Sportkiadás, 1942/1

1942-04-30

m mm A Magyar Kerékpáros Szövetség május 10 ?-ón , vasárnap dél­előtt 10 órakor a Hosok-terén kerékpárszentelesi ünnepséget rendez. Az ünnep­ség szent misével kezdődik, .melyet a Hősök-terén felállított tábori oltárnál dr* Kemenes Illés tankerületi főigazgató mond* Tábori mise után Szeder János országgyűlési képviselő, a MKSz elnöke a magyar kerékpárosok nevé­ben megkoszorúzza a.Hősök-emlekraüvét. Ezután a főpap megáldja az előtte elvo­nuló kerékpárokat. Áldásosztás alatt postagalambokat bocsa.-tanak fel, melyek az ország minden részébe elviszik a kerékpározó tömegeknek az ünnepségen megjelent kerékpárosok üdvözletét. Az ünnepségen a Magtár Kerékpáros Szövetség szakegye­sületei, a rendőrség, a nósta, a cserkészek es leventék kerékpározó alakulatai* valamint Budapestnek és környékének egyesületekbe nem tartozó kerékpárosai ós segéduototos • kerékpárosai vesznek részt* Áldásosztás után az elvonuló kerék­S arosok virágot helyeznek el Szent Kristóf szobrára. A kerékpárszentelési nnepséget kedvezőtlen időjárás esetén is megtartják. «• *­A MAO ezúton közli a Hősök emlékversenyének kard-döntőjén resztvevő versenyzőkkel és zsűritagokkal és a a hajóval indoló kísérőkkel, hogy az Erzsébet-kiralyne hajó pénteken délután 5 órakor indul az Eskü-térről. A résztvevőik a hajó indulása elStt félórával foglalják el helyeiket. v i *i , , T & A.JÍAC a Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetséggel karöltve a Ü T a Kormanyzóhelyettes Ur őfőméltósága legfőbb védnöksége mellett a délvidéki részek felszabadulásának megünneplésére Újvidéken vasárnap meg­rendezik aMAQ hősök kardvivó emlékversenyének döntőjet. A varseny rendezosée ge ezúton is közli, hogy a versenyen résztvevő vivók és kísérők május 1-én délután 5 órakor indulnak a Mefter Eskü-téri hajóállomásáról ós kéri őket, hogy hely foglalása céljából legkésőbb 1/2 5 óráig megjelenni szíveskedjenek. JJ . , r , Kiri 9, s í- í°f so í /Előre/ a szövetségi teke-edzések során az eddig Kemerle J/mos által tartott 467-es csúcseredményt 482-re javította. Brüsszel, április 29. xi. , ...x, D i ö Bo F,ismert holland nehézsúlyú ökölvivó bajnok'a negyedik nenetben kiütéssel győzött van Deuren belga ökölvivó ellen. riiirimAPt T h in iilm^ s ^ éű f .Pénteken délután 5 óra 40 perces kezdéssel judapest I. hullámhosszán regi híres német*magyar labdáruAó mérkőzések iá­ÍÍ^^^M^Í 1 ^^ 6 H r l°Z l T 6 s Bodnár Sándof^ Borsán^ Ferenc, lókról. ia 6 é ™ ekes vísszaemlékezlseit a nagy viadá-

Next

/
Thumbnails
Contents