Sportkiadás, 1949. augusztus

1949-08-17 [0818]

/Sipos megnyerte az első. i .1.folyt./ & Mo/SH HA A mérkőzések megkezdése előtt a JfajMetközi Döntőbíróság /jury-d?appel/ ülést tartott, s o-zea tárgyalták a Hódos-Ribakov mérkőzést, amelyen a mérkőzésvozctő olyan szabály­sértéseket követett ol, hogy fordított eredményt hirdettük ki. A Kcmzotközi Döntőbíróság ugy határozott, hogy a mérkőzést 2:1 arányban Ribnkov nyerte mog.'Bz az eredmény felel meg n látottak­nak és az erőviszonyoknak is. A döntés kihirdetését a mintegy ezerfőnyi közönség lelkesen megtapsolta; A döntés értelmében Ribakov nyerte a harmatsúlyú világbajnokságot* A lógsulyban Hon /Románia/ Págcr /M-gyarország/ mérték össze erejüket. A súlyánál fogva jóval kevesebbet nyomó' Págcr szépen küzdött, de a román fiu kihasználta súlytöbbletét; Végeredményben Págort hozták ki 2:l-es pontaránnyal győztosnok* Ezek szerint a lógsulyban világbajnok • a szovjet Babajcv lett, 2, Págcr /magyar/, 3, Hon /román/ lett. Harmatsulyban a magyar Hódos ós a román Tuoaoi a második és harmadik helyért vivott nagy küzdelmet* Hódos a kezdeményező ós biztos, jól felépített támadásaival az első részben elég tekintélyes fölényre tett szert. A román versenyző jól tartotta magát; azonban o. magyar fiu megérdemelten győzött . 3:l-es pontozással. Igy tehát Hóeos megszerezte a. második helyet,' míg a harmadik a román rucaci lett. A pehelysúlyban a magyar Sipos ós a szovjet Kalmanovszkij döntőjére korült a sor. óriási volt az izgalom, hiszen a győztes nz világbajnoki ólmot nyer. Halotti csendben bir­kózott a két'versenyző és a közönség feszülten figyelte minden mozdulatukat. A szovjet versenyző kezdeményezett az első pilla­nat okban 4 de Sipos sikorosen ós jól védekezett, sőt ellentámadásá­ba ment ét. A lo. perc körül Sipos vette át a mérkőzés irányítá­sát ós határozottan jobb volt, mint a nagyszerű szovjot birkózó. Az utolsó percekben a közönség lelkesen buzdította Sipost, aki­nek' szemlátomást jót tett az ösztönzés, mert egyre-másra táma­dott » /folyt.köv./ ~

Next

/
Thumbnails
Contents