Sportkiadás, 1937/1

1937-03-25

A Magyar Kárpát-Egyesület Irottkf osztályának Kőszeg melletti, az Irottkő oldalában a Hörmann-forrásnál felépi tett menedék­háza már a tav.sz folyamán rendelkezésére áll a turista-közönségnek. A menedékház ünnepélyes felavatását az egyesület őszi vándorgyűlése ke- mm rétében oktőber elején tartja meg. Az egyesület Délbakony •sztálya május 2.-án leplezi le a cseszneki vár falában elhelyezett történelmi emléktáblát. Zöld Fereno dr., a Magyar Vivó-fízóvetség sajtóelőedója másirányu elfoglaltsága miatt előadói tisztéről lemondott. Helyettesí­tésének kérdésében a szövetség még nem döjitött. Az Urlovasok Szövetkezete március £8,-án tartja első versenyét,a Rákosi-dij versenyt Megyeren. Húsvét^hétfőn lesz az idomá­rok versenye és a sorsolási verseny, amelynek győztesét a közönség kö­zött kisorsolják, A versenyek mindkét nap 14 óra 35 perckor kez­dődnek. Különvonatok a Nyugati pályaudvarról indulnak, Tok i o, márc, 23, Japánban az olimpiai falu színhelye tekintetében még nem döntöttek* Hoaazas tárgyaláaok éa megbeszélések után ||| megegyeztek abban, hogy az olimpiai falut Kinutadaiban vagy pedig Sodorokiban épitik fel, A két hely közül Kinutadai kétségkívül a kedvezőbb fekvéaü, mivel alíeiji atádiontól,az 1940 évi tokiói olimpiai játékok szín­helyétől caak 10 km, távolaágra fekazik, a caak félórás kocsiutra van szük a ég*, hogy onnan a stadionba fussanak* A faluban' 2 l/2, millió yen költség­gel 100 egy emeletei és .50 ket emeletes házat építenek, amelyekben 2000 versenyző talál 3zálláat, A lakóhelyeken kivül a döberitzinómet falu min­tájára, uzinházat, orvosi rendelőt, uazócaarnokot, a külömbözö sportágak részére cdzöpályákat és garázaokat építenek. Az olimpiai falut Tokió vá­rosa cpitif amely az olimpiai játékok befejezése utfin az egész telepet azanatorium céljaira hazánálja fel, Az olimpiai játékok főpróbája az 1938 évi osokai távol keleti játékok* J | • , * % e w y o r k, márc, 24, A Kanadai Jégkorong Szővetaég áp­rilis 15,-iki kezdettel Torontóban jégkorongtornát rendez, amelyen az an­gol nemzeti liga képviseletében a Wembley &iona, az amerikai keleti liga legerősebb csapatat Ontario állam válogatottjába Kanada képviseletében az Allan Kupa győztese veaz részt, A körmérközéa keretében mindegyik caa pat.játszik mindegyikkel, - , | Glasgow, márc, a4, Oeltic 2»1 arányban verte Skót Ku pa mcrközóa aorán a Motherr/ell együttesét, s győzelmével bekerült az elő­döntőbe, * R o t. t e r d am, márc, 24, A holland válogatott labdarugó csapat edzömórközéa aorén 5tl arányban győzött az Ipswich együttese ellen*

Next

/
Thumbnails
Contents