Sportkiadás, 1942/1

1942-02-28

A Nemzeti Sportbizottság pénteki ülésén foglalkozott a szabadjegyek üervével. Az NSE aloizottságot alapított Vangel Gyula,dr«. a MASZ elnökének vezetésével. A targyalcaon megjelentek az egyes szövetségek elnökei is. A éajtóka-marát Csávossy László báró képviselte. . Az albizottság alapos jsf gfontolás után elhatározta^' hogy megszüntetik a tiszteletjegyeket és a jövőben csak a legfelső sporthatoság vezetői /csak salát személyük, de csalaü tagjaik már ne']/.az NSB tagjai, az olimpiai bajnokok ós a hivatásukat telJ9sit'o újságírók nézhetik végig díjta­lanul az egyes versenyeket. Eszerint tehát megszűnt a sokszor kárhoztatott régi rendszer mert a iövőben csak a versenyzők és a verseny lebonyolításéban 'résztvevő rendezők lépné tnek hí díjtalanul a versenyek színhely ere, ellenben minden más érdeklődőnek - az előbb emiitettek kivételével - meg kell váltania belépő jegyét. Az egyetemes magyar sport érdeke megköveteli, hogy a közönség támogassa, mert nem"lehet az országos hálózatot tovább építeni ős tejleszteni abban az esetben, ha minden anyagi segítséget' hivatalos helyről várnak. Az FTG ökölvivó szakosztálya csapatának a bajnoki ver­senyről való kiesése után azt a, tervet dolgozta ki, hogy - ha a WMTK bele­egyezik - kiáll második mérkőzésre•.Győzelme esetén, nem kell a.szövetségi díjért küzdenie, hanoi az első. osztályú a-gyo sülét ékhez .ötödikként csatla­kozik, /A hatodik rosztvevőt a szövetségi clij körmérkőzéséből gvóztesen ki­került egyesület szolgáltatna./ A WtóTK xogadta el a:. FTG ajánlatát, igy tehát a kétszeres bajnokcsapatnak a szövetségi díjban való szereplés árán nyílik nsak meg az it az első osztályba v. 10- 'vi ssZa té résre *. A vasárnap este 6 éraker kezdődő döntőmérkŐzések igen feszült hangulatúnak Ígérkeznek. A le/utéooi alkalommal két döntetlen ered­mény volt. A papírforma szerint most ístrre van kilátás* Sbben az esetben a bajnokság kiírásának szabályzata szerint uj mérkőzést rendelnek el akkor, ha sem az egyéni győzelmek aranya, sem pedig a kiütések nem billentik egyik, vagy másik javára a mérleget. A megismételt'"mérkőzésre azonban a négy reszt­vevő közül egyik sem mutat nagy hajlandóságot s mert az öthstes csapatbajnoki küzdelmek izgalmai és készülődései nagy próbára teszik a"versenyzőket,óé ve­zetőket egyarént. Ha mégis döntetlen l^nne az eredményiekkor sorshúzással' jelölik ki azt a három súlycsoportot, amely azután végkép eldönti az ügyet. « Nemzeti Sportősarnokoan először a FVSC-nak a 7MTK lesz az ellenfele, és utána kerül ser a BSzKRt SE-BTK találkozóra. A szerencsésebb kapja ebben az évben a csapatbajnoki címet* Róma, február 27. , A pénteken este rendezett hivatásos ökölvivó mérkőzésnek nagy soort és közönségsikere volt, A váltósulyban a küzdelem Falarmo és Peíre között S menet után döntetlenül végződött - Ugyanez volt az ered­ménye a légsulyban Urbinati Fúró:..bajnok találkozójának korabitova;!,

Next

/
Thumbnails
Contents