Sportkiadás, 1937/2-1
1937-09-04
8 z e g e d t azeptötnber 4, 8zombaton reggel 7 óra 7 perckor nagy érdeklődés mellett kezdődött az ötnapos Tour dc Hongrio,. Az inditáa a Soroksári ut 10 km-es kován él törtcnt é Összesen 39 versenyző Indult,. Aa első nap a Budapest-Szeged közötti 162 km-es tavim folyt a verseny. Start után Liszkay azonnal megszökött*, üldözésére nem akadt vállakozó a igy rövidesen kb, 500 méteres előnyre tett azért, nemsokára a magyar Varga is buosut mondott a mezőnynek ós Liszkay üldözésére indult. Amidon Liazkay látta*, hogy Varga kivált a mezőnyből, lelassított, s midőn Varga beérte Alaónómedi-ig Téltott vezetesse^, haladtakba egy perces előnyre tettek szert a mezőny többi tagjaival szemben. Vo.rga éa Liazkay 45 kta-ea óraátlaggal egyre jobban elhúzott a mezőnytől s Lajoamizaóig már 2 1/2 perc volt az előnyük. Lajosmizsénél Varga visszaesett s ezután Liszkay egyedül, haladt Kecskemét felé. Amidőn a mezőny utolérte a leszakadt Vargát, fellángolt a harci kedv ós váltott vezetéssel Liazkay üldözésére indultak ca sikerült is Liszkayt Kecskemét előtt utolérniük, Kecskeméten nagy órdeklődóa nyilvánult meg a verseny iránt, a rendőrség mintaszerű intézkedései biztosították a verseny zavartalan folytatását, A versenyzők szinte pillanatok alatt haladtak át a városon. Kiakunfólegyháza előtt a román Tapu megbillent gópóvel a ebből természetesen tömegbukás lett. A magyar oaapat másik két tagja. Karaki és Szálai is a bukottak között voltak, azonban, mig a / többiek kisebb sérülések árán tovább folytatták a versenyt, addig 8zalai ós Ka.raki tömlőcserére is kényszerült, Ket ilyen erős versenyző kiválása fokozott tevékenységre serkentette a többieket. 2a a kot magyar fiu tömlőose re után egymást támogatva ragyogó tempóban vette üldözőbe a szökevényeket s sikerült is rövidesen folzáxkózniok, Kiskunfélegyháza ég Kistelek, majd Kiatclek éa Szeged között a sima comentuton sok bukás törtónt, ami azza} ia magyarázható, hogy a román és lengyel versenyzők állandóan balra előztek, ami a magyar versenyzőket nagyon zavarta, a igy fokozott mértekben kellett figyelemmel kisorniők ellenfeleiket, nehogy bukjanak, A mezőny Szeged-határában mér 27 főre apadt s cgóazen a váró8 szivében lévő célig airaén folyt le a verseny a rendőrség mintaszerű biztonsági intézkedései folytan, A Kossuth Lajos sugárút két azélén elhelyezkedett nézőközönség nagy .gyöny/Srüaégére irdatlan vógküzdelem alakult ki a lengyel Ignaziak éa a magyar Éles ós Kaieki között, Karakinak már már sikerült elhagynia a lengyel versenyzőt, Ignaziak azonban az utolsó mijtfrrei^n ismét támadott éa fái kerék hosszal megelőzte célban Karakit, mig Eles fólgóghoaszal harmadik helyre szorult, Negyediknek egy gcphoaszal a román üXidoso orkezott a célba, a raQzőny többi tagjai holtversenyben ötödiknek érkeztek be, A győztes lengyel Ignaziak ideje 4 ára 16 pero 11 másodperc, ami 37,940 kilométeres óraátlagnak felel meg.