Sportkiadás, 1943/2
1943-12-28
L K a s 8 a, dpc* , . „. / , i, i Vitéz Ból^y ftajoa al táborkor, az ífjuaQg honvédéi •ai nevelégének országos vezetője órteeitette dr- Hernádi lihalyt, az 02K körzet megbizott ját, hogy a kassai Verbőozi ucoai sportpálya építkezésének bof ejezósáro 130 000 pangót kiutalta A közlés nagy oromét keltett Kassa sporttársadéinak köreiben. n 0 m Birkózó körökben igm sokat varnak a január' 2,-i kihivásos amatőr versenytől, amelyen a nagy nyilvánosság előtt olyan párok mutatkoznak be, akik egymáp ellen neg sohasem mérkőztek, A MagyarBirkózó* Szövetség gondosan egyel arra, hogy a vidékiek súlyuknak megfelelően kellőképen kapjanak képviseletet ezekben az ee,ész januárra fcajflj» vezott kihivásos versenyekben, mert ozzol is fokozni akarj? az érdeklődést c Az első siker ont ac?tt a Nemzeti Se ort csarnok telt nézőtere bizonyított 1 egkózz el f oghatóbban, elhatározták, hogy a bevételből a részt-., vevők arányszámának megfelelően támogatják a versenyzőt adó egyesül etet.*' ami ugyancsak döntően esik a latbaru &z amatőr birkózó versenyeken ugyafr* is nem igen szokott an,nyi ér u öklödé összeverődni, hogy anyagi szem- e pontból is gondtalanná vált volna az egyesület ,,; 7ssc.t3ae» is ?kai> nak most gyökeresen segíteni* + felbuzdulva * f , Vasárnap délelőtt 11 grakor kezdődik a Nemzeti Sport- , csarnokban a küzdelem* Kilenc pár mérkőzik. Közülük három görög-római, hat pedig szabadfogású szabályok szerinti A legnagyobb figyelj Tóth Fereno Európabajnok és KÍBÍZŐI Rudolf többszörös magyar bajne döntésig menő találkozója felé fordult Ebban a vetélkedésben az gy&i a^i két vállra fekteti a /másikat: Riheozki Növényivel, a nála 20 évvel fiatalabb többszörös ifjúsági bajnokkal áll ki, Kováos Gyula egyik leonevesebb versenyzőnk ellenfele Vágó budapesti .V*I,ker : . leventebajnok XetSj aki Szilvasai es Növényi mellett a legnagyobb Ígéretek ogyike ó Január 6-án Aizkeresztkor/nemzetközi hivatásos ökölvívó versenyt rendeznek a Nemzeti 3portosarnokban, Enrioo Toledos spanyol nehézsúlyú bajnoic j elenleg Bukarestben szerepel* Onnan küldött értesítést, hogy január első napjaiban Budapestre érkezik, Ha január 6-ra mesvalósitja tervet, akkor Trurmol, vagy Tanamár lesz az el len félő f A Magyarországon tartózkodó magyal és francia öklözök ismét beállnak a kötelek köze. Maráczinak 'öointreaux franoia bajnok lesz az ellenfele, aki legutóbb Deli könnyűsúlyú magyar b a jnokot győzte le m4r az első menetben, Maráczi a francia Bogot-tal a zambe ért el pontozásos győzelmet, igy tehát a kát veretlen versenyző összecsapása igen izgalmasnak ígérkezik* A lúOS^hozzá járult ahhoz, hogy Farkas, a BVSC volt nehézsúlyú bajnoka, akit eltiltottak a versenyzéstől* beallhasson a hivatásosok köze* Január 6-án este 6 órakor a Nemzeti Sportcsarnokban lesz a prcba::erkozesa 6 Utána - ha hosszú pihenő után megfelelőnek tartják a szakértők - véglegesen átléohet a hivatásos versenyzők táborába*