St. Louis és Vidéke, 1968 (56. évfolyam, 1-25. szám)

1968-08-09 / 16. szám

*S magyarok páratlan bátorságát” dicséri Adenauer az emlékirataiban

Csonka Emil, a Münchenben élő Ismert magyar újságíró és publicista az „Üj Európa” című politikai és kulturális szemle legutóbbi számában hosszabb cikket írt Konrad Adenauer volt német kancellár emlékiratainak (Erinnerungen) most megjelent harmadik kötetéről, amelyben hosszasan foglalkozik az 1956 évi magyar forradalommal és szabadságharccal és a legnagyobb elismeréssel szól a magyarokról, bár hibáztatja a szervezetlenségüket.

A cikkből közöljük a magyar vonatkozású részt, amely szószerint a következő:

„Az "Erinnerungen" e harmadik kötetében terjedelemben is tekintélyes helyet kap 56-os cselekedetünk s egyoldalas fénykép ábrázolja a forradalmat leverő szovjet páncélosok budapesti felvonulását. Még a lengyel október eseményeit is, jóllehet az előbb zajlott le, a budapesti forradalom említésével kezdi. Szuezre utalva megállapítja: „a történelem tragikus fejezete, hogy a közelkeleti események a Szovjetuniónak lehetővé tették, hogy páncélosokkal és géppuskákkal némítsa el a szabadság hangját”.

Adenauer mindenekelőtt párhuzamot von a lengyel és a magyar törekvések között. A lengyel megmozdulásról azt mondja, hogy ez a párt részéről „tökéletesen előkészített és reálpolitikai érzékkel mesterien kivitelezett államcsíny” volt. A kommunista párt maga kezdeményezte s tulajdonképpen a nemzeti kommunisták és a nemkommunisták közös célra irányuló szövetségét (Zweckbündnis) eredményezte, s e szövetség elég erősnek bizonyult ahhoz, hogy az orosz befolyással és a Szovjetunió katonai fenyegetésével szemben határozott ellenállást szegezzen szembe. Magyarországon azonban, írja Adenauer, ez a fajta fejlődés nem következett be. Az ellenállás hordozói ott, mondja, elsősorban nem-kommunisták voltak. A német külügyminisztérium egy bizalmas helyzetképét idézve Adenauer megállapítja, hogy — ellentétben a lengyel megmozdulással — a magyarországi felkelés nem előkészített összeesküvés eredménye volt és nem volt egységes vezetése. Szerinte a nemzeti szenvedélyek fellángolását elsősorban az okozta, hogy a szovjet csapatok beavatkoztak. A nagy kancellár a krónikás hűségével ismerteti az az általunk ismert eseményeket, természetesen nagy vonalakban. Regisztrálja a Szovjetunió október 30-i ígéretét a csapatok kivonásáról, ismételten elmarasztalja a Szovjetuniót, amiért Szueznél egy nép számára önrendelkezési jogot követelt, ugyanakkor egy másik nép szabadságtörekvéseit könyörtelenül eltiporta.

Megállapítja, hogy John Foster Dulles politikai pályafutásának legsúlyosabb és legválságosabb korszaka volt 1956 ősze. Mint általa is igaznak látott diagnózist, Adenauer idézi azt, amit a „Frankfurter Allgemeine Zeitung” Dulles nekrológjában írt 1959. május 27- én: „1956-ban ütött Dulles legnehezebb órája: Magyarországgal

kapcsolatban a Nyugat ájultsága következtében nyilvánvaló lett, micsoda béklyókat jelent a terror egyensúlya, de ugyanakkor azonban elvei (öt, Dullest) arra kényszerítették, hogy saját barátainak Egyiptom elleni támadását saját ellenfelével karöltve elítélje. Ez a kettősség szülte halálos betegségét.”

Innen — Onnan

« Hello, Dolly — filmen

Michael Stewart és Jerry Herman Hello, Dolly című népszerű musicaljéből rövidesen film készül Amerikában. A címszerepet Barbara Streisand fogja játszani.

■ Aláíró gép

Angliában készüléket konstruáltak az okiratoknak megadott minta alapján történő, automatikus aláírására. Teljesítménye óránként 350 aláírás.

■ Kétezer éves kemence

Szombathelyen kétezer éves római-kori agyagégető kemencére bukkantak. Az értékes leletből következtetni lehet az egykori római Városok égetőkemencéinek szerkezetéi® -és fűtési rendszerére,

A forradalom egyik jelentőségét Adenauer abban látja, hogy a szellem átcsapott a környező országokra is. A németeket különösen izgalomban tartotta az, hogy, mint írja, „a német keleti zónában is egyik óráról a másikra nyílt felkelés törhetett ki”. Mégnagyobb jelentőséget tulajdonít a magyar forradalom kapcsán annak, amire egyébként a magyar forradalom nyugati irodalmában (így az „Üj Európa” hasábjain is) Dr. Habsburg Ottó mutatott rá elsőnek, hogy t. i. 1956 november elején a kínai kommunista párt és kormány „jóváhagyta” a szovjet kormány eljárását. Ez a tény, — hogy t. i. Kína leleplezte: beleszólása van a Szovjetunió döntéseibe, — Adenauer szerint „súlyos csapás volt a szovjet kormánynak, a csapás a kommunista uralom területén belüli vezetöszerepét érte”. Ez volt a policentralizmus kezdete, a kommunista világtábor felszakadozása, monolitikus tömb helyett több-A legpatinásabb osztrák könyvkiadó, a bécsi Herold-Verlag újabb magyartémájú művet jelentetett meg, — Emilio Vasari: „Ein Königsdrama im Schatten Hitlers” (Wien 8, Strozzigasse 8). A „Herold” az elmúlt években valósággal specializálta magát a magyar történelem németnyelvű ismertetésére, azzal az indokolással, hogy Ausztriában reneszánszát éli a Magyarország iránti érdeklődés.

A legújabb könyv, a „királydráma” bizonyára heves vitát kelt az emigrációban, de Magyarországon is, hisz a Bécsben járó magyar turisták szorgalmas könyvvásárlók a Graben üzleteiben. Vitára ingerel, hisz olyan korszakot tárgyal, amelyről eddig idekinn vagy illedelmesen vagy ellenségesen hallgattak, a hivatásos Magyarországon pedig csak a tárgyilagosság félretételével és az olcsó propganda hangján írtak: a Horthykorszakról.

A könyvnek különös aktualitást ad, hogy ebben az évben van 50. évfordulója az Osztrák—Magyar Monarchia szétdarabolásának s Emilio Vasari könyve e történelmi esemény egyik utójátékával indul: IV. Károly király magyarországi visszatérési kísérleteit tárgyalja, a király és Horthy összecsapást, majd a két háború közötti magyar külpolitika alakulását, végül Horthy kormányzó dinasztia-alapítási törekvéseit. Gyakorlatilag felöleli az első világháborút követő negyedszázad magyar történelmét.

A könyv bevezetőjében megállapítja, Churchillre hivatkozva, hogy a második világháborút lényegében az első háború utáni oktalan békeszerződések okozták. Churchill szerint hiba volt egyrészt az Osztrák—Magyar Monarchia szétdarabolása, másrészt a királyság intézményének megszüntetése. Az angol államférfi szerint Közép-Európában ezzel légüres tér támadt s ebbe benyomult egy démoni egyéniség, Hitler. A volt 50 milliós birodalom minden utódállama roszszabbul élt, mint amíg a Monarchia része volt, egyik sem tudott ellenállni előbb a germán, majd az orosz nyomásnak s az alkotmányos uralkodók helyét elfoglalták a diktátorok.

Churchillnek ebből a diagnózisából kiindulva tárgyalja a könyv IV. Károly kísérletét, hogy a restauráció magyarországi megvalósításával új, a kisállamosditől eltérő fejlődést adjon a Dunavölgyének, hogy helyreállítsa, legalább részben, a felbomlott európai egyensúlyt, Magyarországot pedig egy francia szövetséggel kivezesse a kisantant szorongató gyűrűjéből. Károly francia biztatásra, Briand miniszterelnök ösztönzésére törttént kísérleteinek ez volt a külpolitikai és a magyar nemzeti szempontja és Horthy kormányzó egy ilyen fejlődést akadályozott meg, amikor 1921 húsvétján a budai várban szembeszegült a királlyal, 1921. október 23-án pedig lövetett Károly király vonatára. A könyv megcáfolja azt a Horthy-rezsim által közhiedelemmé tett felfogást, hogy Károly restaurációja a kisantant államainak bevonulását eredközpontfí részekre való tagolódása. s e folyamat kiváltásában lényeges szerepet játszott a magyar forradalom.

Adenauer hosszan fejtegeti, hogy a magyar forradalom idején reménykedett, itt a történelmi alkalom olyan fejlődésre, amely a német újraegyesítéshez is elvezet. Szomorúan regisztrálja, hogy minden másképpen történt. A magyar forradalomra utaló fejtegetéseit így fejezi be: „Egy bátor nép példátlan bátorsággal védte magát az elnyomással szemben. A szabadság fáklyája, amelyet Magyarország gyújtott meg a csatlősáilamokban, nem fog egykönnyen kialudni. Ez a fény az egész világ figyelmét felhívta a borzalmakra és szörnyűségekre, amelyek ott lezajlottak. A történelem aranybetűkkel írja fel lapjaira a magyarok bátorságát és szabadságszeretetét. Reméltem, hogy ez a felkelés az elnyomatás és a szolgaság ellen, új korszak kezdete lesz a háború utáni idők történetében”.

Korunk egyik legnagyobb államférfia tehát a magyar forradalmat korszakalkotó jelentőségű eseménynek ítéli meg.”

ményezte volna. A kisantant fenyegetőzése diplomáciai blöff volt és a kisantant államok gyengék voltak. Benes csak Budaörs után mozgósított, mikor már látta, hogy Horthy úgyis elűzi a királyt s ez a mozgósítás is kudarcba fulladt: Csehszlovákiában a'behívottaknak csak harminc százaléka vonult be s az ellenállás olyan nagy volt, hogy véres események játszódtak le, több halottal. A nagyantant is, például Húsvétkor, Károly magyar földre lépése után teljes 10 napig várt a tiltakozással és csak akkor tiltakozott, mikor Horthy már úgyis kész tényeket teremtett.

A könyv okozati összefüggést lát a király elűzése, Budaörs, valamint aközött, hogy amikor Hitler uralomrajutása után Közép-Európában erőfeszítések történtek arra, hogy új középeurópai tömörüléssel akadályozzák meg Hitler terveit, — Habsburg vagy Anschluss — a Horthy—Gömbös rendszer eleve szembeszegült az első megoldással és így kényszerűen a második, a tengely-politika útjára sodródott.

Mussolini és Gömbös tárgyalásai, Göring beleavatkozása a ma gyár belügyekbe, Schusschnigg erőfeszítései az Anschluss megakadályozására, — mindmegannyi annakidején titkos diplomáciai irat elevenedik meg az olvasó előtt. Nemcsak sok egykori titok, de sok szellemesség is van ezekben a jelentésekben. Egy példa: amikor Hitler bevonult Ausztriába, Krofta csehszlovák külügyminiszter megdöbbenve kérdezte Wettstein prágai magyar követet, mit szól ehhez? Wettstein válasza: „Ez az utolsó és egyáltalán nem happyenddel végződő fejezete annak a röpiratnak, amit az Ön elnöke, Benes írt az első világháború alatt: .Romboljátok szét Ausztria-Magyarországot!’ ”

Védelmébe veszi a németnyelvű könyv a Horthy-korszak revíziós törekvéseit. „A magyarokra 1919- ben rákényszerített béke, — írja — embertelen és értelmetlen volt. Egyetlen ország sem nyugodott volna bele abba, hogy területe kétharmadát elvegyék és színtiszta magyar lakosságának millióit kényszerítsék idegen uralom alá”.

Izgatőan érdekes a könyv azon fejezete, amely diplomáciai dokumentumokon keresztül tárgyalja az Anschluss előtti, majd a háború végefelé megmutatkozó törekvéseket, amikor a nemzetközi diplomácia Habsburg Ottónak szánt szerepet Közép-Eurőpában. E fejezetből kiderül, mily kitűnő tehetségekkel rendelkezett a kor magyar diplomáciai kara. Érdekes Kállay miniszterelnök memoranduma Horthyhoz, amelyben eltanácsolja a kis István királlyá koronázásától, Serédi hercegprímás naplója a Horthy-dinasztia megakadályozásáról, vagy Spellmann feljegyzése Roosevelttel folytatott beszélgetéseiről 1943-ban, a québeci konferencia után: „Az elnök becsüli a magyarokat... szerinte az egyetlen lehetőség volna, ha Habsburg Ottó Magyarországon trónra lép. De neki is megegyezésre kellene jutnia az oroszokkal”. (B. T.)

A király és Horthy, Hitler és Ottó

— Emilio Vasari: Egy királydráma Hitler árnyékában —

Corck Fock a neve ennek a nyugatnémet gyakorló vitorláshajónak, mely tengerész kadetekkel most futott ki a világtengerekre. A tengerésztiszti kiképzéshez még ma is hozzátartozik a vitorláshajók

megismerése.

Gumipárnákra épült mozi

London legújabb mozijának, a Marble Arch mellett épült Odeon filmszínháznak, 4500 tonna súlyú acélbeton szerkezetét 72 különleges megoldású, megfelelően erősített, műgumi tömbre helyezték, hogy ily módon magát az épületet elszigeteljék a londoni Metro vonatainak zörejétől, a nagyvárosi forgalom zajától és a londoni repülőtér sugárhajtású repülőgépeinek dübörgésétől. Ez a moziépület az első gyakorlati megvalósítása a hosszas kísérletezés után kidolgozott felfüggesztési rendszernek.

Az új építési rendszer kidolgozásában a James Walker Co. vállalat vett részt saját kísérleti laboratóriumával a londoni Imperial College of Science and Technology közreműködésével. A próbatesteket 24 tonna súlyú betontömb alatt próbálják ki, hogy a valóságos terhelési viszonyokat megközelíthessék.

A vizsgálatok során mérték a gumitömbök behajlását, kúszását, valamint a hőmérséklet és a nedvességtartalom hatását. Csupán a kísérletek lezárása után foghattak hozzá a moziépület megépítéséhez. A kísérletek azt mutatták, hogy a gumianyag gyakorlatilag tűzálló, élettartama pedig szinte korlátlan, még jóval nagyobb terhelés esetén is, mint amilyennek ebben az épületben ki van téve.

Kázmér György

EGY EMBER ÉLETE

Fiatalon születtem. Ezt akkor még nem tudtam, csak néhány év múlva, amikoris igyekeztem elképzelni, hogy milyen fiatal lehettem születésem pillanatában. Először járni tanultam meg, majd később beszélni. Az utóbbi ment nehezebben, nem is volt nagy kedvem hozzá, de szüleim annyit nyaggattak, hogy már nem bírtam nézni eről- Küdéseiket és megszólaltam. Ekkor még nem látszott rajtam, hogy milyen nagy ember leszek, ha felnövök.

A kővetkező tizenöt esztendőt azzal töltöttem, hogy iskolába jártam. Már a hetedik életévem vége felé rájöttem, hogy életemet hatéves koromban rontottam el, amikor beírattak az iskolába. Tizenöt esztendős koromban szétromboltam szüleim illúzióját, mert dacosa kijelentettem, hogy eszemágában sincsen nagy ember lenni. Lakatos inasnak adtak. Négy évig úgy látszott, hogy lakatos inas marad a végleges szakmám, de egy nap váratlanul felszabadultam. Ezidőtájt rengeteget nőttem, amit arról vettem észre, hogy minden kisebb lett hozzám viszonyítva. Húsz esztendős koromban hirtelen megszűntem nőni, ami kissé megijesztett. Elértem csúcspontomat, ami egyméter és nyolcvankét centi volt. Mégis csak szüleim akarata érvényesült, mert nagy ember lettem.

Ebben az időben vittek el katonának. Kimentünk a frontra, ahol rámparancsoltak, hogy löjjek. Két évig lőttem, míg az ellenség viszszalőtt. Ezt onnan vettem észre, hogy eltaláltak. Félig meghallani, amiért kaptam ötdeka rezet a mellemre. Azt mondták, hogy erre legyek büszke. Két hónapig voltam büszke, amikor visszavittek a frontra. Ekkor jöttem rá, hogy tizenöt éves koromban rontottam el az életemet, mert nem tanultam. Ha tanultam volna, nem kellene lőnöm, hanem csak parancsolni másoknak, hogy löjjenek.

Huszonnyolc éves koromban véletlenül megnősültem. Volt egy fiam és erről tudtam, hogy házas ember vagyok. Elhatároztam, hogy fiamból nagy embert nevelek, nehogy lakatos legyen, mint az apja. Harminc éves koromig szegény ember voltam, amit onnan tudtam, hogy másoknak mindig több pénzük volt. Húsz esztendős koromban rontottam el az életemet és már késő volt ahhoz, hogy rendbe szedjem.

Negyven éves koromban nagy családos apává váltam. Ezt onnan tudtam, hogy hat gyerekem volt, melyekből három fiú lakatos lett, mert ők sem akartak nagy emberek lenni. Ekkor csináltam életemben az egyetlen igazán nagy dolgot, amire állandóan büszke voltam. Egyedül szereltem össze egy mozdonyt, aminél nagyobb dolgot nem tudok elképzelni. Negyven éves koromban szomorúan gondoltam vissza harmincadik évemre, amikor még lett volna értelme új életet kezdeni, de elhanyagoltam. Bánatomban inni kezdtem, mit arról vettem észre, hogy egyre gyakrabban voltam részeg. Ekkor csaltam meg először feleségemet, amit onnan vettem észre, hogy ö nem vett észre semmit!

Ötven éves koromban méreteimben zsugorodni kezdtem. Tudtam, hogy ez a vég kezdete es a sors rendezi így a dolgokat, hogy minél kisebb koporsóra legyen szükség az embernek. Tudtam, hogy nem leszek hosszú életű a földón és szomorúan emlékeztem vissza negyvenedik életévemre, amikor még erőm teljében megváltoztathattam volna életemet, de nem tettem. Ekkor már kopaszodtam is, amit onnan vettem észre, hogy egyre több homlokom lett. Koponyám is zsugorodott és arcomon fodrot vetett a sok fölösleges bőr.

Hatvan éves koromban görbülni kezdtem, amit onnan tudtam, hogy egyre csökkent a távolság az orrom és a föld között. Ekkor már reumám és visszerem is volt. Az egész fejem teteje egy nagy homlok lett, mert nem maradt hajam. Fogaim kihullottak és szomorúan gondoltam vissza a tíz év előtti daliás férfira, akiben még lehetett volna annyi akaraterő, hogy változtasson életén. Mit kezdjen az ember hatvan éves korában? Ebben az időben már látásom is gyengült, amit abból vettem észre, hogy nem ismertem meg a feleségemet.

Hetven éves koromban botra támaszkodva tudtam csak járni és selypítettem, amit arról vettem észre, hogy más nem selypít. Ezidőben már olyan érzékenyen reagáltam mindenre, hogy még müfogaim is fájtak, ha keményre haraptam. Elmerengve gondoltam vissza a hatvan éves daliás jómagámra és szomorúan szögeztem le, hody akkor még lehetett volna, de ma .már késő... Eljárt felettem

az idő, amit onnan tudtam, hogy megnéztem a naptárt.

Nyolcban éves koromban viszszaestem második gyermekségembe és újból tanultam beszélni. Közben feleségem is meghalt, amit onnan tudtam meg, hogy hirtelen csend támadt a házban, ami még nem fordult elő az elmúlt ötven év folyamán. Tudtam, hogy hamarosan meghalok, hiszen legidősebb fiam is kopaszodott már. Csupán azt sajnáltam, hogy nem próbáltam változtatni életemen tíz évvel korábban, amikor mindössze hetven éves daliás ifjú voltam. Dehát mit kezdjen az ember, amikor már nyolcvan éves? Hátra van még néhány évem, esetleg hónapom ... Ezt onnan tudtam, hogy a temetkezési vállalkozó egyre gyakrabban járt át hozzám ultizni és alattomosan mértéket vett rólam.

Tegnap múltam kilencven éves, s még egy hete sincs, hogy eltemettük a temetkezési vállalkozót. Ultizás közben ütötte meg a guta szegényt. Kicsit lehangolódva gondoltam vissza a tíz év előtti szép időkre, amikor nagyokat ultiztam vele, ahelyett, hogy valami hasznos dolgon törtem volna a fejem. Akkor még nem lett volna késő, ezt onnan tudtam, hogy ime megéltem a kilencvenet. Dühöngve állapítottam meg magamban, hogy rendkívüli ember vagyok, mert hihetetlenül fiatalon születtem és egész öregen fogok meghalni.

Rettenetes! Megértem a száz évet! Hejj, csak mégegyszer lehetnék kilencven esztendős... De másképp csinálnék mindent! Nem is értem a fiaimat... Taknyos, hetven esztendős kölyök és állandóan a halálon jár az esze, ahelyett, hogy valami hasznos dologgal alapozná meg jövőjét. Ma két éve megnősültem másodszor, amit onnan tudok, hogy valaki állandóan kiabál a házban. Űgylátszik, mégis csak hosszú életű leszek a földön és ideje elkezdenem a jövöm megalapozását. Beiratkoztam a gimnáziumba, hiszen tanulni sosem késő.

Még százkét éves sem voltam, amikor a vizsgák előtt meghaltam. Onnan tudom, hogy meghaltam, hogy eltemettek. Hiába, ilyen az élet, az ember végre rászánja magát, hogy változtat sorsán és akkor jön a halál. Hát érdemes törekedni, küzdeni az életben? Ezt onnan tudom ilyen határozottan, mert ime én is meghaltam, amikor már úgy megszoktam élni.