Sportkiadás, 1938/1

1938-05-04

Bakovszky Iván a Budapesti Ügetőverseny toedllet elnöke á május"3-iki ülésen bejelentette, hogy a f%^?4H n hft 3 !?^ 0 2f«? g ín^ let egy tisztviselőjének visszaélései tárgyában folytatott vizsgalat -során megállapították, hogy az egyesület igazgatósága az alapszabályodat tfibb­izlcn nem tartotta beTÍbből a tlnygől kifolyólag a felügyeleti ható­Ságnak természetszorüleg bizonyos intézkedéseket kell tennie s ezért előre­láthatólag a közeljövőben az autonómia szerveinek /igazgatóság, valaszt­méby/ működését felfüggeszti * \ f[ W W x -í? 0 ^ .' £j jM Rakovszfcy Iván elnök feltette a kérdést, ^íogy ha a hivatalos . részről hozzáintézett felszólitásnak eleget tenne Jaz gyesület ügyeinek rendbehozatalára ő küldessék ki mint miniszteri biztos, az egyeailet tagjai - akik ő+ egyhangú közfelkiáltással választották meg elnöküknek - nem lát­nának-e ellentétet abban, hogy az autónimától kapott megbízatását hiva^­talos megbízatással csereiné fel. - jelenvoltak esyhanguJielyesléssel kijelentették, hogy vé­leményük szerint a Budapesti ügető verseny íjgyc sülét erdekeit szem előtt tartva egyenesen kívánatos, hogy az elnök ezt a megbízatást elvállalja és erre őt egyenesen felkérik- • Vitéz Márky Barna igazgatósági tag állott fel ezután szólás­ra, aki ugy az igazgatóság, mint a választmány nevében kijelentette, hogy a miniszteri vizsgálat megállapításai s az elnök tájékoztatása után ugy az igazgatóság, mint a választmány megbízatásáról ezennel lemond. Kijelentette továbbá, hogy az igazgatóság és a választmány ezideig csak azért maradt a helyén, mert a felelősséget nyugodt lelkiismerettel kívánta vállalni és kívánja * a lemondás dacára - a lövőben is. Vitéz Márkv Barnának kijelentését Rakovszky Iván elnök tudomásul vette azzal, hogy ezt a lemondást a felettes n^tóságoknak be­jelenti. Hakovszky Iván a vele szemben megnyilvánult bizalmat meg­köszönve ->z ülést berekesztette. Tokió ,május 4. Zsigorokano ismert japán sportvezér meghalt. Zsigorokanot a Rikavamaru gozos fedélzetén érte utol a halál, p i '/1 n i / A Wmy&r Vivó Szövetség a pöstyéni világbajnokságon való részvétel kérdésében ugy döntött, hogy a magyar vívók az idei Vilácrbainok­sagon nem vesznek részt; Az Országos Testnevelési Tanács az előterjesztett indokokra való tekintettel a Magyar Vivó Szövetség álláspontját magáévá

Next

/
Thumbnails
Contents