Sportkiadás, 1942/1

1942-02-24

^ Március L-án, reggel 8 órától repülőgép országos zárt-téri mintaverseny lesz a Nemzeti Sportcsarnokban. A verseny feltételei szerint a résztvevő repülőgépek szárnyának szélessége 80 cm.-nel nagyobb nem lehet, a súlya pedig legfeljebb IC gramm /nem deka!/ a motorral együtt. A próba ver­senyen a legjobb eredmény: 4 perc., 30 mp.. volt. Repül ok örökben igen nagy érdeklődés mutatKozik az aprógépek küzdelme iránt. A Magyar Birkózó Szövetség március 8-án és 15-én este rendezi bajnoki versenyét a szabadfogású és görög-római szabályok szerint Budapest bajnokságaiért. . Székesfe'hórvár, február 23. VJsárnap rendezték a varos kardvivó bajnoki versenyét, melyben 1/. Kerekes HTVK, 2/1 Lózsa HTVK, 3/.Deák KISOK, V. Hesch HTVK. A női tőrvivó bajnokságban 1/. Laki Lujza ARAK, 2/. Szőke Gr.briella, 3/. Precner Edit. Az ifjúsági kardvivó bajnokságban 1/. rsoall cisztercita gimnázium 2/. Deák, 3/. Sárvári. Vasárnap este 6 órakor fejezik be a Nemzeti Sportcsarnok­ban az ökölvivó csapatbajnoki versenyt, amelynek elsc helyén jelenleg a BSzKRT és a BTK áll egyenlő pontszámmal és egyéni győzelmi aránnyal. A harmadik hslyen ugyancsak a BVS'C ós a WMTK között hasonló a helyzet. Az első kettő 18:14, a másik kettő pedig 14:18 egyéni győzelmi arányt ért el. A kettős ..holtverseny még feszültebbé és bizonytalanabbá teszi a döntő eredményét. A MOSz a csapat­bajnoki verseny kiirasakor már gondolt erre az eshetőségre, amikora feltételek közé a következő pontokat iktatta: A körmérkőzés eredményét elsősorban a csapat pontjainak összege dönti el, egyenlőség esetén az egyéni pontok jobb aránya /több győzel­mi pont/ dönti el a helyezést, Ha igy sem tisztulna ki a helyzet, akkor az egymás ellen elért eredmény számit. Ha véletlen következtében ez sem döntene, akkor a két csapat között döntő mérkőzést kell rendezni. Ha ismétlődne az előbbi e redaény, vagyis a pontok egyenlőek lennének, az a csapat győz,,amely több kiütést ért el, de ebbe a sérülés nem számit^bele„ Ennek a # merkozesnek egy enlődésére szémitva a döntő mérkőzés elctta két szemben álló egyesület^ megbízottja és a szövetségi képviselő sorsházassal három súlycsoportot jelöl meg, amelynek e redménye véglegesen eldönti a mérkőzés sorsat. # A aöntő # merko­zést három pontozó bíró ellenőrzi, ami ugyancsak valászinüsiti a döntést­A MÖSz bíró-bizottsága foglalkozott azJFTC ökölvivó csa­patának óvásával. A szövetség ^szabályai nem nyújtanak lehetőséget arra, ho^y a kifogásolt mérkőzést megismételjék**

Next

/
Thumbnails
Contents