Sportkiadás, 1942/1
1942-06-04
1 T » • - ' .' Róma, június 4, A nemzetközi Ökölvivó Szövetség értekezletét szerdán folytatták, amikor az egyes versenyszabályok módosításáról tárgyaltak *" hosszasabban. Elhatároztak, hogy jövőben r.z itel ^kihirdetésnél az alapul szolgáló ponteredmónyt nem hirdetik ki. Eddig csak a ringbiró szakithatott félbe egy küzdelmet, ezentúl a M segédkozo M is visszavonhatja ökölvívóját a küzdelemből, de csak abban az esetben, ha versenyzője még nem tekinthető véglegesen megvertnek, A végrehajtóbizottság tagjainak számát 3-ról 5-re' emeltek, s azonkivül elhatározták egy szabály és biróbizottság megalakítását is. Elnöke az uj bizottságnak a finn Smeds,"tagjai pödig *• a német "Müller. a svájci Ritzi, a belga Faloney és az olasz dr. Passanonti. Az egyes nemzeti szövetségeket felszólították, hogy a válogatott mérkőzések bevételének 2 f-át a Nemzetközi Szövetségnek szolgáltassák be. Ebből az összegből azután az egyes nemzeti szövetségeknek nemzetközi birak kiküldését toszik lehetővé. ' ' .—. v . 1 ':' Róma, jun.4.A három nemzet válogatott amatőr ökölvivó küzdelnónek /Németország,Olaszország és Magyarország végleges időbeosztása a következő: Csütörtök íié.gsuly : i*aesani /olasz/-Tietzsch /sémet/ Rantamsaly: /Bögershaüééú /német/,"Miri^zlay /magyar/., pehelysúly: Bonotti /olaszy-Torma I./magyar/.- Könnyűsúly: Ti ben /olasz/-^Nürnberg /neiiEt/.Váltóauly: Trittschak /német/-Torma"1I. /magyar/. -közensuly: Battaglia • /olasz/-Szalay /magyar/ - Félne hé zsu3y/. Bor tol o /olasz/-Baumgarten /német/. Nehézsúly: Ten Hoff Aémet/-Szolnoki /magyar/. - - Szombat: Lé-sulv: Paesani /olasz/-Varga "/magvar/, bántam súly: Paoletti /olasz/- Bögershansen /nemot/. - ponelysuly: Tetn /némöt/-Tonna /magyar/. Középsúly: Pepper /némct/^Szalai /magyar.- Félnehézsúly: Bertolo, /olasz/-Jászai /magyar/.- Nehézsúly: Latmi /olasz/ Ten Hoff /német/. " , •• , . . Vasárnap: Légsúly: Tietzsch /Német/-Varga /magyar/.Bantömsuly: Paoletti /01asz/-Miriszjay /magyar/.- Pehelysúly: ik>nettí /olasz/Potri /német/.- Könnyűsúly: Nürnberg /néffiex/-Vo^jnovics /magyar/. Váltósuilv: Vancini /olasz/-Pepper /német/ Félnehézsúly: Baimgarten /nemet/ -Jászai /magyar/.- Nehézsúly: Latini /olasz/-Szolnoki /magyar/. Salgótarján, június, 4. , Vasas FC-Salgótarjáni SE 1:0 /1:0/. NB II.mérkőzés, i 500 néző. Góllövő : Nagy. Kassa, június 4, f Űrnapján Kassa város válogatottja a helyőrség váloatott labdarugó csapata ellen, 2000 tfőnyi közönségelőtt 2:1 /Oíü/ arányán győzött. A gőbkáx Balázsházi és Vitéz, illetve Horváth lőtte. : A mérkőzés előtt Kassa város ifjúsági válogatottja 7:2 /S:l/ arányban győzött Ungvár város ifjúsági labdarugó válogatottja ellen.- • 5 — C