Sportkiadás, 1943/1
1943-02-17
v ... " Budapest birkózó bajnokságaira - mint ismeretes - 70 nevezést küldtek be.'Ezekből most mar körülbelül megállapítható, hogy kik esélyesek a bajnoki oim elnyerésére. Lógsulyban /görög-római szabályok szerint/ Boncae UTB és a nagyváradi Tőzsér dönti el a bajnokság sorsát, hír a ceglédi Zsámboki, tovsbbá Aranyi l»iTE és Varga T 7MTK meglepetést is okozhat, Tóth II, Dunakeszi beteg ós igy nem vehet részt a küzdelemben. A^vidékiek közül még a fiatal Munkácsi Szolnoki Máv 8E szereplését kisérik a szakértők nagy f igvelemmel, Peholysulvban /szabadfogású/ ™4th rereno IJTE Európabajnok aligha talál legyőzőre, bár Hullai Kecskeméti TE országos bajnok egyszer már legyőzte Tóth Ferencet. Rajta kivül Szőko BVSC es Drávai fiatal, de nagyerejü szigetvári levente nehezítheti meg Tóth Ferenc elsőségét, Könnyüsulyban /görög- római/ a cegl* li Gál és Ferenc BSzKRt párharcának győztese lersz a bajnok. Káli László WMTK, Böröcki Székesfehérvár és Bakos MAC neve emelkedik még ki a többi közül* Vaitósulyban /szabadfogása/S óvári „MAC távollétében a legvalószínűbb Kinizsi MAC győzelme, bár igen erős ellenfelei vannak. Káli "Béla -7MIK, Mihályfi Debreceni..VSC, valamint a Székesfehérvárról a BSzKRt-ba lépett Meszes,a győri Ordögh és Szecsi MAC szinten igen jó erőt képvisel ós döntően befolyásolja az erad»ány kialakulását, Középsulyban /görög-római/ tóvári kísérli meg a bajnokság megszerzését, bár ellenfelei mind nehezebb súlyúak, Agyőri Finyák legveszedelmesebb ellenfele, mert Kovács Gyula BVSC átigazolása miatt nem szerepelhet. A nagyérejü Mangó WTK, esetleg a debreceni Gedeon, Mohácsi Testvériség és Vagó Vi . ker* LE ifjú bajnoka szerepel még itt az élen, Fólnehózsulyban /szabadfogású/ legnyíltabb a küzdelem. Itt valószínűleg a vidékiek osztozkodnak majd a helyezéseken, Kassai BVSC, Tarányi Debreceni VSC, Szalisznyó Qegléd, esetleg Gedeon DVSC. a Pozsonyból a MAC-ba feljött Kovács Jenő, végül Somorjai II. BSzKRt levente bajnok közül kerül ki a győztes. Nehézsúlyban /görög-római/ Bóbisnak UkC valószinülog sikerül bajnoki cimát megvédenie, bár Kosa Testvériség /nyáron kalapácsvetéssel szerzett jóhangzásQ nevet/ megkísérli babérai ,megrit* kitását. Miskolcról a rendkívül erős Kalocsai. Székesfehérvarról Tóth utazik fel a versenyre, amelybe beleszól Vitális BSzKRt es az érsekújvári Tóth is, akinek 130 kg.-os testsúlya nagy előnyt jelent. ¿1 döntő mérkőzéseket vasárnap delután o arakor kezdik a Nemzeti Sportcsarnok nagytermében* 'A verseny második része március 7-én körül sorra ugyancsak a Sportcsarnokban, amikor szintén keverten bonyolítják le a bajnoki számokat* w _ ( _ kz MVSz február 21-én vasárnap rendezi a HTVK Váci utcai vívótermében az I, osztályú tőrbajnoki versenyt, amelyre a következő nevezések érkeztek; , „, , BEAC-ból Telogdy és Dabőozi, Postás S3-bol Baltazár es Mészáros, MAC-ból Dunay. dr. Berzsenyi, Palócz és Gerevich, BSgfíT-ból Gerevich Tibor; HTVK-bóí Hennyei, Szóts, B-rczelly ; dr. Kőhegyi, Bedo, Homcródy, dr, Gözsi, vitéz Jjfalussy, Hátszeghy és Maszlay, BBTE-bol Nikolics és Tilli Endre. A verseny d*e. 9, illetve d,u, 1/2 5-kor kezdődik.