lén fel volt írva krétával, hogy ki mennyivel maradt adós; a másik szélen ellenben a korcsmárosné jegyezte fel őszintén a saját tarto­zásait emlékeztetésül. Az egyik asztalnál a losonczi család reggeli­zett, egy másiknál, háttal fordulva a belépőknek, fiatal, szép testal­katú leány vagy asszony ült, fe­kete posztó szoknyában, ugyan­olyan színű prémes kabátban. Hu­­szákné az ablaknál harisnyát kö­tött és a szitáló havat nézte, Zsu­zsi pedig ingerlő félívbe hajolva edényeket szedett ki a pohárszék legalsó fiókjából. — Nos melyik ezekből a háló­társad, mit gondolsz? A hadnagy, miközben fölakasz­totta a köpenyét, leoldotta a kard­ját, szétnézett, aztán a szemöldö­kével mutatta az illetőt. — Alkalmasint az! — Dehogy. Hisz az a kocsmá­­rosné. — Akkor nem tudom. — No, üljünk le valahová. A feketeruhás hölgy a léptek za­jára megfordult kissé s egy édeé, üde arcocska lett látható. A beszé­des fekete szemek kíváncsian for­dultak a belépőkre. Előkelőén volt öltözve. Magasra fésült szőke ha­jában fekete zabkalászok rezegtek. A legújabb párizsi gyász. — Egy­szerre csak elmosolyodott ismerő­sén. Kozsibrovszky a fejére ütött: — Vakuljak meg, ha ez nem a Crothens hercegnő — s ezzel szé­ket fellökve, hadnagyot ott hagy­va, rohant neki kezet csókolni. — No, ezt nevezem aztán meg­lepetésnek, hercegnő, hogy ön itt van. A tavasz januárban, a tót he­gyek között! — Menjen, hízelgő! És maga csak így-így — szólt végigtekint­ve a grófon a nedves, fényes sze­meivel — így civilben? — Tudja, én nem verekszem. Das ist mir langweilig, Fürstin. — De reményiem, reggelizni szokott, s ezt az én társaságom­ban végzi el. De ön habozni lát­szik. Persze, az is langweilig? — Óh, Istenem, dehogy, de egy barátommal vagyok itt, a Z. Niki báróval. A legvakmeröbb kölyök a föld hátán. — Ej, hát ő is elfér ide! (Folytatjuk) 60 évi temetkezési szolgálat East St. Louisban és a környéki városokban KASSLY FUNERAL HOME 1101 N. 9th STREET EAST ST. LOUIS, ILL. Telefon: UPton 5-1234 Ambulance szolgálat — W CAHOKIA, ILL. — 1201 Camp Jackson Road Telefon: ED 7-3333 MRS. HENRY J. PIEPER PIEPER FUNERAL HOME TULAJDONOSA 1929 CLEVELAND BLVD. — TR 6-0032 — GRANITE CITY, ILL. Oxigénnel ellátott mentőkocsi Ambulance szolgálat bárhová, bármikor TEMETKEZÉSI V^'-'^OZÓK KALAUZA: COMPLETE FUNERAL Acél koporsó — Külső koporsó foglalat — Választékos Sírhely, vagy saját sírhelyre való eltemetés. Bronz névtábla és minden, a temetéssel együttjárő költégek $995.00 NO EXTRAS Gyönyörű modem kápolna — vallásfelekezetre való tekintet nélkül GUARDIAN MORTUARY \t \ St. Charles Road at Lindbergh — PE 9-1133 Előre befizetett összegek Truszton vannak kezelve KRIEGSHAUSER’S MORTUARY FUNERAL HOMES BEAUTIFUL WEST, 9450 OLIVE BOULEVARD — WY 4-3322 SOUTH, 4228 SO. KINGSHIGHWAY BOULEVARD — FL 1-4820 ST. LOUIS, MO. WM. C. MOYDELL FUNERAL HOME — TEMETKEZÉSI INTÉZET GEORGE J. SVOBODA, TULAJDONOS ' 1926 ALLEN AVENUE, ST. LOUIS 4, MO. PHONE: PRospect 2-0401 MATH HERMANN & SON, INC. \ FUNERAL DIRECTORS — TEMETKEZÉSI INTÉZET 100 éves lelkiismeretes kiszolgálás 2 16 1 E. FAIR FAIR AND WEST FLORISSANT AVENUES ST. LOUIS 15, MO — TELEFON: Evergreen 1-4880 Mindenre kiterjedő lelkiismeretes kiszolgálás Modern és léghűtéses. Nagy porkolőhely. Ambulánsé Service 2906 Gravois — PR 2-3000 — St. Louis, Mo. Emil (Bud) Wacker HI, President — Mrs. Frank E. Frederick, Sec’y Emil Wacker, Jr., Vice President — Clarence Wacker, Treas. WACKER-HELDERLE FUNERAL HOME Szép modern léghűtéses termek 3634 GRAVOIS AVENUE, ST. LOUIS 16, MO. TELEFON: PRospect 2-3634 Always there ... with your help YOUR RED CROSS ltyiii|liilllili|HlililllllttilliiíilliilliiiiiiiüiiiiiiíiiiílllltlliiliiiliiliiiíilituiM

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents