Sportkiadás, 1936/2-2

1936-12-03

A december 12.-én Budapesten tartandó magyar-olasz válogatott ökölvivó mérkőzésre mindkét nemzet szövetsége a legnagyobb gondossággal készül. Az eddig rendezett hét válogatott verseny közül egy döntetlenül végződött, hármat-hármat pedig az olaszok és a magyarok nyertek ugy hogy az eddigi összesített eredmény szintén eldöntetlen* A mostani mérkőzés tehát ebből a szempontból is.jel ontősséggé 1 bir. Az Ökölvivó Szövetség dec-mber 3.-án rendezi válogatóversenyét Rómában. <\ taoasztalatok alap­jan állítja össze csapatát. A MOSz ezen a héten rendezi Budapest baj­noki ökölvivó versenyét,ami igen jó alkalmul szolgál a válogat te magej­tés ére. Az eddigi küzdelmek alapján megállapítható, hogy a magyar ver­senyzők jelenleg igen kiválóak. A Budauest bajnoki verseny sor an 'cfUtörfc tökön /december 3.-án/ este 8 ór-kor a BSzKRT tornacsarnokában folytat­lak a mérkőzéseket: Légsulyban Szántó í^C és Szabó BSzKff" kerül szembe. A középsúly ban Mánd i és Varga találkozása kelt nagy érdeklődest. 4 csü­törtöki versenyen 16 pár indul. , , . Pro d o m o •': A Magyar Újságírók Szanatórium egyesülete ken e hír szíves közlését 0 KG/F ^ ' l B e r 1 in-, dacember 3'. A hivatásos ökölvivekjmérkőzését 8000 néző nézte végig.. Kölblin német nehézsúlyú bajnok nyolc menetben pontozással győzött Pancho Villar spanyol bajnok ellen."Á ^nehézsúlyban az angol Frank Hough pontozásos győzelmet aratott 12 menetes küzdelem után Adolf Y/itt német bajnok ellen. 1 KG/Ha^. - - -

Next

/
Thumbnails
Contents