Sportkiadás, 1942/2

1942-07-09

A Mátyásföldi Lavm Tenisz Club vasárnap délután kosárlabdavillámtornat rendez Mátyásföldön. A villámtornán A BBTS és a Gamma férfi és női csapata és az METG férfi csapata 10 sz részt. • • *~ Az argsntin-vándordijért folyó golfverseny döntője rendkívül érdek) s küzdelmet hozott Oberschall Viktor es gróf Hadik Antá. között. Az erők kiegyensúlyozott voltánál fogva az egy körre^kiirt verseny után egyik versenyző sem tudott előnyre szert tenni s a döntést csak egy ujabb kor megkezdése tette lehetővé, JBbben az ujabb körben a 19-ik szakaszon gróf Hadik Antal egyetlen egy ütéselónnyel nyerte meg a mérkőzést. A gyönyörű kupát Alberto t Vignes budapesti argentin ügyvivő, a kupa adományozóia, szép beszéd kíséretében nyújtotta át a győztes gróf Hadik Antalnak, Aiberto Vignes beszéde folyamán örömének adott kifeje­zést afölött, hogy a golfsporini&mely Argentínában több tucatnyi pályával ­rendelkezik, itt Budapesten ilyen kitüno pályája, illetve hajleka van. Eeszéde további részében köszönetét fejezte ki a Magyar Golf Clubnak azért, . a vendégszeretetért, amelyben az itt tartózkodó külföldi vendégeket részesiti. A szép ünnepség ogy kb. 40 főnyi, jobbara diploma­tákból álló társaság előtt folyt le. —•"~ Az egyéni teniszbajnokság csütörtöki eredményeinek folytatása: Női egyes: Popp MAC-Vargánó MAC 6:0, 6:0. Flórián BBTE-Rugonyi BLKE 6:3, 6:2, Jusits BBTE-Medve EZ ki BEAC 6:4, 6:3, dr. Gallnerné BSE~Pongor PSC 10:8, 6:1. , ' Férfi egyes: FriQrosi BSE-dr. Simon MAFC 6:4, 6:2. MÍG 3:6, 8:6, 6:2, 2:6, 6 flf^ VlgíU'^faS^^dí > í**» II. fm, Straubnó pMiátéfjéf^V^^^í^^^^^é Iglodi Szabóivá Balatoni Sport Club 6:F. 6:0, Flórian JusiS v 0ffy '­6?oI°6?2Í 6!3 ' 612 ' G " allh0rnÓ Bffl/^w'ltt^lfe^ÖSS? » Straubné mm játok nólküí!^ 8 V&ZOBS teJ0r0S CT > Haokor BSE-Fohér ÜIE, A bajnoki versenyt pénteken folytatják.

Next

/
Thumbnails
Contents