Sportkiadás, 1949. szeptember
1949-09-29 [0819]
/"Az árulók felett aratott győzelem.. .2.folyt./ VG/AH. M - A békés epitő munka, népi demokráciánk fejlődése'lehetővé tette, hogy a m agyar főiskolai diákság megrendezhette a X, Főiskolai Világbajnokságot, líagy feladat, nagy vállalkozás volt. Éppen ezért különös örömünkre szolgálhat, jogos büszkeséget okozhat az a tény, hogy egyöntetű vélemény szerint ez volt minden eddigi között a legnagyobb sikerű Főiskolai világbajnokság, mind a résztvevők, mind az eredmény ok, raiüd pedig a rendezés tekintetében. Pedig a nyugati reakció minden eszközzel igyekezett meggátolni a játékok sikerét s a legnagyobb ütőkártyául cllcnjátókokat rendezett Mcránban. Az •rodmény megsemmisitő veroság volt számukra, a fasiszta ellon FVB csúfos kudarcba fulladt. A reakció nemzetközi mozgósítása imc a sportterületén nem sikerült, Igy vált a jubiláris Főiskolai Világbajnokság a bókáért folyó harc fontos győzőimévé s bizonyította bo a demokratikus erők fölényét a bákotábor egyre növekvő erőjét. Az a tény, hogy a Magyar Népköztársaság 1949-ben ilyen sikerről tudott rendezni, ilyen világméretű sporteseményt, bizonyítéka a dolgosé magyar nép békés tevékenységének, őpitő akaratának. - Ezt a nagy versenyt különösen fontossá., különösen emlékezetessé, különösen értókőssé tette az, hogy résztvett h hatalmas Szovjetunió főiskolás gárdája. Ez volt az első alkalom, araikor a szovjot sport ilyen nagy szabású sok sportágból álló nemzetközi'versenyen vett részt. Ez avatta elsősorban világversennyé az FVB-t. Az egész világ sportközvólomónyónek figyelme Budapest felé'.irányult, s a szovjet aportolók meg is feleltek ennek a várakozásnak. Noha nem is indultak minden sportágban, 48 győzelemmel az első helyet foglalták cl, Do nem osak ercdményoikkol gyakoroltak maradandó benyomást, hanem Viselkedésükkel, magatartásukkal, a sporthoz való olyan viszonyukkal, amely a szocialista- sportembert; jellemzi, amely példakép előttünk! Olyan tapasztalatokat szoroztuk a szovjet sperttél, amelyek* nek hatása felmérhetetlen a magyar sportra, ha keilő^öP^* 1 .. értékeljük ki a tanulságokat. - Éppen, azért, mert a szovjot sport a várakozást magasan felülmúlva szerepelt a jubiláris FVB-n, tudjuk csak igazán értékelni a magyar sportolók szereplését, 46 győzcTmükct, amely a második helyet biztosította számukra, messze a 14 győzelmet aratott francia csapat előtt, teljesítményeikkel hozzájárultak hazánk clőrchala• dósához, - A kitüntetés, amelyet megkapnak azok, akik a versenyek* bon, vagy a versenyek rendezésében kiváltak, nemcsak puszta disz. -" ! s a kitüntetés köteles is. ' VG /Folyt.köv./^