Sportkiadás, 1956. augusztus/2

1956-08-24 [0895]

A JI sajtófogadása Hr/jné Hr A Játékvezető Tanács újonnan választott vezetősége pénteken délután sajtófogadást tartott. A fogadáson Reményi József, az elnökség tagja, ismertette, Hogy mi ért "Vált szükségessé a JT-nek az OTSB elnökö által hatarozatilag hozott átszervezése, Megemlítette, hogy túlságosan egyszemélyi volt a vezetés, több vezetőnek nem volt tekintély; a tagság előtt, nagy volt az olszí w oteiődés az Bdző Tanácstól és a labdarúgás különböző "az erveitől t nőm volt Tas gf^l elé a játékvezetők társadalmi megbecsülése, valamint munvájukí . értékelése és működésükhöz a megfelelő anyagi feltételeket som biztosították. tSmOrtotte ezután az uj vezetőség összotételét. Az elnöv, dr.Abray Zsigmond, a titkárüüdvá.g Antal lett, s az elnökségbe került "többek között Kamarás Árpad és "Bankó György, Megmaradtak a régi Vez .tőzegből a jól dol<pzó 1-, így Barna Béla és Ballá Karoly js. Reményi József ezúton a tervekről beszélt. Blmondotta, hogy a titkos játékvezetői küldés megszüntetése, már az uj vozetőség munkájának erödményo, Feladatként jelölte meg a JT-ben uralkodó" eddigi szellem megváltoztatását, a bizalom légicörŐnek kialakítását és a szoros kapcsolatok megteremtését a játékosokkal, edzőkkel,.stb. Hangsúlyozta, hogy hamarSoan összeállítják az országos játékvezetők uj keretét és biztosié jak a feljövő utánpótlás -ind gyakoribb szerepeltetését. Javaslatot ter­jesztenek az OTSB-hoz, hogy a külföldi vendégszereplésre f ut ,zó sportköri csapotok ha kőt vagy több mérkőzést játszanak; játékvezetőt is vigyenek,magukkal, akiknek igy alkalmuk • lesz nemzetközi tap .sétálótok szűzisére. Javasolják továbbá, hogy -fentosabb magyar baj né ki mérkőző sellőt külföldi jatőt-ve­aetok Vesessenok, ugyonigi "magyar bírók egyes külföldi bajnoki találkozókat," Bzokre- a _.órk őz esőkre oly .n játékvezetőket küldo­j néne]* ki, akik nem tagjai a-FTlA köretnek és akiknek eddig - nem volt alk . l_i.uk nemzetközi tapasztalatszerzésre, /Boijyt.köv./

Next

/
Thumbnails
Contents