Sportkiadás, 1938/2
1938-10-21
- A Mágyaorsz'.gi Kárpát Egyesület szokásos őszi vándorgyűlését múlt vasárnap a nógrádi Hollókő váránál tartotta meg s ez alkalommal v a várrom bejáratánál, a délkeleti bástyafokon történelmi emléktáblát leplezett le, A hatóságok részéről megjolent Sctojkovits József dr* máltai lovag, a szecsényi Járás főszolgabirája, Széosény küldöttségét dr, Simon János főjegyző vezette, a községot nedig Berky Mihály nagylánci főjegyző és Hagy \István hollókői községi biro képvisolto e Az ünnopi misét a községbon Fraknói Gyula plébános mondta, utána a várhoz vonult a közönség, ahol a vándorgyűlés a Magyar Hiszekegy elénoklésévol kezdődött* Houborgor Aladár táblabiró, a MKE társalnöko mondott mognyitó beszedőtI fölolvasták Karafiáth Jonő dr, budaposti főpolgármostörnek A vándorgyűléshez intézett táviratát, Rubányi Vilmos főtitkár fölolvasta a MKE alkotó munkájáról szóló tartalmas jelentését , amolyot annak az óhajnak kifejozésévol zárt le, hogy minél olőbb megkezdhesse az egyesülőt a Felvidéken félbeszakitott épitő turistamunkáját, Sztrojkovits József dr, főszolgabíró köszönetet mondott az ogyesületnek azért, hogy emléktáblával jolölto meg nemzeti kogyholyoink egyikét, A község novébon Nagy István, biró mondott közvetlen hangú beszédet,^ a turistaszövotnég képviseletében Papp Dénes társelnök, a Törekvés turistaegyesület részéről Kalmár Lajos, az összos más társögyosülotok novébon podig Vörös Tihamér a Magyar Turista Egyesület társelnöke. Martos Viktor mérnök a MKE novében átadta a táblát a község gondozásába, A helyi lovontők sikerült{szavalatait az iskolás ifjúság éneko kövotto> majd a Himnusz oléneklésével véget ért a hivatalos ünnepély. ^2.:;^:.. MQgröviditik a Szent István-kegyeleti túrát* A Turista Szövetség ez évi kegyeleti túráját a turista hősök saskői omlókmüvchez eredetileg tiz napra torvezték. Tur&tochnikai okokból elhatározták, hogy a vándorlásnak csak három utolsó szakaszát bonyolitják le a Pásztó.~AgaBVár-Mátraháza-Saskő-Párád útvonalon, Jolontkezni október 27-én csütörtökön délig lohot a rendezéssel mogbizott Schaffer Andor /DSC/ turavozotőnél /Vilmos császár ut 24./ ö Az utolsó napon , november 1-én induló autóbuszokra legkésőbb október 25-ig, keddig jelentkezni kell a Magyar Turista Élotnél /RákóoEi ut 53./, A menettérti jogy ára nyolo pengő. A Vándorkedv Turista Egyesület október 29-én oste 9 órakor az Alkotmány-étteremben tartja 25 éves jubileumát,, —• ** Pro domoiE hirokot a MTSZ sajtóbizottsága bocséjtja rendelkezésre a _ turistarovatoknakr