Sportkiadás, 1944/1

1944-01-17

fÉÉÉ j ^ A Magyar Birkózó Szövetség ugy határozott, hogy a jövőben ift az eddig bevált rendszer szerint minden év januárjában ki­hitrawir tart«yekef rendez, februárban pedig az,,országos osapath-ftánoki tfüzdelfsket benyolitja le, A kihiváaos versenyek iránt egyr^nagyobb az érdeklődés a birkózók között. Január £Uén a következőtök msrkőznekt Bihsozki KoTács Gyulával áll ki szabadfogású küzdelem­re , 18 -kilóval nehezebb Riheczki Z ^ Ko^snal, Iknek ellenére a szak­értél bizuak benne, hogy megállja a helyét, jzilvási ifjúsági hajnok Hullai országos bajnok hétszeres legyőzése után kihi v t a, TótSr Ferenc m európai bajnokot* Kinizsinek Öóvári xesz az ellenfele• ívek óta nem "^M találkoztak, mert mindketten a MAO tagjai voltak és igy más súlycsoport­ban indultai* Most eldől, hogy ki a legjobb váltásulyu birkózó* Bóbls Mohioeival. á Testvériség 8B 90 kg,-os,nagytudásu ás igen hajlékony fiataljával görög-rímai szabályok szerint birkózik, * sokszoros bajnok Banbsa Szilágyi Sáv Hőrs ellen áll ki szabadfogasa szabályok szerint* A f iatal Hzilagyi a bajnokságán nagy meglepetést okozott, mert Bencze után a második volt* Görög-római rendszerben mérkőzik a ceglédi Gál magyar bajnok Mihalyfi Rudolf debreceni vasutasbajnokkal- SángÓ Kovács II* MAG ellss «zab?dfogásu rendszeríren birkózik. A MAC fiatal birkózó­iáról igen jó hirek keringenek* Eredetileg Ferenc WiffiK akart kiállni Mangó ellen, de edzés közben kificamodott a válla és igy egyelőre pi* henni kénytelen, I H P 1 a.g ©*n f q r ti jan, 16, I ­* vasárnap rendezeti nemzetközi nöi műkorcsolyázó ver senyén a jqttlorok csoport jáSDa bécsi ?awlik Iva győzött 5 helyezési számmal, 2/. gékeai iacfeea 14 h,eZ|>, 3/. gaáry Manka 15 h,ss*, 4/. jSaárxllM 6 h '**» ÖA Kalsnozik Fedja szlovák öy h,sz« i T./ \ K r a k ő, jan* 16, . I * ' Irynioában vasárnap a preschowi 81avia jégkorong­csapata 10l2 arányban győzött a fokormányzóság tologatott javai szemben, mmmm i n t w e r p e n, ian. 16, I vasárnap rendezett kerékpárverseny eredményeit Hosszutivu számi 1/. Clautler 7G km #? %A Jánssans Ü 120 S*i 3/* Lohmahn 69,275 a t , 4/* Meuleaaa, 5/. Chauot, 6/, Besson,

Next

/
Thumbnails
Contents