St. Louis és Vidéke, 1967 (55. évfolyam, 1-26. szám)

1967-11-03 / 22. szám

4

*

T967. NOVEMBER 3.ST. LOUIS ÉS VIDÉKE

A SZOVJET

HÁRMAS HÓDÍTÁSI CÉLJA

(+) A Szovjetunió sohasem állt közelebb olyan ragyogó és döntő világpolitikai győzelemhez, mint most, 50-ik évfordulójának küszöbén.

Három fronton is megközelítette a végső sikert, amitől még évekkel ezelőtt is csillagászati távolságban állott.

Az egyik a középkeleti háború katasztrófájának annyira ügyes kihasználása, hogy az már valóban alátámasztja Glubb pasa állítását, hogy maga a Szovjetunió szándékosan idézte elő ezt a katasztrófát. Ezzel ugyanis Egyiptom felett döntő befolyásra tett szert, ami a Földközi tenger meghódításának első, alapvető feltétele. Ráadásul ezzel megszerezte a primitív, de fanatikus Boumédienne mohó együttműködését is aki Nassert akarja kilőni a vezéri nyeregből. Boumediénne ezért flottabázist biztosít a Szovjetuniónak Algírban, nem messze Gibraltártól. Ezt a bázist, amely a világ legtökéletesebb bázisai közé tartozik, Amerika építette de Gaulle-nak, aki most sietve kiüríti, hogy helyet csináljon a szovjet flottának. A Földközi tenger ellenőrzése egyik nagy világpolitikai győzelme lehetne a Szovjetuniónak, ami egyszersmind a még nagyobb és áhitottabb második győzelemhez vezetne: Szabad Európa kontrolljához. A Szovjet-csatlóssá átvedlett de Gaulle által katonailag, politikailag, de gazdaságilag is szétszaggatott Szabad Európa gyengébb annál az óriási hatóerőnél, amit a Szovjet gyakorolhat rá, mihelyt a Földközi tenger ellenőrzését megszerezte.

A harmadik nagy győzelmet Vietnamban várhatja a Szovjetunió, nem ugyan fegyveresen, hanem az amerikai belpolitika végtelenül ügyes és halálos kettészakításával, ami könnyen vezethet ennek a katonailag sikeres háborúnak politikai feladásához, az ázsiai Münchenhez.

Hogy ki, vagy kik ennek a hosszútávú diplomáciai mestertervnek az alkotói és mozgatói, nem tudjuk. A reálisan intelligens, de fantáziátlan Koszigin nem igen lehet. Brezsnyev — aki különben már két súlyos szívrohamot szenvedett — a Párt fékentartásával van elfoglalva. Ott is ugyanolyan izgatott marakodás folyik, mint nálunk, csak arról egy szót sem írnak. Mi viszont mindennap kimerítő, bőséges és reményre buzdító tájékoztatást adunk az ellenségnek. Gromikó szürke egyénisége sem Miét a terv mögött, legfeljebb az amerikai közélet alapos, közeli ismeretével egészítheti ki a terv végrehajtását. Talán Vinyogradov helyettes külügyminiszter, akit ragyogó diplomatának ismernek Nyugaton, talán egy nagyobb csoportja az új diplomatáknak, akik a Nyugatot személyes tapasztalataikon keresztül, élményszerüen ismerik. Nem tudni. De egy biztos, hogy ennek a hármas hódításnak a terve annyira jól halad előre, hogy a pesszimistábbak máris fogadnak rá.

Természetesen, minden ilyen dzsingisz-káni terv sikeréhez elengedhetetlenül szükséges az ellenfél vaksága, ügyetlensége, vagy erőtlensége is. Erőtlenségről nem igen beszélhetünk, ha Amerika fantasztikus katonai és technológiai erejére gondolunk. De ügyetlenségről annál inkább. De Gaulle volt az, aki a jóindulatú európai politikai egységet, ami egész Szabad Európa gazdasági egyesítésének nyomában alakult volna ki, érthetetlen, sőt megdöbbentő bakugrásaival megtorpedózta. A Közös Piac elzárásával, majd gyermekesen mohó

szovjetbarátságával közvetve és közvetlenül is elősegítette a szovjet-politika előretörését Szabad Európában és a Földközi tengeren.

Neki köszönhető, hogy a Nyugateurópa felé irányuló szovjet-politika már rég elvetette a békés koegzisztenciát, sőt a détente-ot is és egyre merevebbé, sőt agresszívebbé vált. Nem ijedt találgatás, hanem diplomáciáikig megállapított tény, hogy a Szovjetunió komolyan foglalkozik Nyugat-Berlin ismételt elzárásával, esetleg az odavezető útak, vasutak, légi paszták teljes elvágásával is, nyilván Vietnam tehermentesítése végett.

Azt a tévhitet is okosan használta ki a Szovjetunió, hogy őszintén kívánja a vietnami háború felszámolását. Ennek az ellenkezője az igaz! A Szovjetunió nem akarja befejezni a vietnami háborút! Többszörös érdeke, hogy ez a háború minél tovább tartson.

Az egyik, hegy ezzel a kínaiakat visszatartja egy esetleges szibériai kalandtóL A másik, hogy ázsiai politikája számára egy déli bázist is akar, mert Vladivosztok nem ideális pont erre. A harmadik és legfőbb célja az, hogy Amerikát részben katonailag és gazdaságilag lekösse, részben belpolitikai válságot idézzen itt elő. Ez a válság már megvan. A Szovjetunió által irányított propaganda mesterien megfertőzte sajtónkat, közvéleményünket, közéletünket, még belső problémáinkhoz való viszonyunkat is.

Ma a jövő évi elnökválasztás egy bóbitás békegalambot ültetne az elnöki székbe, egy népfrontkormány tragikus alibijével kivonulnának nemcsak Vietnamból, hanem egész Ázsiából is.

Minden olyan vietnami békekötés, amelyből kilóg a cserbenhagyés lólába, egész Ázsiát, Afrikát, Latinamerikát, sőt Európát is egyszeriben odalökné a kommunizmus küszöbére.

Csak most, a legutolsó kormányelhatározás egy „ritka” atomvédelem felállítására, döbbentette a szunnyadó Szabad Európát arra a felismerésre, hogy mennyire semmi szerepe sincs a két szuperhatalom vetélkedésében. A de Gaulle-féle „harmadik erő” még tréfának is rossz és így most látják, hogy a NATO és az Atlanti Szövetség destruáiása — szintén de Gaulle műve — egyszerűen védtelenné tette őket a Szovjetunióval szemben.

Itt van, persze, Amerika, amit megtagadtak, agyonkritizálnak és aminek sem politikailag sem erkölcsileg nem segítenek a vietnami háborúban. Ez a megtagadott, Vietnamból eltanácsolt, minden rosszért felelős Amerika az egyetlen, amely meg tudja védem őket. Amerika tud is és fog is segíteni, csak tudomásul kell venni, bogy minden, ami gyengíti Amerikát a világkommunizmus elírni harcában, gyengíti Európát is,

Úgy látszik, kezdenek már erre rájönni odaát is. Az eddig békésen szunnyadó Európát kiugrasztotta az ágyából az idő ébresztőórája.

Az sem vitás, hogy a hazai békekőrusoknak az az ideálista része, amely nem szovjet-számlára dolgozik, rövidesen felismeri, hogy Amerika fő védelmi vonala a Vasfüggönynél és a délkeletázsiai térségben van.

Ha ezt a védelmi perimétert áttöri a Szovjetunió, a legjobban helyezkedő búbos galambokat is elsodorja a vörös vihar.

Abortusz-alap a budapesti leányiskolákban

(AHIR) — Az egyik budapesti gimnáziumból a közelmúltban súlyos állapotban szállítottak el egy 16 éves növendéket, aki rövid idő múlva a kórházban meghalt. Az orvosi vizsgálat megállapította a halál okát: a lányon hibás abortuszműtétet hajtottak végre. A rendőri eljárással kapcsolatban a szülői munkaközösség követelésére az iskola igazgatósága is bekapcsolódott az ügybe, kivizsgálandó, hogy mit tudtak a szerencsétlen fiatal teremtés osztálytársai a tragikus esetről. Kiderült, hogy évek óta az osztályokban abortusz-alap létezik.

A pénzalapot a növendékek zsebpénzükből adták össze, hogy szükség esetén abból segítsék bajbajutott osztálytársukat. Az „alap” tagjai azt is elmondták, hogy a legtöbb iskolában van abortuszalap (ez már régóta nyílt titok és a rendszer által eltört állapot. — A szerk.) és sok helyen a fiatalabb tanárnők is tagjai.

Hetven éves Elisabeth Berguer

Elisabeth Bergner, a harmincas évek egyik legünnepeltebb színház- és filmsztárja, most tölti be a hetvenedik évét.

Bécsben kezdte pályafutását. Később Angliában telepedett le, és csak a legutóbbi években lépett fel újra német nyelvű színpadokon. Hetvenedik születésnapja alkalmából a bécsi Presse méltatja a nagy színésznő érdemeit.

Elsüllyedt gályák nyomában

300 esztendeje, 1696-ban a touloni kikötő közelében a franciák elsüllyesztették a Malborough-i herceg flottájának néhány hajóját. Mivel az egykori feljegyzések alapján az elsülylyesztés helye pontosan azonosítható, most angol tudományos expedíció indult a flotta maradványainak felkutatására.

Helikopterek, búvárfelszerelés, mini-tengeralattjárók segítségével kutatták az elsüllyedt gályákat, és fáradozásaikat siker koronázta. A hajók faszerkezete természetesen szétmállott, de épségben maradtak a fémből készült tárgyak. Ezek közül jelentős leletnek számítanak az aranypénzekkel teli ládák — ebből fedezik a kutatás költségeit — valamint a fegyverek és a hajók műszaki felszerelése.

NE FÉLJ, HORTHY MIKLÓS...

Merész, bátor, hős, vakmerő férfit, aki sok tengeri csatát nyert, arra biztatni, hogy ne féljen, fölösleges, kissé humoros, mosolygásra késztető dolog. Különösképpen az, ha a félelemtől való tartózkodásra olyan valaki inti, aki nála alacsonyabb rangú, sőt a tiszti rang majdnem legalacsonyabb fokát viseli. Ez a valaki, az első világháborúban, mint főhadnagy szolgált s később került a rendőrség szolgálatába, ahol mint detektív működött. Nevéhez, személyéhez fűződik ez a kis esemény, amelyen mosolyogni is lehet, azonban talán lesznek sokan, akik a magasabb és nemesebb emberi érzést, az emberséget és a szeretetet is kiérzik belőle.

A szereplők közül először Horthy Miklóst kell sorra vennünk, akit személyében, kormányzói működésében sokszor, nem ritkán kíméletlenül, legtöbbször pedig elfogultan, igaztalanul bíráltak. Sok haragosa volt, van még ma is, pedig régi igazmondás az, hogy aki haragszik, annak nincs igaza. Az igazság pedig mindig annak a részén áll, aki elbukott. Horthy Miklós elbukott, tehát az igazságot neki kell ítélni.

Most azonban nem politikáról, államigazgatásról, kormányzásról kívánunk beszélni, írni, hanem szembe állítjuk a kormányzót és a detektívet. Mind a kettőt, mint embert.

Amikor a bátor emberről, a vakmerő tengerészről megemlékezünk, elfogulatlan, a nemes és lovagias ellenfélhez fordulunk, akik elismeréssel voltak tetteivel szemben.

John F. Montgomery, a két háború között az USA követe volt Budapesten és az 1947-ben kiadott: Hungary the Unwilling Satellite című könyvében arról ír, hogy F. D. Roosevelt mindig nagyon érdeklődött a kormányzó iránt. Mint admirálisról akkor hallott róla először, amikor 1917-ben Wilson akkori elnök, Rooseveltet Rómába küldte, hogy az olaszokat nagyobb tevékenységre bírja az Osztrák- Magyar haditengerészet ellen, amelynek következtében az Adrián és a Földközi tengeren lekötött angol hadihajók felszabadulnának és a németek ellen indítanák azokat. Az olasz kormány tanácskozására meghívták Rooseveltet, de minden érve hasztalan volt. A tengerészeti miniszter kijelentette, hogy Horthy admirális ördögien vakmerő és így nem tehetik ki az olasz hajórajt egy nagy kockázatnak.

„Ez volt az első diplomáciai vereségem, amit Admiral Horthynak köszönhetek” — mondotta Roosevelt, Montgomerynek.

Horthy Miklóst és az Osztrák- Magyar haditengerészetet soha te nem győzték.

Ennek a szerény írásnak nem tehet az a célja, hogy Horthy Miklós tetteit, érdemeit felsorolja. Húsz év, nem történelmi távlat, hogy ezt megtehetnénk.

Most pedig pár szóval bemutatjuk a másik főszereplőt, akiben szintén volt egy kis bátorság, amikor tettét, amelyről beszámolni kívánunk, elkövette. Korilly Jenő a neve, aki az első világháborút végigharcolta mint főhadnagy, vitézi kitüntetéseket kapott, meg is sebesült. Felépülése után civil pályán kívánt elhelyezkedni, a budapesti rendőrfökapitányságon detektív lett Nem könnyű munkáját, nagy lelkesedéssel végezte. Az intellektuális bűncselekmények nyomozását végezte, azonban gyakran került olyan beosztásba, ahol a kormányzó személyi biztonságának megóvását látták el. így került abba a helyzetbe, hogy ennek a történetnek főszereplője legyen.

Özvegy gróf Ráday Gedeonná vacsorán látta vendégül a kormányzót a Duna-partján, a Ferenc József rakparton volt lakásán, az Erzsébet híd közelében. Korilly Jenő dedektiv kapta az utasítást, hogy a helyszínen megjelenjen, az érkezésnél, a visszaindulásnál a kocsiból való ki- és beszállás zavartalanságát biztosítsa. Ez, egy nevezetes dátum, 1929. február hó 11-én történt, amikor Magyarországon, hatvan éven belül a leghidegebbet, —24.4 C. fokot mértek. A detektív, a jelzett érkezés előtt egy órával a helyszínen megjelent, a terepet, a környéket bejárta, a szükséges megfigyeléssel szolgálatát elvégezte.

A kormányzói kocsi, uralkodói pontossággal megérkezett. A sofőr mellett ült Vámos Gáspár vadász, aki fürgén kiugrott a kocsiból, ajtót nyitni. Elsőnek a szolgálatban volt szárnysegéd lépett ki, majd utána a kormányzó, aki feleségét kisegítette a kocsiból. Felmentek az első emeleten levő lakásba, ahol a vacsorát felszolgálták, utána pedig a szalonban beszélgettek. Miről folyhatott a beszélgetés? Családi, rokoni, társasági, bizonyára politikai kérdések is szóba kerültek épp úgy, mint ahogyan egy polgári családnál is történni szokott és amikor kifogytak

a témából, a szörnyű, kibírhatatlan hidegre terelődött a beszélgetés. Sajnálkoztak azokon, akiknek nincs fűtött szobájuk, akiknek házon kívül, a szabadban kell lenniök. A kormányzónak eszébe jutott, hogy a detektívek is sokszor éhezve fázva végzik szolgálatukat és meg- is kérdezte a szárnysegédjét, Scholtz Andor folyamőrkapitányt, vezényeltek-e detektívet a helyszínre. Igenlő jelentését meghallgatták és a grófnő kiment a konyhába, ahol a szobalányt leküldte az utcára, keresse meg a detektívet, hívja fel melegedni és tálaljanak neki vacsorát a zeneteremben, amely jő meleg. A szobai lány lesietett, a kocsiban szundikáló sofőrt és vadászt felkopogta és megkérdezte, hol van a detektív. Megmutatták a föl és le gyors lépéssel járkáló detektívet, akinek megmondta a grófnő meghívását. A detektív azonban kijelentette, hogy ő nem megy föl, köszöni a meghívást, de a szolgálati helyét el nem hagyhatja.

„A kötelesség, az életnél is előbbre való”, — mondta magában a haditengerészek jelmondatát, bár sóvárogva gondolt egy jő meleg szobára.

A szobalány jelentette a grófnőnek, hogy a detektív nem hagyhatja el a helyét és köszöni a meghívást. A grófnő ugyan megdicsérte a detektívet, de tettetett sértődéssel kijelentette, hogy vele még ez meg nem történt, hogy valaki a vacsorára való meghívását viszszautasította volna.

A kormányzó, Scholtz Andor szárnysegédjét utasította, hogy a

(Folytatás a 6. oldalon)

Nyíregyhá&y Pál:

Szörnyeteg a bécsújhelyi temető árkában

Ma olyasmiről írok, amely miatt legszívesebben letagadnám, hogy nyíregyházi vagyok. Dehát az embernek nemcsak a múlt dicsőségében kell sütkérezni, hanem történelmi felelősséggel tartozik a szülőföld szörnyetegeiért is.

Ilyen szörnyeteg, akinek szinte nincs párja a magyar történelemben, a nyíregyházi születésű Szamueli Tibor. Majdnem egykorúak voltunk, ott sündörgött gyakran a Virág utcai grundon, de nem játszottunk vele. Fékezhetetlen természete miatt hatodik gimnazista korában kicsapták az evangélikus főgimnáziumból. Ott voltam a díszteremben, mikor a tanári kar fegyelmi ítéletét kihirdették. Sajnos nem zárták ki Magyarország összes középiskoláiból s így Győrött érettségizett. A győri kommunisták nemrégen szobrot emeltek emlékének.

Most új adatokat kaptam nyomorult életéről. A Zrínyi katonai kiadó 1966-ban 4200 példányban kinyomtatta Szamueli Tibomé Szilágyi Jolán „Emlékeim” című visszaemlékezéseit. Ebben egyetlen szó sincs házasságkötésről, ilyesmit talán a kommunizmus feleslegesnek tart, mégis használja a Szamueli Tibomé nevet. Azt írja (71. oldal): „Alig egy hónapja ismerkedtünk meg és most együtt élünk. Néha álomnak tűnik!” Ezt a mi fogalmaink szerint nem szokás házasságkötésnek nevezni. De a könyvben ott van fakszimilében a berlini rendőrfőnökség 1933. február 24-én kelt kiutasítási végzése. Címzés: Fräulein Jolán Szilágyi. Indok: államellenes tevékenység. Aláírás: Bredow, Polizeipresident

Ennek a Szilágyi Jolánnak már az elemi iskolában érthetetlen fejtörést okozott a „Mária, malaszttal teljes” és a „szeplőtelen fogantatás’ ’tanítása és már 1912-ben fenyegető névtelen levelet küld gróf Tisza István miniszterelnöknek: „Minél előbb tárgyaltassa le a választójogi javaslatot, mert kénytelenek leszünk Önt és becses családját kiirtani.” Anyja ismerhette leányát, mert amikor a nagybányai festő iskolába ment, komoly intő levelet írt hozzá: „fiatalemberekkel disztingváltan társalogjál!” Különben így festi le önmagát: „fekete, ragyogó

szemű, barna bőrű nő vagyok. Arabnak is beillenék. Volt bennem valami exotikus, ami szinte illetten volt”.

Szamueli Tibor népbiztos borzalmas szerepe ott kezdődik, mikor a forradalmi kormányzó tanács 1919. április 21-én kelt rendeletével „megbízza a tiszántúli vörös hadsereg mögött a rend és fegyelem fenntartásával és felhatalmazza, hogy e célra, ha szükséges, a forradalmi törvényszék mellőzésével is bárminemű eszközt igénybe vegyen”. Ilyen felhatalmazása senkinek sem volt a magyar történelemben.

Kegyetlenül élt ezzel a felhatalmazással. 40-50 főből álló hőhércsapatot szervezett, akik az úgynevezett „halálvonaton” laktak s ahol vörös veszélyt szimatoltak, ott megjelentek rendet teremteni. Első gyilkosságát már a következő napon, április 22-én elkövette Nyíregyházán, amikor a forradalmi törvényszék elé állíttatta Kovács István főhadnagyot és halálos ítélet után azonnal főbelövette.

Kovács István nekem gyermekkori jóbarátom volt, együtt játszottunk a Virág utcai grundon és nem vettük be magunk közé tűrhetetlen magaviseleté miatt Szamueli Tibort. Ez a személyes bosszú vezette az első gyilkossághoz. Talán én is erre a sorsra jutottam volna, de akkorára még nem kerültem haza a hadifogságból. Az ember sohasem tudhatja, hogy az Isteni Gondviselés miként menti meg az életét.

Terroristáit Lenin-fiúknak nevezte, erős fizikumú, elszánt, vérengző vadállatok voltak valamennyien. Biztosítást kaptak, hogy szabadon gyilkolhatják a diktatúra ellenségeit, a kormány fedezi őket. A kivégzésre Szamueli tolvajnyelven adta ki utasításait. Ilyenek voltak: „gajdeszba küldeni”, „hidegre tenni”, „egész angolosan elintézni”, „félangolosan elintézni”, „megúsztatni”, s ezekben a kifejezésekben hóhérai számára pontos utasítás rejlett a kivégzés mikéntjére. Áldozataikat megkínozták és minden esetben kirabolták.

Ezek a Lenin fiai Szolnokon így tisztogattak: A Szamueli vonat előbb megállt Cegléden, ahol a népbiztos elvtárs agyonlövette Báthory Győző hadnagyot és az útközben elfogott Buday József huszárfőhadnagyot meg egy közkatonát. Innen Abonyba ment, ahol hat parasztot kivégeztetett, mert nemzetőrséget szerveztek a rend fenntartására. Szolnokon azután a nyílt utcán lőtték le Szikszay György törvényszéki elnököt, több tisztet, polgárt és ' csendőrt. Behatoltak Pethes Manó törvényszéki bíró lakásába és szóváltás után agyonlőtték. Másnap Szamueli nagyszabású razziát tartott és több mint húsz embert agyonlövetett, akikkel együtt szolnoki látogatásának eredménye 33 gyilkosság lett.

Szamueli Tiborné elmondja emlékirataiban, hogy „férje” egyik útjáról hatalmas bőrönddel érkezett vissza. A Lenin-fiúk kinyomozták néhány elhagyott grófi kastélyban az eldugott ékszerek rejtekhelyét:

— Kinyitottam a bőröndöt. A szemem káprázni kezdett. Ennyi drágaságot még életemben nem láttam. Címeres arany cigarettatárcák, arany dobozok, seriegek, hosszú vastag aranyláncok, ezüst tányérok, arany és platina órák. Régi fajta kulcsos órák fekete ékkövekkel: topáz, smaragd, ametiszt, opál, gyémánt Igazgyöngy füzérek, fülbevalók, diadémok, ékköves gyűrűk.

SzamueHné a tükör előtt sorra felpróbálta az érdekesebb ékköveket.

Művészeti kincseket és rabolt. A Nemes Marcell gyűjteményből elhurcolta El Greco: „A föinkvizitor arcképe” című festményét Sokáig állt előtte, próbálgatta elmajmolni jellemvonásait De már akkor rémhírek terjedtek személyéről, népbiztos társai is el akarták pusztítani. A monitoros ellenforradalom után már felvonultak a pesti viccek és reménykedve mondták: „Ave Ceasar, monitori te salutant”. (Latin szólás: „Ave Caesar, morituri te salutant” — a gladiátorok köszöntötték így a császárt összecsapásaik előtt. Magyar jelentése: „Üdvözlégy császár, a halni készülök köszöntének”).

1919 július utolsó napjaiban megbukott a proletár diktatúra. A népbiztosok különvonat on elutaztak Bécs felé. Az álnak Ausztria menedékjogot biztosított nekik. Szamueli azonban még ezektől sem kapott menedékjogot. Egyedül maradt. Nagycenken, a Széchenyi kastélyban még beírta nevét a vendégkönyvbe a bolgár király, a walesi herceg, a német trónörökös és más neves személyek alá.

A vörösöknek két repülőgépjük volt. Az egyik elszökött Szegedre, a másik elromlott. így Szamueli autóval indult el az osztrák határ felé. Savanyúkuton várt rá egy elvtárs, aki vállalkozott átvinni Ausztriába. Később Presser bécsi rendőrfőnök ilyen hivatalos nyilatkozatot adott ki: „Szamueli Tibor, akit a határátlépés után osztrák csendőrök letartóztattak, egy őrizetlen pillanatban pisztolyával agyonlőtte magát. Haldokolva a Wiener-Neustadt-i kórházba szállították.” Szabad egy ilyen szörnyeteget őrizetlenül hagyni?

Egon Erwin Kisch a stockholmi Stormglackan című lapban így írja le öngyilkosságát: „Letartóztatásakor előkereste a zsebkendőjét, hogy izzadt homlokát megtörölje. Kis revolver volt benne elrejtve. Halántékához igazította csövét és elrántotta a ravaszt.”

A bécsújhelyi hatóságok nem engedték, hogy ez a kommunista szörnyeteg a köztemetőben helyet kapjon. Az árokba kaparták el. Állítólagos maradványait később elszállították a pesti vörös Pantheonba.

Szülővárosa teret nevezett el róla, márványtáblát állított szülőházára és már kijelölte szobrának helyét. Az ilyen hír a legjobb orvosság a honvágy ellen.

f