Sportkiadás, 1939/2

1939-07-06

• , Luzern, július 6 9 - .. A. céllövővvilágbajnoki verseny során,csütörtökön délelőtt a céllövő pisztályversenyt bonyolították le, Ez a versenyszám is nagy sikert hozott a magyar színeknek, mert Balogh Ambrus a már módosított felhivatalos eredmény szerint o^ö Körrel a második helyen,végzett. Világbajnok a német Krempel lett , aki egy egy­séggel előzte meg Baloghot és a svéd háromszoros világbajnok Hfcman 54o egységgel Balogh mögött a harmadik helyre került. Balogh,azért előzi meg lEaant, mert a 60 lövés közül több tízest ért el. Balogh és Ulman mögött következik egy ponttal lemaradva Tölgyesi Sándor 545 egységgel és a svágöi Büchi ugyanolyan eredménnyel. x ölgyesi és Büchi között a sorrend még ninos megállapítva. Balogh és Tölgyesi teljesítménye minden dicséretet megér ­demel. A svájci hasábokDn latolgatták a pisztólyverseny esélyeit, amelyben a mesterversenyek eredménye alapján a magyaroknak győzelmét iósoltak. A csütörtöki időjárási viszonyok nem voltak: tul kedvezőek. v áltakozva borús majd verőfényes volt az idő, így a változó megvilágítási viszonyok zavar­ták a versenyzőket. Ez okozta azt, hogy a szemüveges ülma n /de Balogh és Tölgyesi sem érte el a mesterversenyben lőtt eredményét, /gyengébben lőtt/ A magyar .' pisztolyosapat további L agjai közül Sós­Hradeozky 525 körrel elérte a tőle várt eredményt, azonban Takácson és Vadnajtn a sok előkészüle$i munka visszahatása jelentkezvén gyenge eredményt értek el. Takács eredménye 50.7 kör és Vadnaié pedig 505 kör körül várható. A csapatversenyt nemhivatalos eredmény szerint Svájc oea­pata nyerte 2668 körös uj világrekorddal. A magyar csapat 2620 egység körüli eredménnyel a negyedik helyen végez. Luzern, július 6. Buday László a térdelő testhelyzet magyar világbajnoka a Luzernben Összegyűlt 19 nemzet lövészei körében , de a lövészethez évszáza­dok óta rendkívül vonzódó svájci nagyközönség körében rendkívül népszerű. Az örömtol ragyogó Buday László , miután közölték vele ( raár hitelesen csü­törtökön délelőtt világbajnoki . győzelmét a M3. yar Távirati Iroda mun­katársának a verseny lefolyásár- a következőket mondotta: - Igen rossz hangulatban térdeltem a lőállásra és kezdtem lőni. Hát hogyisne, amikor kinyitottam távcsőládámat összetörve találtam benne távcsővem állványát, amelyet délelőtt Berzsenyi használt. Mérgem hatása alatt az első sorozat nem is ' sikerült jól. Összesen 96-ot lőttem. Ekkor még senki sem érdeklőtt túlságosan eredményem után. A második.soro­zatban 98-at jeleztek, azonban én biztos voltam, nogy egy pontot javítani fognak, mert távcsövemen jól látam, logy csak egy kilencesem volt ebben a sorozatban. A harmadik sorozat is kielncven nyolc volt! Ezután a negyedik sorozatban már az eg'^sz lőtér közönsége mögöttem szurkolt, részben ellenem, részben mellettem és valami egészen különös nyugalommal fogtam az utolsó sorozatnak és egymás után jelezték a belső tízeseket. A hetedik lövésem volt kilences^ és ezután egy időre elállt a lélegzetem, mert hallot­tam mögöttem a közönség soraiból egy német hangosan mondotta, nogy az észt Lokotar 391 egységet.ért el. Ez azt jelentette, hogy ha nyerni akarok, az utolsó két lövésnek is tízesnek kell lennie. Láttam, hogy a magyar csapat vezetői, Schreiner tábornok ur, Verbőczy alezredes ur és csapatkapitányom, Vadnay őrnagy alig állank a lábu­kon az izgalomtól. Mostmár nem gondoltam arra, hogy mi lesz az eredménnyel, hanem azért akartam meg ket tízest lőni, hogy őket megnyugtassam. /Fo Ív t „ köv o /

Next

/
Thumbnails
Contents