Sportkiadás, 1937/1

1937-03-21

A 'BucUpest'' sportegylet I, osztályú kardegvéni mérkőzést rendezett, amelynek selejtező mérkőzéseit vasárnap délelőtt tartották a Vgss^uteai felsőkereskedelmi iskols tornatermében. &JS a verseny volt az első kardválogaté verseny a párisi vivóvilágbainoki versenyre, A 11 nevezett elsőosztályu versenyző közül 24-en indultak, nem indult Kaboson kivül a legjobbak közül Maszlay és Kőszegi sem. A kilences döntőbe erős küzdelem után a következő versenyzők jutottak: RaJGsányi László, Gerei Aladár, Berczelli Tibor a Magvar Atlétikai Clubból, Zirczi Antal és Kovács Pál 8 Honvédtiszti Vivóklubból \ Dr .Rajczy Inre és Bay Béla a Budapesti Egyetemi Atlétikai Klubból, továbbá Palócz Endre UTE éa Nyilas Tibor MTK. A selejtező mérkőzések során kiesettek között volt Rónai /MAC/ is, akit előzetesen P csapatbajnoki versenyen mutatott pompás vivása alapján a döntő, biztos résztvevőiének tartottak. Wá I döntflldélután öt órakor nagyszámú érdeklődő közönség jelen­létében ^kezdték a Vas-utcai felső kereskedelmi iskola tornatermében,először a klubtársak vivtak egymással. A mérkőzések egyh rmadának levivasa után veretlenül Rajczy és Hejcsá-yi állottak, eléőreláthatólag köztük dől el az első kardválog8to mérkőzés* A Budapesti Budai Tornaegylet III. osztályú tőrvivóvórsenyt rendezett, amelynek selejtező mérkőzéseit vasárnap délelőtt tartották az egyeaUlet Attila utcai tornacsarnokában. A selejtező mérkőzések során 35-en indultak. A Kilengés döntőbe a következő versenyzők jutottak: Tilly Endre, vitéz Mózes Iván BBTE ,Barsv István, Horányi Károlv,Postás SE, Hainiss György MAC, Király István fíPTPK, dr. Nedeczky László BEAC és Dabóczi Mihály BSE. 1 A döntőt délután 5 érakor kozdték. Szombathely, máro. 21. . , , , MÍV Haladás-Törekvés SE 3:1 /2:0/. Vasutas bajnoki labda­rugó mérkőzés. A győztes csapat góljai közül Horváth egyet, Nagy pedig kettőt rúgott, mig a budapesti csapat egyetlen gólját Virágh szerezte* — . -"Ili Székesfehérvár, márc. 21. Az Álba Regia vasárnap rendecte az északnyugati birkózó kerület mult évről elmaradt /1936.-Í/ ősapatbainoki birkczc versenyt, melynek eredménye a követkeao; 1. ARAK i győzelemmel, 2. Dorog AC 2 gy., 3. Tatabányai SC 1 gy,, 4. ARAK II. csapata 0 gy.

Next

/
Thumbnails
Contents