Sportkiadás, 1943/1

1943-03-23

Stock'holia. március 22» \ Dahlquist, az ismert nevű többszörös svéd si bajnok « versenyzéstől visszavonult, i Madrid, március 22. , Áz idei spanyol sibajnokaagot Jose Arrias nyerte meg. >-».—• ¥ ' Hága, március 23* j Kedden, este nagy érdeklődés mellett bonyolították le Rotterdamban a hivatásos ökölvívók nehézsúlyú döntő mérkőzésétt amelyben Elten bajnoknak tiz menetes küzdelemben kellett Volna baj­noki óimét de Boerrel szemben megvédenie*'A küzdelmet záró Ora miatt hamarább kellett félbeszakítani, ^o ennek osak HSlten bajnok vette hasar­nát, mert addig de Boer pontozással vezetett már, A Magyar Ökölvívó Szövetség országos egyéni baj­noki viadalán több meglepetés történt* Ezek a szokatlan forma in­gadozások a nehéz és- rendkívüli viszonyokkal magyarázhatók, Élvonal­beli Öklözőink ugyanis különböző szolgalataik miatt nincsenek abban a helyzetben, hogy rendszeresen felkészülhessenek a nagy küzdelmekrei. Inkább a sziv es a nagyobb gyakorlottság dönti el, hogy sikerrel áll­ia*ö mos egyik-másik a helyet, de ezenkívül sokan olyan körülmények közé jutottak, hogy teljes edzéshiányj vagy pedig sérülés miatt kény­telenek távolmaradói* Csütörtökön este 6 Órakor kezdődik a bajnoki döntő második része, amely ismét a kevésbbé ismert, illetve verseny­zésben fiatalabb nomzedék érvényesül ós érc ad valószínűleg lehetőséget* A párosítás a következői 14gsulyban Yarga BsZKW­Hámori FTÖ, Hudák BTK-Agh Érsekújvári LE, harmat-súlyban Erdei MAC­Barta NSC, Miriszlai Szolnoki LB-Pcdány ÉYSC, pehelysúlyban Yáozi TCTK-Samarjai WMTK, Horváth BYSOSelmeozi FTC, könnyüsuíyban Martonfi BTI-Gaál FTC, Vajda BVSC-Sárvári Mávae, váltosulyban Baráth WK­Strincz BSzKRt, Torma II. BTK-Szabá BVSC. középsulyban Farkas BVSC­Kass Mávag, Németh WTK-Sturn BTK,* félnehózsulyban Tamási BVSC-Béva* Kaposvári LE, Bene III. MPSE^Kovács Újpesti LE és nehézsúlyban HomoVa ' FTC-SárkÖzi MAC, Magyar NSC-ősze BTK 4 i A Budapesti 7^1» ker s LE serényen készül nagyszabású disztőrnájára, amely vasárnap delelőtt 10 órakor kezdődik a Nemzeti Sportcsarnokban * Az egész élversenyző gárda felvonul erre a nagysza­bású sportünnepélyre,"amely nemzetközi versenyek hiányábarD a Mo'teez tervei"szerint az egymással való vetélkedéssel akarja a szinvonalat emelni.

Next

/
Thumbnails
Contents