Sportkiadás, 1938/1
1938-01-30
. . . /Újpest-Ferencváros mérkőzés folytatása./ Mihókét kapu többször forgott veszélyben, de ujabb gól a ferencvárosi csatárok tehetetlensége, illetve Hada sorozatos ió védései miatt nem született* A 35 r percben Kemény beadását Sárosi csak Hajszálnyival fejelte kapu fölé; mig ugyanabban a percben ugyancsak Sárosi az oldalhálrft találta el. A38. percben Baloggal összecsapva uegsérült, összeesett, kitapogatták a pályáról, ahová ne,- is tért többe vissza. /Hir szerint a Éakay-klinikára szállították/. Az utélsé percekben Kocsis veszélyeztetett még szögletrugással és rosszul sikerült lövéssel, de a nehéz pálya és a nagy iram felőrölte a játékosok erejét. Az újpesti csap.4; megérdemelten nyerte a mérkőzést. Minden játékosa megfelelt, nagy lelkesedéssel és jél játszott. Az öt csatár egymást i-iUlta felül, védelmének nem sok dolga volt. A Ferencváros bői csak Hada nyújtott kimagasló teljesítményt, a vedelem és a fedezetsor igen gyen? én működött ós igy a csatársor csak ritkán jutott labdához. A szélsők nem udták a támadásokat ió beadásokkal befejezni, a belsők pedig mintha elfelejtették volna a gollövés tudományát. Hamburg, jan. 3o. Schmeling mx német nehézsúlyú ökölvivó bajnok * vasárnap a délafrikai Foerd tíenry ellen pontozással győzött. • 4 /A mátraházai siversenyról szóló tudósitás folytatása./ A nemzeti siugró bajnokságban Vosak magyar honosok indulhattak/: bajnok Ványa UTE'34o,4 pont /42,5, 42, 42.5 met er e s ugrás/: 2. Kázmér ÜTE 315.7 pont /38,5 , 41. 42 m./3. Kozma UTE 3o8.7 pont /37.5, 38, 4o.5 m.f, 4. Kadvány BBTE 297;1 pont /36, 35.5, 38 m,7 5. Kővári ' Beszkárt 293.6 pont /34.5. 4o. 38.5 m.7 6. Makk UTE 285.1 pont /35, 38.5, 39.5 m.7; 7. Darabos MkC 28o.l pont /43 bukott, 4o. 41 m,/. 8, Schneider BBTE 279.2 nont /33.5; ,35.5, 41 m,/, 9. Tassonyi Edömér BBTE 274.6 pont ' /37, 34, fa . á 38.5 m./, lo. Weisz Miklós UTE 27o,5 pont /35, 35, 4o.5 in./, Magyarország 1938. évi hármas siugrócsapatbajnoka* • DTE A/ csapat /Ványa, Kázmér, Kozma/*964.8 pont, 2. BBTE /Kadvány, Schneider, Tassonyi Edömér/ 85o.9 pont. 3. UTE B/ csapat 813.7 pont, 4. BEAC 711.1 pont, I MáC • 688.8 pont, ' Ifjúsági síugróbajhokságban: 1. Tassonyi Csaba BBTE 281.8 pont /37, 4o, 4o m./ 2. PqSr UTE / 215.3 pont /3o, 28, 35.5 m,7, 3. Weisz József UTE 2oo,9 pont /26, 28, 23 m./, Garmisen Part enkirchen, jan. 3o. A nemzetközi sporthét utolsó napián vasárnap az erős havctzás miatt a siugróversenyt a kis olimpiai sáncon bonyolítottak le. Erodmények: Összetett siugróversenyben: 1, Marusarz lengyel 215.1 pont /53 f/ 51 m. ugrás/, 2. Meergans német 213 pont /52; 53 m./, 3. Heggén-norvég 2o7.4 pont,/49, 51 m./, 4. Kukuti japán 2o3,5 pont /5o, 52 m./, Északi Összetett verseny /távfutó és ugróverseny/: 1; Heggen 447.4-pont, 2. Meergans 414.6 pont, 3. Burk német 4o8,9 pont, 4. Marusarz 4o4.4 pont. Különleges-siugróverseny: íj St.Marusarz 222.2 pont, /46,55 m./,. 2.'Bader német 211.7 pont /44,. 51 m,/; .3, Marr német 21o.7 pont /45, 53 m7- 4. S?llid norvég £lo,7 pont /46.52 mj r