Sportkiadás, 1937/2-1
1937-09-24
A Turista Szövetség ezen a heten tartott folytatólagos tanács ülósón a Hungária Turista, Egyesület bejelentette, hogy az aggteleki cse]okoTDarlang bejáratinál országzászlót állit fel, s kész 3 tervezetVbarlangi tó duzzasztógát ját megépíteni, Az elnöklő Zaombery Gyula dr. beszámolt a bugaci ván* dorgyülós sikeréről, kiemelve, hogy ilyen nagyarányú vidéki tömeggyülese talán még sohasemvolt a turistaságnak* Ismertette ezután az 1938 óvi országos Szert István-tur^rogramját, Az a terv merült fel, hogy a szövetség erre az alkalomra emlékpIaKottet koszi ttot a túra résztvevői szaraára. A tanácsülés tartamának legnagyobb részét a tilos terülatek^körüli vita töltötte ki. * felszólalók n gyen elkeseredett hangon állapították meg, hegy a turistaságot egyik térvesztésig a másik után óri. nahn Sándor dr.. a propaganda bizottság, elnöke visszapillantást vetett az erdőtörvény fennállása előtti időszakra,megállapítva* hogy. akkor kedvezőbb volt a helyzet, mint ma* s az erdőbirtokosok a törvény tárgyalásának kedvező lóe&öróben bizonyos megértést tanúsítottak a turistasággal szemben. A végrehajtási utasitás az erdőtörvényhez a mai napig sem J6lent meg* s ezt a helyzetet a turistasággal ellentétes vadasz ós erdőbirtokos tábor nagy mórtékben kihasználja* Javaslatára azután többek hozzászólása után elhatározták, hogy országos turista ankétet tartanak a tj^los területek elleni küzdelem céljából ós megbízták az elnökséget, az ankét előkészítésével, A Gyopár Turisták negyedszázados jubileuma. A Gyopár TuristaEgyesület most ünnepli'alakulásának huszonötödik évfordulóját. * huszonöt m alatt a Gyopár létesítette a c a ikó v&Ba, Íja i na gy ménedé kház a t J^eakoa 1 j i ós 3 nagyemónkGsí vódkunyhókat a Gerecsében*. (jPj Srorecse jelzéshálózatát,) köbe fog* léláK. több forrást stb. A. Gyopárház előtt októberéén juoileumi vándorgyűlés V' tartanak ós ugyanekkor felavatják a menedékház előtt létesítendő országzászlót. AB egyesület történetét és munkásságát jubileumi évkönyv fogja a nyilvánosság szamara ismertetni. Október 34.-én jubileumi csillagtúrák indulnak"az egyesület munkaterületére, s .Gerecse hévségbe*, iz egyesület kulturbizcttsápa' W A R kidolgozta a jubileumi év előadássorozatát. Ncvemberben az ünnfapsó/>:&k bei'ejezéseul díszközgyűlést tartanak. • í 7 . - y A nyár folyamán felépült aggteleki barlangszálló belso^ borondezose mo/^sezdödött*- A vizveietok és villamos / világítás készen áll, az épület kivül w belül festve, mázolva várja, 3 vendéget, A turistaszálló ünnepélyes megnyitása "ugyan csak a iövo óv elején lesz, de megszállni már most is lehet Aggteleken, A nagy ebédlőben hozzáláttak a fcarlanpmuzeum elso nyolc üvegszekrényónek-berondezósóhezo * barlang látogatói különleges kőzetmintákat, oseppkoképzod mén veket láthatnak itt a Barlangból, megismerhetik a barlang kihalt és móg ólö állatainak .világit, láthatják a barlangból kikerült kokerszaki, bronzkori ás vaskori kulturmiradványqkat. A természet évezredes munkájának megbecsülését mutatja a tornai járás föszolgabirájának az a hirdetmónyoon ismertotott határozata, hogy 1935^évi természetvédelmi törvény értelmében a barlang csoppk^veinok megrongálcit, mint akik kihágást követnek cl, szigorúan megbüntetik, Pro domo: A fenti híreket a Turistaszövetség ^albizottsága bocsátja a turistarovatok rendelkezésére.