Sportkiadás, 1941/1

1941-01-11

Vasárnap délután 6 órai kezdettel tovább folytatják az ökölvívó csapatbajnoki küzdelmeket a Magyar Művelődés Házában, Ezúttal a tavalyi bajnok PTC csapata a B. Vasutas együttesével, a BSzKRT pedig a M. Posztó csapatával veszi fel a küzdelmet. Hogy mi lesz a mérkőzések eredménye, azt nem lehet tudni annál is inkább,, mivel a csapatösszeállításokat egyelőre titokban tartják,' Az'PTC minden valószínűség szerint bombaosapattat veszi fel a versenyt nagy ellenfelével szemben, A BSZKRT-Magyar Posztó mérkőzés élet­halál harcot hoz, mert a csepeli együttes be akar jutni a döntőbe, ami az elmúlt hetiBTK elleni eredménye alapján nem is látszik lehetetlennek, A BSzKRT-nak sok elsőrangú ökölvívója van s igy kemény osapatot tud kiállítani, —, : — v. A m.kir. vallás és közoktatásügyi miniszter hozzájárult ahhoz, hogy társadalmi sportegyesületek keretében a középiskolai tanulók ökölvívásban kiképzést nyerjenek, A célt az ökölvívás alapelomoninok elsa­játítása.' Az oktatás teljesen díjtalanul, a testnevelő tanárok állandó folü­gyelcte mellett a követkoző egyesületekben folyik* 1, A BTC-ben /^Alkotmány,utca 3, Olimpiai edzőterem/ minden szerdán és pénteken délután 5 és 1/2 7 óra között, 2, A Budapesti Vasutas SC-ben /Podmaniczky utca 45 MOVE ház/ minden kedden ós csütörtökön 5 és 7 óra között, 3, A MAC-ban /Mária Torézia téri elemi iskola/ minden hét­főn és csütörtökön 3/2 6 és 7 óra között* 4, A MAPC-ban /Müogyotom központi épüloténok ökölvivótermo/ minden kedden és csütörtökön 5 és 7 óra között, A diákokat a legjobb ogycsüloti,oktatók tanítják, A résztve­vő tanulóknak a jelentkezésnél az iskola igazgatójának angodélyét ós a szülői beleegyezést Írásban koll folmi-.tatni s ezt mogolozőon orvosi vizsgálaton koll megjelenniük, A tanuloknak versenyozni nem szabad, A Budapesti Korosolyázó Egylot január 11 és 1«^-én rendezi Magyarország 1941, évi műkorcsolyázó bajnoki vorsonyét. Szombat délután 3 orai kezdettel a kötelező gyakorlatok korülnek lobonyolitásra. Vasárnap ostc 1/2 7 órakor pedig a szabadkorosolyá*Wt tartjak tnojg.

Next

/
Thumbnails
Contents