Sportkiadás, 1937/1
1937-05-01
( A Vén Fiuk Vivó Klub iának valódi "old boy" versenyét,amelynek során az'indulóknak legalább ötven éveseknek kellett lenniök dr Tótn Péter nyerte, aki ezelőtt 41 évvel az első-olimpiai játékok során Athénben már eredményesen képviselte a magyar színeket é Az egyéni kardversenyben harmadik lőtt .A győzolom nem volt könnyű, mert veié teljesen egyenrangú volt. Dunay jöertalan, a párbajtőr jiiurópaba jnok Dunay Pál édesapja, aki maga is Stockholmban az 1912. evi olympiai játékokon a világbajnok magyar csapat tag^ volt. A | A döntő husszu ideig nyilt volt, Dunay, Tóth Péter és f F?lótás egyformán álltak egy-egy vereséggel. Az .intolsó asszók során Pál megverte iilótást és az utolsóelőtti asszóban került össze Tóth Péter Dunayial. Dunay már 3:Ü-n- vezetett Tóth Péter ellen és ezután túlságosan óvatos lett,amit íóth Péter jól kihasznált ; kiegyenlített, söt-nemcs^k az asczót, hanem a versenyben való győzelmet jelentő döntő tusst is bevitte Dunaynak. Nagyszámú érdeklődő közönség jelenlétében folyt le a verseny döntője az'ör^zágos Tiszti K-.szinó dísztermében. A közönség soraiban jelen volt vitéz üevy Kálmán altábornagy a kaszinó elnöke, Rakovszky Iván ny. belügyminiszter,' a Vívó Szövetség volt elnöke, Domony Móric átrendező egyesület, a Véri Fiuk Vívó Klubjának elnöke, Warth Henrik, vitéz i'akácsy Ifplf Ujfalusy r 11íbó..nekyqk, dr. Moldoványi István, Hofmann Géza, Lipcssy' Karton, vitáz Somogyi .István tábornokok, Szilaveozky Lajos rendőrfőtanácsos a Vívó Szövetség elnöke, ílqnffy Lajos, es még. sokan mások, , A versőny végeredménye:. "1. Dr. Tóth Péter MAG 6 győzelem egyetlen ve őségét Mészáros-^rvintői szenvedte. 2. Dunay Bertalan BBTE 5 gy. 3/ Filótás Ferenc MAC 5 gv*; 4. ffWé Pál Imre HTVK 5 gy. 5, Bogáty Albert BékéssyBéla VC -3 gy. 6. Wm pétéri- Jenő Vén Fiuk-2 gy. 7, Mészáros Ervin MAC 2 gy. 8, dr. Scnwartz Tibor Vén Fiuk 0 győzelem. ',> • WF fSf M o n f r e u x , május 1. |J& 1 . á Sv*ic-Irors7Óg Davis Cup mérkőzés második napjanaz ír Pogeis, p Veagh-pár 6:0 6i2 5:7 3 5:7 6:4 arányban verte a svájci íisnerManeff együttest. Iroiszá^ 2:1 arányban vezet.' Bécs liájus 1. A n/ Osztrák Liga bajnoki eredmények: Admira -Hakoah /í.u/. Y/SC-Austria 3:1 /3;0/7 • — •