St. Louis és Vidéke, 1968 (56. évfolyam, 1-25. szám)
1968-03-08 / 5. szám
•ST. LOUIS ÉS VIDÉKE 1968. MÁRCIUS 8. A Város-offenzíva mérlege (+) A nagy város-offenzíva lezajlott. A kommunisták több mint két hadosztályt vesztettek halottakban, köztük vezénylő tábornokukat is. Az offenzíva nyomában megjelenő újságjaink és magazinjaink galambjai megragadták az alkalmat, hogy amerikai katasztrófának fújják fel a kommunisták katasztrófáját. A középkori flagellánsok habzőszájú révületével korbácsolták Amerikát, a kommunisták és társutasaik nagy gyönyörűségére. Saját beszédeikbe belerokkant civil szenátorok Westmoreland tábornok stratégiáját bírálták felül és — természetesen — a leváltását követelték. Robert Kennedy pedig, a bőbita-frizurájú intellektuel, tudomásunkra hozta, hogy, ime. kár minden erőfeszítésért, nem győzhetünk Vietnamban. Gyerünk haza! Gyerünk haza! Ez a kórus olyan hangossá vált, hogy az ember néha már azt hiszi, hogy sokan vannak. A Harris és a Gallup pollok azonban, amelyek sohasem voltak elnézőek Johnson iránt, kénytelenek beismerni, hogy az egyszerű ember, az amerikai polgár, tehát: aki harcol és finanszírozza a háborút, egészen mást mond. A Harris poll szerint a háborút helyeslők aránya 61%-ról hirtelen 74%-ra emelkedett a város-offenzíva után, a Gallup poll szerint pedig a galambok százaléka 23-ra esett, a sólymoké pedig 61-re nőtt. A kisember tehát, annyi háborúellenes propaganda után sem akarja kitekerni Westmoreland nyakát és nem hajlandó elnökké választani a bóbita-frizurát s azt ami alatta van. Úgy érzi talán, hogy a frizura gyönyörű ugyan, de alatta csak steril frázisok nyüzsögnek. A kisember gondolkodik és felteszi magának a kérdést: mit akart elérni a Viet Cong ezzel a város-offenzivával és mit — nem ért el? 1. Lehet, hogy csak propaganda-győzelemre törekedtek, hogy Amerika közvéleményét a választások előtt Johnson ellen hangolják és előkészítsék a talajt egy bóbitás galamb megválasztására, aki már előre aláírta Hanoi kitöltetlen váltóját. De a kisember józan és gyorsan hozzáteszi: ezért csak nem áldoztak fel harminckétezer embert az elit-haderejükből? 2. Vagy: tartósan hatalmukba akarták keríteni a városokat, hogy ezzel háborút eldöntő akadályt emeljenek a csapatmozgatás, hírösszeköttetés, egyszóval hadvezetésünk logisztikájának az útjába. Igen, de tudhatták, hogy az amerikai és délvietnami haderő jóval nagyobb az ő hatvanezer emberüknél és így nem tarthatják a városokat, ahova csak a meglepetés erejével nyomulhattak be. 3. Lehetett volna az is a cél — töpreng a kisember, — hogy csak ideiglenesen rombolják szét ezt a logisztikai hálózatot és a meglepetés zűrzavarában rázúdulnak Khe Sanh-ra. De ennek az offenzívának koordinálása elmaradt. Tehát ez sem lehetett az igazi cél. 4. Talán csak az izmaikat, a szervezettségüket akarták megmutatni, hogy az erő pozíciójából tárgyalhassanak majd, amikor a gondosan felállított béke-csapdájuk működésbe lép. Erre vall az a gyengéd kímélet, hogy nem a civil amerikaiak lemészárlásával kezdték akciójukat. Ezt ugyanis megtehették volna, mert ez a mintegy kétezer civil és családja védtelen volt és könnyű préda lehetett volna. De arra gondolhatott a Viet Cong, hogy ha a nagy lerohanás után tárgyalást ajánlanak majd fel, az amerikai közvélemény felháborodása a tömeggyilkosság miatt eleve kilátástalanná tenné Hanoi feltételeinek elfogadását. 5. Mindez, vagy mindezeknek a kombinációja, elképzelhető cél lehetett ugyan, de a kisember — harvardi diploma nélkül is — elég intelligens ahhoz, hogy megtalálja a döntő okát ennek a szörnyű emberáldozatnak: fel akarták lázítani a lakosságot és a délvietnami haderő nagyrészének átállására számítottak. A lakosság azonban nem kelt fel és a hadseregből egyetlen egység sem állt át. Pedig több, mint egyharmad részük a Tet-újévi szabadságon volt és otthon még nyugodtabban átállhatott volna, mint tisztjeivel a háta mögött. Sőt: az elég folyékony délvietnami politikai helyzet is konszolidálódott. Az új törvényhozás nagy ellenzéki csoportjai is kivétel nélkül szilárdan a kormány mögé sorakoztak fel. A kisember összevetette ezeket a kérdéseket és azokra kispekulált józan válaszait és olyan csattanós választ adott a két nagy poll kérdezőinek, ami a galambok torkára forrasztotta a béketurbékolást. Pedig a galambok meg voltak győződve arról, hogy ez a város-offenzíva megérlelte végre az időt, hogy nyíltan kiálljanak Johnson és Westmoreland ellen. Csak — elsiették a dolgukat. A bóbitás szenátorból megint elsietve forrt ki a gyűlölet és ezzel újabb bumerángot dobott el, ami bóbitán kólintotta. McCarthy szenátor, a galambönjelölt pedig idő előtt próbált árulkodnia a Johnson-kormányra, hogy: „Igazgató bácsi, kérem, Amerika atomfegyvereket akar bevetni az ártatlan kommunisták ellen!” A kormány azonnal cáfolta ezt, maga a szenátor is igyekezett letagadni, de a nagy béke-konspiráció igazgató bácsija, a Szovjet már felfigyelt és felkapta a végszót: íme, Amerika a világ gyilkosa! Otthon a négereket ölik, Ázsiában a sárgákat! Szerencsére a béke-csapda nem működött, bármilyen ügyesen kovácsolták is össze Moszkva és Hanoi kalapácsos emberei, csak a galambjainkra csapódott rá és alighanem el is törte a gerincüket. Legalábbis a poll-ok ezt mutatják. Akárhogy nézzük is: a Viet Cong — hatvanezer emberrel •— kitűnően előkészített, remekül szervezett, percekre koordinált támadást intézett vagy negyven város ellen, öngyilkos önfeláldozással harcolt ás — veszített! Ez a tény. A lehetséges céljai közül egyet sem valósított meg, de elvesztette támadó eliterőinek felét, ami, természetesen, pótolhatatlan veszteség. Közben városok és városrészek pusztultak el, de a sok százezerre menő menekült máris a Viet Cong ellen szavazott, amikor nem felszabadítóként üdvözölte őket és nem csatlakozott hozzájuk, hanem ellenkezőleg — menekült előlük. Ha Hanoinak is vannak még elpazarolni való embertömegei, megpróbálkozhatik Khe Sanh-al is. Akár beveszi, akár nem, ott is fel kell áldoznia két-három elit-hadosztályt. Minden jel arra mutat tehát (és ezen felül a foglyul ejtett tiszteknél talált dokumentumok is), hogy a város-offenzíva egyik utolsó, nagy frontális kísérlete volt a Viet Congnak, mint ahogy Khe Sanh ostroma is az lesz az északvietnami sorkatonaságnak. Egyik utolsó, mert lehet, hogy egy második város-támadás is bekövetkezik, de ebből már hiányozni fog a meglepetés ereje. Ezek után várjuk meg Johnson külpolitikai húzását. Nem hisszük, hogy az Elnök makacs kitartása szégyenbékébe hanyatlik. Ott áll előtte Hong Kong ragyogó példája is: milyen hosszú időn át lázadtak, rohamoztak a vörös kínaiak a stratégiailag védhetetlen Hong Kongban, de a britek izgató hidegvérrel kitartottak. És mi van most a koronagyarmaton? Nyugalom, prosperitás és — brit uralom. Ezen felül még valami mást ís tapasztalhatott Johnson Hong Kong esetéből. Hogy a vörös kínaiak sokkal gyakorlatibb politikusok, mint látszólagos holdkórosságuk mutatja. Úgy látszik, az Elnök felismerte ezt, mert máris megindultak a titkos tapogatózások a Kínával való megértésre. Svájc pekingi nagykövete nem szabadságra utazott Hanoiba! Ha csak egy hallgatag modus vivendi-t tudnak is teremteni, a Szovjet pillantok alatt rábeszéli Ho Si Minht-et a tisztességes, elfogadható békére. A Szovjet még annak a gondolatába is beleborzong, hogy Amerika és Kína között valaha is megértés jöhet létre. Ázsiában nem lehet nyugalom és fejlődés vagy egy USA—Szovjet, vagy egy USA—Kínai együttműködés nélkül. Amerikát nem lehet többé kizárni Ázsia sorsából. Ezt Moszkva ís tudja és Peking is tudja. Csak a mi önmaguk körül tipegő galambjaink nem tudják. Nyíregyházy Pál: Táncol az emigráció Az országutak szabálysértő autósait kettős őrszemek kutatják a kaliforniai Lakewoodban. A földi és a légi őrszem rádió segítségével támogatják egymást. Kommunisták a német „terror” ellen A bonni kormány karhatalmat rendelt ki a Frankfurtban napokban lezajlott németországi kommunista párt sajtó-konferenciájára. Az európai kommunista lapok ezen mérhetetlenül csodálkoznak és megbotránkoznak és rendörterrornak nevezik a bonni kormány biztonsági intézkedéseit. A rendőrség izgatás címén letartóztatta a kommunista párt két vezető tagját, Max Schafert és Herbert Miest. A kommunista sajtó brutális rendőri eljárásnak minősíti a nemzetfelforgatás elleni védekezést, és kijelentette, hogy a minősíthetetlen eljárásuk ellen sok diák és „demokratikusan gondolkozó egyén” tilta—Aozott. Ugyancsak megrágalmazza a kommunista sajtó a nyugatnémet kormányt, hogy a baloldali mozgalmakat gumibottal igyekszik elfojtani. (Nem nyilatkozik azonban, hogy mi történne a kommunista megszállás alatt élő államokban egy ellenzéki megmozdulás esetén. Hiszen naponta börtönzik be azokat, akik a rendszerrel szembeszállnak, pedig még csak nem is gyűléseznek, azaz nyíltan nem agitálnak). A kommunisták roppant érzékenyek, ha róluk van szó, viszont ök börtönökkel és akasztófával fojtanak el minden ellenük irányuló megmozdulást. A Magyar Szabadságharcos Szövetség ter jeszti elő Magyarország vádjait a Szovjetunió elleni washingtoni bűnvádi eljárás során Az amerikai lapok híradása nyomán köztudomású, hogy február 19-20-21-én a Young American for Freedom országos amerikai szervezet rendezésében a Georgetown Egyetem föcsarnokában bűnvádi fötárgyalást tartanak, az amerikai tudományos és politikai élet számos vezetőjének részvételével. A bűnvádi eljárás vádlottja az ötven éves fennállására emlékező Szovjetunió. A fötárgyalás szervezői már kikézbesítették az „idézést” a Szovjetunió washingtoni nagyköveténék s ugyanakkor „megidézték” az amerikai szakértők leg„A szavak és tények értelmének kiforgatása, az ámítás klaszszjkus fegyvere”. (Mindszenty) jobbjait s a kommunista elnyomás alatt élő nemzetek Amerikában élő reprezentánsait. A magyar vádak előterjesztésére a Young Americans for Freedom vezetői a Magyar Szabadságharcos Szövetség főtitkárát keresték meg s kérték, hogy ténytanúk megjelenéséről gondoskodjék. A Magyar Szabadságharcos Szövetség készséggel járult hozzá, hogy ezen a fötárgyaláson résztvegyen, ahol többek között Father Lyons, a neves amerikai antikommunista jezsuita, Eugene Lyons, a Readers Digest felelős szerkesztője, Leo Dobriansky, a Freedom School megalapítója s sok más neves író, előadó és újságíró, egyetemi tanár és a rabnemzetek képviselői is részt vesznek, ami maximális nyilvánosságot, biztosít majd a háromnapos törvényszéki tárgyalásnak. A magyar tanúk meghallgatására Dr. Pogány András országos elnök, Pásztor László országos főtitkár, dr. Varga László, a Szövetség ügyésze és a Szabad Magyar Jogászszövetség elnöke, valamint Szalay József, az indianai szervezet elnöke fogják előterjeszteni Magyarország vádjait a Szovjetunió ellen. A fötárgyalás második napján, külön meghívott tanúként, még egy magyar, Dr. Nyárádi Miklós egyetemi tanár, a Kisgazda párt-i volt pénzügyminiszter is fog tanúskodni „Kelet Európa Szovjet-Kommunista Leigázása” tárgykörben. Egyesült Magyar Alapítvány Eszakamerikában Az Egyesült Magyar Alapítvány, (United Hungarian Trust Fund), alapító tagjainak megbízásából az alapítvány szervező bizottsága február hó 17-én ülést tartott Torontóban. Amerikai részről Sisa István, Értavy-Baráth József és dr. Návory Kornél, kanadai részről Fülöp József, a Széchenyi Alapítvány elnöke, valamint Zsolnay-Mattyasovszky Miklós, dr. Kohári József és dr. Nagy György részvételével. Az alapítvány célja az egyetemes magyar célok szolgálata és támogatása a szabad világban. Az amerikai és kanadai résztvevők megállapodtak az amerikai és kanadai részről bejegyzésre kerülő, alapelveiben azonos, egységes alapokmány, charter szövegében. Ennek bejegyzése után az Egyesült Magyar Alapítvány jogi tényezővé válik mind az Egyesült Államokban, mind Kanadában. Az Alapítvány szorosan bekapcsolódik az Európában már működő, Becsületadó Alapítványba és célja, hogy ebbe a nagy magyar megmozdulásba bevonja a délamerikai és ausztráliai magyarságot is. Ilyenkor farsangi időkben báli meghívókat hordoz a postás. Üj ruhát varratunk feleségünknek és leányainknak, kivasaltatjuk szmokingunkat, s a báli tudósító ezekben a világvárosi hotelek báltermeiben 8-900 magyar vendéget számol össze könnyedén. Legjobb egyesületeinknek, a Szépmíves Czéhnek sincs több tagja. De nem csodálkozom, hiszen a bálok a régi Magyarországon is politikai tüntetést jelentettek. A reformkor idején a „kontra bálok”, szabadságharcos jellegűek voltak a császári elnyomással szemben. Pesten a Fehérhajóban, a Városi Kis Táncteremben, vagyis a régi Vigadóban tartották. Később átkerültek Budára a Császárfürdő platánjai alá. De a császári helytartó hosszú évekre betiltotta a császárfürdői bálokat, mert a magyar lányok, asszonyok tüntetőleg kikosarazták az osztrák tiszteket. A „Hölgyfutár” 1851-ben így írt ezekről a bálokról: „Több hölgy szörnyű pusztítást vitt végbe szemeinek füzével, gondolván, hogy másnap úgyis véget vet a világnak a napfogyatkozás.” A füredi Anna-bálok az egész ország ünnepeivé váltak. Külön szertartásai voltak. Rossz időben az érkező kisasszonyokat az ifjak hordszéken vitték a bálterembe, hogy cipellőiket sár ne érje. Az országgyűlések előtt nagy politikai társaság gyűlt össze, 1842-ben Kossuth Lajos is ott volt. A „Regélő” írja: „A Pesti Hírlap szerkesztője az érdekesebb vendégek közül minden szemet és szívet magára vonz.” Megjelent Vas Gereben, Bulyovszky Gyula és Vörösmarthy Mihály is, akinek Ilona leánya éppen a füredi bálon lett menyasszony. A bálozók csárdást táncoltak. 1839-ben az angol John Paget résztvett egy magyar bálon s ezt irta róla Londonban megjelent könyvében: „Nem láttam más népet, amely annyira szereti a táncot, mint a magyar.” De tegyük félre az angol szerzőt, hiszen van nekünk magyar nemzeti költőnk, aki elégiát írt táncainkról. Berzsenyi Dániel beszél erről „A táncok” (1811) című disztichonokbon írt költeményében. Táncukról ítéli meg a nemzeteket, s három példával igazolja tételét: bemutatja a német. francia és a magyar táncát. • A német egyszerű és csöndes, a francia már heves, virgonc, mozgékony, a magyar a tüzes ihlet embere. A lassú tánc is egészen igénybe veszi, annyira egyéni, olyan szépen szövevényes. Aztán nem kell már leány, a bajnoki táncot egyedül ropja a férfi, s mulatása mintha harcizaj, Kinizsi véres tomboiása volna, foga közt a holt törökökkel, (majdnem szovjet martalőcöt írtam). A finom mozgások utolérhetetlen mestere Berzsenyi. A német „lebegve viszi” párját, a francia „fellengve szökik, kényeiben repdez”, a magyart „negéde ragadja, lobogó szellő, szerelemmé olvad epedve”. Berzsenyi talán azért választotta az antik versformát, mert a magyar tánc, a magyar ló vágtatása, a magyar fegyverkovács kopogása az üllőn rokonságot tart a daktiluszok nyalka ritmusával. A német szerelmesével táncol, akit nyilván el fog venni, hiszen „egyet ölel mindig s állhatatos szerető”. A francia a maga élvezetére szökell, tánc közben több nőnek teszi a szépet, ami érthető, hiszen „a szerelemben kalóz”. A magyarral valami felsőbb hatalom — a természetébe kapott szikra — úgy intézkedik, hogy táncával önmagát, a maga indulatait fejezze ki. Ezek szerint a magyar táncának mindkettőnél nagyobb a nemzeti jelentősége, világosan fejezi ki a magyar lényeget. Emigráns magyar báljainkon apjuk karján vonulnak fel az elsöbálos lányok, amit Berzsenyi a boldogságtól csaknem mozdulatlan állapotnak jelez s ezekkel a gyönyörű szavakkal érzékeltet: „csendesen örvend”. Berzsenyi szereti a magyar daliásságot, a szép férfiasságot: egyedül vagyunk, égi titkok hordozói vagyunk, bánatunkban is büszkék lehetünk. Az én hazámban a káliói megyebálok voltak a legnevezetesebbek. Krúdy Gyula azt állítja, hogy nagyobb hírük volt, mint a debreceni vásárnak, vagy a tarcali szüretnek. Három vármegye legszebb leánya találkozott ezen a bálon. Soha senki sem tudta, mikor van vége a kállöi megyebálnak. Látszólag elcsendesült az ősi székház, a lámpásokat eloltogatták, a lányos mamák hazamentek az Arany Griff szállóba. Né-' melyik hiú asszony a frizura miatt csak karosszékben ülve mert aludni addig, míg végérvényesen vége nem lett a bálnak. A zempléni asszonyok már vala-' hol Tokajnál jártak, mikor lovaslegények utolérték az üzenettel: hohó, korán mentetek el, még javában tart a mulatság. Ki se : fogták a lovakat, nyomban visz- ; szafordultak Kállő felé. Itt meg i az idén Wagner Krisztina repü- 1 lögépen jött Washingtonból To-* j rontóba, hogy apja karján a He- ! likon bálon bemutatkozzon ä ! magyar emigrációnak. : ■ A bál idejére felfüggesztették a hivatalos konvenciókat, nagy bálterem lett három vármegye. í A legtávolabbi falucskában is \ összeverték bokájukat az embe- < rek: ma van a megyebál Kállón. > Ilyenkor a kállói szólás-mondás j szerint még a halottak is táncol- j tak a temetőben. 5 De egyszer aztán megtörtént j az az országra szóló skandalum, < hogy a bolond Zathureczyk a há- \ túlsó kapun megszöktette Ka- s csari cigánybandáját. Elvitte éj- < jel Törökfáira Andráscsik Zsu- > zsannához, akit uzsorás apja mi- \ att ezek a megyei ficsúrok nem < hívtak meg a bálba. Elégtétellel $ tartozott. Pompás út vezet oda > ilyenkor, az ember a szibériai j síkságokra képzeli magát. Még < farkasüvöltést is hallottak a nádasból, remegtek a cigányok, mint a nyárfa levél. Mikor Zathureczky hajnalban ;! visszaérkezett a cigányokkal a törökfái szerenádról, megállt a bálterem ajtajában és únott arc- ; cal nézte végig azoknak a gaval- \ léroknak a névjegyeit, akik a ci- < gány elszöktetése miatt provokálták, mellényzsebébe gyűrte a kartonokat. Majd bement a kártyaszobába, ahol a ferbli-parti már megyebáli dimenziókat öltött. Az ezüst pénzt régen fel- jj emésztette a pinka, csupa nagybankó forgott az asztalon. Zathu- J reczky megkopogtatta ujjúval a s zöld posztót: — Blattot kérek! ’ Reggelre elszálltak a bankók j és Zathureczy készülődött. Tar- j: tóztatták a ferbli partnerek: — Mennem kell, pajtás, — mentegetőzött —, a törökfái szerenád miatt néhány fiatal barátom golyót óhajt velem vál- j tani. Ilyesmire mindig kapható i vagyok. \ Minden magyar vidéknek. J megvolt a híres cigányprímása. 1 Ma már talán senki se hiszi el, < hogy komoly családapák útra- j keltek meghallgatni Benczi Gyű- l lát a Nyírségben. Hegedűjével < még a nyíri madarak hangját is 1 tudta utánozni. Radics Béla az- $ ért jutott hírnévhez, mert a vä- J rosligeti Kugler pavilonban el- j muzsikálta Erzsébet királynénak l a „Lehullott a rezgő nyárfa le- i vele ...” kezdetű nótát. A debreceni Magyart fiúk < bandája csak egyszer fáradt ki, j mikor az Arany Bikában Eszter- s házy Pál főhadnagynak muzsi- < kált. Benczi Gyulát hozatták át > különvonattal Nyíregyházáról, s akiről az a hír járta, hogy egy < teljes hétig elmuzsikál egyhu- | zamban. Aztán gyorsvonatra ül- j tek a cigánybandával s a Debre- < cenben megkezdett mulatságot i Pesten is csak nagynehezen vé- j gezték be. 5 Hozza a postás a báli meghí- j vókat s amíg bontogatom, ilyen századvégi regényes emlékek tűnnek fel előttem. És mintha itt íróasztalom mellett, magá- 1 nyomban hallanám Erdélyi Bar- \ na hegedűjéről a nótámat: „A < kanyargó Tisza partján, ott szü- í lettem. Oda vágyik vissza az én j szívem, lelkem”. j Az lesz majd dicső megyebál!
