Sportkiadás, 1942/2
1942-11-05
a ~„, ,u A líagyar Labdarugói? Szövetsége feglalkosott Jeney Rezsőnek, a NAC helyettes oin sztori biztwáoak az egyik szaklap legutóbbi számában — kozbit nyilatkozatával, amely szerint a ÍIÁC nem nyugszik bele SzegediSimatoo igazolásának megsemmisítésébe. A T/ilatkozat személyi vonatkozásaira az ltLSz nem válaszol, és a jövőben sem hajlandó személyi vitába bocsátkozni, ellenben megálla" pitja, hogy Hikelae Simatoc igazolni ügye az Országos Tanács.egyik tagjának hivatalos bejelentése folytan ..érült az országos elnökség elé. Az országos elnökság a játékos ügyében 'megkérdezte a »?A0»ot ás bekérte a játékos okmányait, u?gállapitotta az elnökság. azt is, hogy Hello "oltán, az egyesület niniszt rí biztosa a Ferencváros FO-! T agyváradi ÍC mérkőzés előtt tudomására hozta a szövetségnek, hogy az ügy ismeretében ő maga is eláll Simatoc szerepeltetésétől. A Fereróváros rC-FAC mérkőzésen a szóbanlévő játékos mégis játszott, az elnökség tudomása szerint azonban a miniszteri biztos akaratán kivül. ezeknek az eseményeknek folytán foglalkozott ismételten az országos elnökség ezzel az igazolással, és azt J3gsea.nisitette. Ezt a határozatot az MLSz országos tanácsa november l.-i ülésén tudomásul is vette. Az MLSz-te határozatának meghozatalánál is kizárton és teljes meggyőződésből az érvényben lévő szabályok és a magyar sporterkölcsi törvények vozették. Ugyanezen az alapon állt a szövtség akkor is. ajikor.az Újvidéki AC-t figyelmeztette, hogy semmi körülmények között sem járul* hat hozzá ahhoz, hogy játékengedélyt adjon Popescu és Rogios, az elnökség tudomása szerint jelenleg is hülföldön tartózkodó játékosok részére, ti szövetség ismételten figyelmeztette ar. Újvidéki AC.-ot. hogv csapatárak összeállitásénál és az agvesület müködssénél ninden tekintetben rar gaszkodjók a magyar faji alaphoz ós a Nemzeti Bajnokság I. osztályában csak magyar faji játékosokat szerepeltessen.