Sportkiadás, 1938/2

1938-08-08

Európa le vas sport jának legnagyobb eseménye,az aacheni lovasmérkőzés, amelyet minden év augusztus havának közepén rendeznek a németek. J Az aacheni mérkőzésen - augusztus 12-21* » lg - t Eurota legjobb lovasai és hajtói mérik össze erejpket« Tizenhat nemzet jelentette be részvételét. Az Európán kivüli országokból az Amerikai Egyesült-Allamok, Argetina és Kanada küld lovasokat, A nemzetek dijáért folyó nehéz díjugratásban Belgium, Csehország, Hollandia, Írország, Kanada, Magyarország; , Németország, Románia és Svédország indítja csapatát* Az aacheni verseny lovagló része mellett rendkívül nagy jelentőségű a hajtás szempontjából is, ezért az aacheni versenyt évek ota a "hajtósport fellegvárának" tekintik. A lovagló és baítóverse­nyék mellett az aacheii mérkőzésén igen nagy súlyt helyeznek a látványok­bemutató számokra is. Ezek között a legérdekesebb lesz a Jugoszláv kormány által kiküldött 20 fiatal \ ÍJ lipicai ménből álló kvadrill bemutatkozása* A magyar színek ugy az ugró, diilovagló, mint hajtó­versenyeken) erősen képviselve lesznek. A hivatalos magyar csapatot a hon* véd sóg Örkényi lovagló és hajtótanár képző iskolája küldte ki, Adda Alfréd ezredes és dr. Reznek Jenő őrnagy vezetésével. A magyar ugróosapat tagjai Platthy József százados /Kalandor, Gyergyó lovakkal/, Endrődy Agsoton százados /Kéve, Nefelejts l Orvösgalamb/, Némefchv Bertalan főhad­nagy /Lavarone, Medve/, Szarka Lajos főhadnagy /líurza, Duce, Ádám II./, Díjlovaglók: Pauly-Hartmann ny. őrnagy /Legszebb/ és vitéz Biró osendőrszázados /Kont/, Az aacheni mérkőzésen résztvesznek még a hivatalos csapat tagjain kivül Szepesy /Schaureky Ottmár százados /Parittya/, vitéz Cseh Kálmán őrnagy /Csusza/, Pauly nartmanné /Kadarkút/, vitéz Cseh Kálmánná /Csusza/ és Keresztes Erzsébet /Olga. Idus/. A hajtóversenyeken tőbb évi távollét után indul Petkó Szandtner Tibor alezredes magyar négyesekkel. Petkó Szandtoer alezredest, mint a "korábbi hajtómérkőzé sek matador ját w nagy érdeklődéssel várja a néme t szaks a jtó. A -.aj tómá±:ezésekeí> magyarok, németek, noliandok és angolok vesznek részt. A hölgyek versenyében Amerika, Ar^entmia. Dánia, Anglia, Írország, Franciaország, ' Jugoszlávia és Csehország legjobb hölgylovasaival kell a magyar hölgyeknek küzdeniök. Az aacheni lovasmérkőzés lesz ez évben arra- v hivatva, hogy a magyar lovassport fejlődéséről tanúbizonyságot tegyen.' »—» A Magyar 0rszág)s Lövész Szövetség és a Budapesti Polgári Lövész egye sülét közös nagy munkájának eredményeképen a vasárnap kezdődő nemzetközi lövészverseny igen na^y sikernek igSrkezik, A külföldi részt­vevők közül az észt versenyzők mar megé±eztek, az olaszok és lengelek pén­tek estére jelezték érkezésüket,. t * a német csapat is előrelátha­tólag pénteken érkezik. Vasárnap délelőtt 9 órakor lesz a verseny ünnepélyes megnyitása a kormány, a s z ékes főváros , a magyar sport főhatóságok képviselői­nek jelenlétében. Ugy a szövetség, mint a rendező egyesület mindent előké­szített, hogy a nagy verseny sima lebonyolítás & biztosítsa. Egyidejűleg megnyitják az első magyar lövész kiállítást^ amelyen a két és fél évszázados Budapesti Polgári Lövész Egvesület mutatja be rendkívül érdekes emlékeit. Ugy a versenyek, mint a kiállítás meskekin­tése díjtalan. A verseny szinhelvén a Marczibányi téri lövöldében alkalmi postahivatal is lesz, aately a bélyeggyűjtők szempontjából érdekes külön betű­zőt használ.

Next

/
Thumbnails
Contents