Sportkiadás, 1942/2
1942-12-21
Az Országos Magyar Kajakszövetség szombaton este az Elektromos TE Honved utcai helyisegében honvédkaráescnyfa estet rendezett. Az ünnepségen a megjelent kajakosok Kammermayer Oszkár dr. elnökkel az elen nagy számban töltötték be a termet. A bevezetést Kammermayer Oszkár dr. t anügyi főtanácsos, az ünnepi beszedet pedig P.Szabő Pius ferencesrendi atya mondotta. Az ünnepélyt a 102,-ik cserkész-levente esapat leventéi "Pásztorjátékkal" tettek színessé. Majd Balatoni Kamill, a legjobb magyar kajakos tett fogadalmat az összes magyar kajakosok nevében, hogy mindenben méltóan akarnak lenni a harctéren küzdő honvédkajakos bajtársakhoz. Ezután az együttérzés kifele való megnyilvánulása jeléül önkéntes ajándékmqgajánlás történt. Az alig két éves és aránylag még kis létszámmal rendelkező kajakos tábor ezúttal is kitett magáért, mert több mint 10.000 drb. cigarettát Hyüjtött. Az adományt a Vöröskereszt utján fogják eljuttatni a honvedeknek, A Magyar Labdarugók Szövetséf e héti ón este tartotta meg Vadász-utcai székházában minden évben szokásos karácsonyfaünnepségét. Bensőséges ünnepség keretébon helyezték el az MLSz tanácstermében az északdunántuli kerület által ajándékozott keresztet. A karácsonyfa ünnepségen, amelyen a budapesti . egyesületek vezetőin kivül játékosok és játékvezetők is megjelentek, megemlékeztek a magyar labdarúgás hősi halottairól és a keleti harctéren küzdő hős magyar honvédőkről. Szerdán este 7 órai kezdettel nemzetközi villámtornát rendez a Magyar Kosárlabdázók Szövotsóga a Nemz&ti Sportcsarnokban. A tornán Bulgária bajnok-csapata, a magyar bajnok BEAC csapata es a BSzKRT epvüttns6 vesz részt. A nemzetközi kosárlabda villámtorna rószlott-s műsora a kiegészitő mérkőzésekkel együtt a következő: 1/2 7 órakor: BSzKRT-BEAC 7 órakor: Gamma-MAFC női mérkőzés. 1/2 8 órakor: Bulgária bajnoka- BSzKRT ós BEAC mérkőzés győztese. 8 órakor; Csokor NAMT-Gamma és MAFC női mérkőzés győztese. 1/2 9 órakor: Bulgária bajnoka-BSzKRT és BEAC mérkőzés vesztese. A mérkőzések 2x15 porcosok lesznek, A bulgárok kedden este érkeznek Budapestre. 9 bulgár vendégeket Kuncze Géza országgyűlési képviselő a Magyar Kosara labda Szövetség elnöke fogadja a pályaudvaron.