Sportkiadás, 1949. május
1949-05-04 [0816]
/A Kultuszminisztérium pénteki sportbemutatójának., folytatás/ VKM KR/Bp Á színvonal ásnak és izgalmasnak Ígérkező mérkőzést palásti Perenc vezeti. A mérkőzés előtt és a szünetben a minisztérium' zor. akar a ás kitűnő fővárosi művészek szórakoztatják a közönséget 1 . A sportbemutató során -ért ékes'dijakkal- tárgysors játékot is rendeznek a Szabad Nép székháza javára. A pálya a 15-ös villamossal közelíthető meg. Belépődij nem lesz, -.Kovács Ötödik lett a Prága-Varsó kerékpáros verseny harmadik szakaszán. '. t ' • • & VD/KR/KR Prága , május 4, A Prága-Varsó nemzetközi kerékpáros verseny harmadik szakaszánál: befutóiról Készült fénykápfelvétel alapján megállapították, hogy a' magyar Kováo3 érkezett be ötödiknek, mig a csehszlovák Vesoely a hatodik helyre korült. Egyébként a magyar Sere a 13.ik helyen végzett. A csapatversenyben Franciaország/a csapata vezet Franciaország/B csapata előtt. A magyar/a csapat a hetedik helyre korült. Az eddigi három szakasz lefutása után nemhivatalos becslés szerint az egyéni versenyben a csehszlovák Vcssely vezet a francia Garnier előtt, mig a magyar Sere a 12-ik helyen áll. Az összesített c sápot versenyben Franciaorszag/b csapata vezet. A Brno-Moravska Ostrava közötti nogyodik s egyben \ az utolsó csehszlovák szakasz küzdelmei szerdán reggel kezdődtök meg. \ A versenyzők csütörtökön pihennek s csak pénteken folytatják a versenyt •*. Birkózó verseny a Szabad Nép székháza javamé & KR/KR A Magyar Birkózó Szövetség a küszöbön álló magyarosckszlovák birkózó versennyel kapcsolatban szombaton délután 6 órai kezdettel válogató versenyt rendez a Nemzeti Sportcsarnokban, amelynek bevételét a Szabad Nép székháza javára forditják. A válogató verseny'minden egyes súlycsoportjában 3-3 birkózó vesz részt a küzdelemben. m • *• A Vasas SC vasárnapi motoros versenyéről, & KR/KR A Vasas SC vasárnapi bajnoki pontszerző sebességi motorkerékpáros versenyére benevezettek száma már közeledi!: a százhoz. Az előjelek szerint minden csoportban nagy küzdő lom les z a bajnoki pontokért. A Vasas vorsonyc . 4 forintos, elővételben 3 forintos^jegyekkel tekinthető meg. A jegyek olővételboia a BSzKRT jegyárusainál. p kaphatók. -.- Lr