Sportkiadás, 1943/1
1943-06-07
—- Á IITflC hátfoh este tartotta vacsorával egybekötött \ évadzáró ülését a Tiszti Kaszinóban,, amelyen vitéz Szomathelvi Fereno vezérezredes, a honvéd vezérkar főnöke is jelen volt* ^z ülésen vitéz Somogyi Endre altábornagy, a HT1/K ügyvezető alelnöke megható szavakkal' emlSkez^trt-meg^hŐBiTialalt halt Massányi Tibor őrnagyról abból az alkalomból, hogy a Kormányzó Ur Őfőméltósága az újonnan rendszeresített magyar tiszti aran^^yjLtézsógi é- ' rémmel kitüntettél • Massányi őrnagy ugyanis mind a vdvópo.r ondón, mind pedig a harctéren megállotta helyét, Az iJgyvezető'alelnöK ezután az elmúlt éved verseny eredményeit méltatta,' s kikelte, hogy a 8 magyar bajnokságból hetet a HTVtt vivői szereztek meg* Tegezétől ismertette a klubnak a jövő évadra vonatkozó terveit, ' Az ülést követő vacsorán Zarándy 3?ibor ezredeB az általa 10 évvel ezelőtt alapított serleggel a kezében emlékbeszédet mondott, *• • — Brüsszel, június 6. Kint belga világoalnok győzött a Belgium körüli kerékpár versenyben, At öt szakaszból álló 700 km-es távon ideje 19 óra 16 p 58 mp volt és csapatversenyben is az egyesülete győzött . —»— "7 ~;,T. ' Z H r i o h , június ,6, Vasárnap bonyolították la a svájci kerékpár pálvabajnoki versenyt. Hosszútávon a bajnokságot Haris Martin, a repülőknői Kaufmann és az Üldöző versenyben KUbler szerezte meg. Róma, június 6. Kressevich olasz gyalogló bajnok Firenzében a 25 km-es bajnold versenyen lemondott a bajnoki cinről e\s ugy versenyzett, hogy a 15 km-es" tavon csúcseredményt állithasson fel. Rekordjavitó ki Bérlete t ikerült, mert 1 óra 12 perc 13.4 mp-es idejével olasz csúcseredményt ^llitott fel: az eddigi,rekordot Valente tartotta 1 4ra 12 p 26.8 mp-ces idővel, Kressevioh ezután í;2 km-nél a versenyt, amikor már egy teljas kör előnye volt, feladta, úgyhogy Halaspina lett* a bajnok 2 óra II p 56.6 mp-. oes idővel. .'• . , t Az egyesületi bajnoki versenyeken a külömböző városokban a követkézé jobb eredményeket érték el: 800 m: Lansi 1:54.4 p, Rossi ' l'^Ar^K Bárd* 1:57.4 p % d» Srcole 1:58.3 p. 5000 m: Beviacqua 15:03.4 p, Goei 15:30,2 p, 400 in* gátfutás: Ansaldi 57.8 mp, Fantone 58.8 mp, rúdugrás* 3omeo és Gönce 380 cm, távolug&ís: Pedersane 675 cci, diszkoazdobás: Tosi 49.42 m, Consolini 48.15 m. gerelyvetés: Cagliani 60;95 m. Hölgyelméi: 100 m: Lucchini 18,3 mp, sulvlükés: Ticci 11.85 m. ,•.' A Mátyás király pajzsért folyó országos . ökölvívó csapatbajnoki kflzdelmek pénteken este befejeződnek a Nemzeti Sportcsarnokban. Pénteken este 6 órakor a TfllTl'C-BVSO mérkőzést bon^olitmk le. A fonti két csapat a harmadik.helyért küzd. A dönt&iérkőzésre 1/2 8 órakor kerül sor a Bt!, és a Szolon* LG részvételéről. •