Sportkiadás, 1943/1

1943-03-05

66 nevezést küldtek be Budapest birkózó bajnoki küz­deimöx„-ft második befejező részére, amely vásárnap délelőtt 10 órakor kezdődik a "emzeti Sportcsarnok edzőtermeben, ahol délután 4 óráig el­jutnak a döntőkig* Két órás pihenés után, vagyis 6 órakor kezdődik a nagycsarnokban i f 'döntő küzdelem mind a het súlycsoportban* A lég- s / könnyű-j közép és nehézsúlyban a szabadfogású, a pehely-, válté* és félnehózsulyben pedig a görög-római szabályok szerint yolyik a küzde­lem. Légsulyban nevezett a nagyváradi Tőzsér is, aki a nyáron szabad­f ogásu t an folyamot végzett ós nőst ez lesz első ilyen versenye* A, pehelysúlyban nagy érdeklődés előzi meg Tóth Ferenc Európába inok es a kecskeméti Hullai találkozását?. A legutóbbi országos bajnokságban a fiatal kecskeméti birkózó legyőzte a sokszoros bajnokot, aki mögött Drávai szigetvári lovente foglalta el a második helyet* Nehézsúlyra esek Bóbis és Vitális nevezett* mivel pedig az előbbi bordaserülése • miatt al.gha szereoolhet. Vitálisnak BSzKRt nem lenne ellenfele, ha a félnehéz súlyban nevezett tiz birkózó közül«nem menne at néhány eb­be a súlycsoportba. Valószínű'tehát ? hogy Vitális eros ellenfelek, legyőzése árán tudja csak megszerezni a bajnoki cimetj A Debreceni VSG télies gárdájával felvonult A ceglédi Szalisznyő is egyik esélye­se a félnehezsulvu, vagv nehézsúlyú küzdelmeknek* A budapesti VSC hat tagját nevez'-c» Természetesen hiányzik a nevezettek közül Kovács Gyula es az a töübi kiváló versenyző, aki a Máv Előrebe kérte átiga­zolását, , , r, • A verseny kereteben japán judó birkózás is lesz. Ben­des számként ós nem a szünetben bonyolítja .le Fleck/Kiigyszebeni/mes­tor négy legtehetségesebb tahyiivanya, mégpedig Kupi Sándor es László, valamint Lajos Ferenc és Petrá.s Pál,, ezt a nálunk versenyben még nem igen látott szép sportot, amelynek az NBSz most külön hírverést akar ezáltal is rendezni, hogy a közönséget megismertesse vele* n \M ** v ^ A kosárlabdázó bajnoki mérkőzések szombat délután 4 árakor kezdődnek a Nemzeti {Sportcsarnokban* A Hagyváradi Atlétikai Klub és a Gamma FC játékenge­délyének felfüggesztésével kapcsolatban hivatalos helyről ugv értesül­tünk, hogy ebben az ügyben az OSK semmiféle átiratot nem intézett a Magyar Labdarugó Szövetséghez, Meg, kell állapítani azt is } hogy r sportmérkőzések és versenyek után tt 0SK részesedés* nem fizetendo 5 mert ilyen részesedés nincs., A mérkőzések bruttó jövedelme után az 1925*111 ,tci értelmében testnevelési járulékot kell fizetni,,

Next

/
Thumbnails
Contents