Sportkiadás, 1949. december
1949-12-13 [0821]
•\ szovjet sportjelvény megszerzésére vonatkozó terv tcljesitáso •üinden testnevelési szervezet elsőrangú kötelessége l§ BP /S* BA M o s z k v a, dcocmbor 13, A szovjet sporttársadalom a jogos büszkeséggol •veszi tudomásul a szovjet sportjelvény mogszcrsósóro vonatkozó terv •teljesítésének a napokban közzétett eredményeit, hogy az első fokú • GTO és a BGTO megszerzésére vonatkozó tervet tultcljesitettók ós n • második fokú G-TO megszerzésére vonatkozó évi tervgt pedig pár napon belül szintén befejezik. Köztudomású, hogy ebben as évben a szovjet sportI jelvény valamennyi fokának megszerzése jóval nehezebb volt mint a mult B évben*. 1948-hoz kópost másfálszerosóre kellett növelni az elsőfokú G-TO I jel vényeket," több mint kétszeresére a másodfokú G-TO.' j el/rényosok számát I UE 25 százalókkal kellett növelni a BGTO-sok sz&iát. Több borúlátó veI sető az óv elején kátsógbevonta a szovjet sportjelvény megszerzésére I vonatkozó 1949.óvi terv realitását, As élet azonban megoáfolta őket jós meggyőzően igazolta, hogy áz idei tervet nem osupán teljesíteni, •hanem túlteljesíteni is lehot, As ukrán, lett és litván sportolók már beszámoltak [a ssovjet sportjelvény valamennyi fokára vonatkozó terv teljositesáről, utánuk pedig az orosz, ós kirgiz szovjet szocialista köztársaság,^ valamint a moszkvai sportemberek tettek jelentést a terv teljositesáről. A közeli napokban fejezik be a tervétüzbőkisstánban. . A turkmen és kazah szovjet köztársaságban a fiatal fiuk ős lányok már áz olső fagy beköszöntésekor eleget tesznek c GTO teli normájának. Különös figyelmet fordítanak Q másodfokú GTO normájának teljesítésére; amely a testedzéssel foglalkozó sportbéli tökélctessőgónok alapja-?, Bem szabad abbahagyni a GTO további megszerzésére vonatkozó előkészületeket azokban a köztársaságokban som, amelyek máris eleget tettek az idei tervelőirányzatnak pl, az orosz szovjet szocialista köztársaságban. Ez a köztársaság az elsőfokú GT0 negszerB zóséro vonatkozó tervnek 100,7 százalék, a másodfokúnak'105.6 százalék ós a BGTO-nok pedig 110 százalók arányban te ttok clegot* /Evlyt,köv./