Sportkiadás, 1949. május

1949-05-21 [0816]

Debrecenben rendezik meg a magyar-lengyel labdarugó mérkőzést Mo/Mo Mint ismeretes, Debrecen'városi tanácsa azzal a kéréssel fordult a Hagyar"Labdarugó Szövetség elnökségihez,~hogy az idén még ~ sorrakerülő nemzetközi mérkőzések közül valamelyiket Ilebrecenben rendez zák meg. " " " k szövetség-elnöksége foglalkozott a kérdéssel s~ugy hatá­rozott; hogy a július 10.-én sorrakerülő Magyarország = Lengyelország nemzetek közötti válogatott labdarugó mérkőzést Lebrecenben Bonyolít­ják le. k Csepel ökölvivó csapata 12:4 aránybon győzött a Vasas ellen & Bprlío Szombaton este a csepeli stadionban szabadtéren került sor a Csepel - Vasas NB I.osztályú ökölvivó csapatbajnoki mérkőzésre. A csepeli csapat "12:4 arányú fölényes győzelmet aratett, Csepel - Vasas 12:4 2 mérkőzést 35UÜ néző eld t bonyolitották le. Részletes eredmények /elől a-csepeli versenyzők/ Légsúly: Tóth oontozásas vereséget sznnvedett i/olnártól. AZ ifjúsági Totn nem volt komoly ellenfele"a rutinos Űolnárnak, • - . * - Harmatsúly: Horváth nagy "küzdelemben győzött Bednai ellen. Á csepeli ve£fee"ny!£Ő jobb harmadik menetével szerezte meg a győzelmet. " * 'Pehelysúly:- László az első menetben kiütéssel győzött Farkas-ellen. Farkas az-clső oillanatban 3-ig földre került, majd a következő balhorogtól lefeküdt - s kiszámolták, - - • K'-Snnyüsuly: Kára csúnya mérkőzésen győzött Németh ellen. Mind-a három meneten ál dulakodás folyt a szorítóban, * harmadik me­net ben-Nómethet sorozatos szabálytalankodás miatt leléotette a mérkő­zésvezető, - • Váltósúly: Záhorszkyt a második menetben­kiütötte Marton I. Már az első menetben is roggyant volt" a csepeli versenyző, a máso­dikban Marton balhoroggal kiütötte • ellenfelát. ­- - ' Középsúly: Torma III. kiütéses! " győzött Marton Ily ellen, A Vasas-versenyző lg alkalommal került főidre s a harmadik me­net végén már nem-tudott felállni. - — „~ ' Félnehézsúly: Bicsak csúnya verekedésben győzött Vári el­len^ Várit a gásodik menetben leléptették, - - ­' Nehézsúly: Öene III, óriási fölénnyel győzött Hárai ellen. Bene III, akkor ütötte meg ellenfelát, amikor akarta, de Hárainak si­került vógígállnia-a három menetet. Végeredmény: Csepel - Vasas 12:4. V, 4

Next

/
Thumbnails
Contents