Sportkiadás, 1940/2
1940-08-25
. - Salgótarjáni BTC-Törekvés SE 2:0 /l:0/. NB mérkőzés.MÍVAG pálya. • Játékvezető:Szóke II. 800 néző, A Salgótarjáni csapat szép és lelkes játékával megérdemelten nyerte a mérkőzést. A Törekvés lassan mozgó és sokat tologató csatárai non tudtak eredményt elérni. A játékidő második felében tul erélyes játékba is kezdtek, de a játékvezető Róják kiállitásával olejót votte a mérkőzés el-, fajulásanakT Salgótarján kezdett szél ellen, nappal szemben és az első támadásokat is az SBTG vezette. Mintegy öt perces támadás után azonban a'Törekvés lendült támadásba. A 6.percben Geczi Béri elől szedte fol a labdát. A 7.poreben Déri került jó helyzetbe, de kapu fölé lőtt.'Hulláiizé játék után a lo. percben Görgő gólhelyzetben a labda mellé iugótt. Egy pcrocol később Palatinus hibázott közvetlen közelről, A 22.porcben jó salgótarjáni támadás alakkult ki. Jenőfi átadását Laczkó a hálóba vágta:1:0. A gél után a Törekvés fokozta a rohanót, do a salgótarjániak lefutásai-is veszélyesek voltak. A 32. percbon Jenőfi lövóso alig kerülte el a kaput. A következő porcbon Górci Palatinus elől szedte fol a labdát, najd eredménytolon sarokrúgás volt a Salgótarján ellen. Az utolsó percekben az SETC volt a támadó fél ós a 42. percben Jonófi majdnem ujabb gólt ért el. Szünet után a Törekvés támadásaival indult a játék. Tiz perces nyomás után a Salgótarján felszabadított és a 12.porcbon Laczkó szabadrúgását Kis kiütötte ugyan, do a résen álló Jenőfi a kapunak háttal állva a hálóba emelte a labdát.' /2:0/, Váltakozó támadások utan a 22.porcben sarokrúgás volt az SBTC ellen, de Géczi résen volt. Ezután a Törekvés felforgatta csatársorát. Pusztai'ment összekötőbe, Zörgő lett a szélső, de igy sem nent jobban a játék. A 3l.percbon Roiák lerúgta ^aranyait, a lő-son belül, mire a játékvezető Rojákot kiállitotta és ll-ost' itólt. Laczkó állt hoki a labdánakjde gyenge lövését Kiss kivédte, A 34.percben sarokrúgás volt a Törekvés ellen. A 36,percben Dóri lövése volt veszélyes,de Géczi biztosan fogta. A 38,percben Tagányi megsérült és ettől kezdvo kilenc emberrel játszott a Törekvés, Az utolsó'percekben a Salgótarján.volt a támadó fél,de az eredmény nem változott,' «**» Miskolc, augusztus 25. DiMAVA&iflMFC 4:3 /3:l/.NB mérkőzés. Diósgyőr Va ggyári pálya. Játékvezető :Németh.8000 néző. - • A csopeli együttes megérdemelten győzött, bár a második félidőben a Diásgyári csapatnak is.volt esélye a kiegyenlítésre. A mérkőzés legjobb embere Turan, a DIM&VAG közópiedezote volt. Szabó a tőle megszokott biztonsággal védte a YMFC.hálóiát, A mérkőzés a DiMAVAG'támadásával indult, de Magyar balszélső közvetlen közelről mellé lőtt. Az 5.percben a Diósgyőri Kapu előtti kavarodásból Pintér a cspeliek balszélsŐ3Ö a hálóba kotorta a labdát o /l:0/* A DiMAVAG ellentámadása után a lű.percbon Szabadkád, a csepeliek $özépcsatára a 16-os vonalról gólt lőtt/2:0/\ A 13.percben Fazekas a Dl MAVAG középcsatáránsk lövése Szabó hálójában akadt meg /2:l/, A 18.percben Szabadkai átlátszotta magát a-jobboldalon és labdája Lukács DiMfiVAG- kapus mellett hálót órt,/3;l/. A 25.percben Magyar, a DiMAVAG balszélsője beadott, labdája a kapuvonalon gurult végig. A köaönség'gólt látott,de a bíró nem Ítélte meg.mire hevesen tüntettek el]sne. A 30.percben Bereez és Keresztes összefutott, utóbbi öt percre kiállani kényszerült, A DiMÁVAG hevesen röhamozott,de tiz emberrek szemben sem tudott eredményt elérni,/folyt=köv./