Sportkiadás, 1956. október
1956-10-22 [0897]
IT i\&rvn Qst c vil 1 anyf énynói,,.f olyt, / Vasárnap dóiul őt t - tekintettől arra, hogy öbbon az időben Londonban a sportpályák zárva vannak az ünnep miatt - a Hyde Parkban tartottak más félórás kiadós edzést a magyar ifjúsági labdarugók. A műsoron 45 porcig g:'mn 0 .;ztilcai gyakorlatok szerepeltek, majd két kapus játékra került sor a fák között. Yalamenynyi játékos edzett, igy *ates.* és Povázsai is, akik báróitok az angolok elleni olsö mérkőzés csapatába. Délután városnézésen voltak a játékosok, majd este egy uj angol filmet tekintottek meg. .. Hétfőn délulőtt ujabb 4o perces cdZwSt tartott a csapat a Hyde Parkban és ezzel bé is fejeződött a londoni ülőké szülét. Az angol ifjúsági labdarugó válogatott elleni mér. özésre kedden este a Tottenham-pályán kéxül sor villanyfény: • mellett. Az első angol ellenfél, a válogató tt .londoni és dél-angliai játokosokból áll, szerepelnek aaonban a csapatban olyan sportolók is, akik az első ligában jáfcszanűc és profi-játékosok," Csütörtökön, a második angliai mérkőzésen, Suaderlsndban, észak-angliai játékosokból álló csapat lesz majd a magyar együttes ellenfele, A kedd esti mérkőzésen igy áll m jd fe.~ a magyar ifjúsági válogatott: Várhidi - Lipták, ^emes, Pázmándi - kakkai, Hoi.ek - ó zalai, Kaszás, Sztáni, ^ateszg -^ováz ai, I x x x Londonb-n, dc egész ^ngl iáb-n is n n gy érdeklődéssel várják a magyar fiatalok vendégszereplését. Sir Stanley Rous, az ^ngol Labdarugó Szövetség főtitkár 0 ,a nemzetközi Labdarugó Szövetség / £ IrA/ egyik vezetője a követ ke zőket monebtta: - A AHA Budapeston megrendezett ez évi ifjúsági 1 abdarugó tornáján a magyarok ragyogó teljesítményt nyújtottak és ismét megmutatták, csillogtatták nagyszerű technikájukat, -Reméljük, hegy ezt" itt Londonban is inagiámtélik, és mint akkor Budapesten, csodálatba ejtették az angol szakembereket, lázba hozzák a londoni szurkolókat is, /MII/