Sportkiadás, 1937/2-2
1937-10-24
/Ferencváros-Lazio labdarugó mérkőzés második folytatása*/ A mérkőzés végén a pálya közepén üdvözölte egymást a két osapat, majd a diszpáholy elé vonultak, ahol háromszoros éljennel köszöntötték a kupa-bizottság tagjait. Sárosi dr. ós Piola vált ki a játékosok csoportjából, hogy átvegye a kupát, illetve Piola az éremeket. A magyar Himnuszt a magyarok a zenekarral együtt énekeltük, majd pedig nagy huj-huj-hajrával ünnepelték a kupagyőztes Ferencvárost. .. I. Róma, okt. 24. A Ferencváros FC-Lazio kupadöntő labaarugó mérkóázésen az első félidőben szokatlanul nagy volt az iram, amit a Ferencváros azonnal átvett, bár a csúszós pályán nehezen mozogták a játékosok. 1 magyar csapat biztosabban és lendületesebben játszott, mint ellenfele. Az volt a haditerve, hogy megtöri az olasz rohamokat és mihelyt alkalom kínálkozik, azonnal rajtaütésekkel kísérletezik. A Lazio gyorsabb volt, de a Ferencváros okosabban küzdött és látszott rajta a nagy gyakctiat. A második félidőben a kivédett ll~es fordította meg a mérkőzés sorsát. Ekkor látták az olaszok, hegy nem birnak a Ferencvárossal, amelynek védelme jól működött. Hada jobb volt, mint Prcvera. A magyar hátvédpár egy hajszállal simábban működött, mint olasz ellenfele. Az olasz i fedezetsor ellenben egységesebb volt. Vitni nemcsak a védekezésban, hanem a támadásban is nagyszerűt nyújtott^ míg Polgár ez alkalommal nem volt formája tetőpontján. Miláné kitűnően fogta Tanczost, Lázár is elismerésre méltóan küzdött, bár ennél jebban nem egyszer játszott. A nagv mérkőzést a két csatársor közötti különbség döntötte el. Piola csak a kapu előtt teljes értékű játékos, mig Sárosi 3-yörgy az irányításban, a helyzetek kihasználásában és a villáxigyors gollovésben is kifogástalan volt, bar Vianij a legjobb olasz játékos, állandóan rajta lógott, mégsem tudta képessegének kifejtésében megbénítani. Toldi és Kiss inkább a védekezésben tűnt ki és emiatt a szélsőiket kevésbbé foglalkoztathattak. Kemény Sárositcl;sok jó labdát kapott, de Tánczost Milano igen fogta. A támadások felépítésében és a mezőnyját ékben a Ferencváros határozottan jobb volt. A Lazio két szárnya külön-külön kifogástalan, de hiányzik közülük egy Sarosi, aki összefogná őket. A Fg|«@n§város nem törődött a közönség hangulatnyilváhirtásával, a zuhogó záporral és a csúszós, latyakos füvei, hanem küzdött a győzelemért. Wutrich biró jól működött. Az első 15 peroben kifogástalanul vezette a játékot, később azonban mintha hajlott volna a közönség hangulata felé, ami Korányi miatt megítélt 11-es büntető rúgásban is megnyilvánult. CL \ A Fwrencváros FC kupagyőztes csapata hétfőn indul el Rómából ;ís keuden írkezik haza Budapestre. — • — Helyreigazítás: 5. kiadásunk római hírének narmauik bekezdésében az első olasz gól szerzőjének neve helyesen: Costa,