Sportkiadás, 1936/2-2
1936-09-18
/FoLytatás a Eurista Szövetség tanácsüléséhez/ •höhm Andor pénztáros bejelent ette,, hogy a vezetőképző tanfolyam a folyó évben is a Kereskedelmi Akadémia helyiségeiben lesz^ ugyaaazokon a'napokon, mint a múlt évben. Rubáuyi Vilmos kérdésére Zsembery Gyula dr. a vezetőképző bizottság elnöke közölte, hogy a vidéki varosokban is módot fognak nyújtani a vezetojelolt éknek az előirt vizsga letételére. Jövő vasárnap, szeptember 27.-én az Ügyvédek Turista egyesülete a Galyatető-iiátramiiidszent útvonalon felavatja a Verbőczi-iorrael. Ebből az alkalomból a Keleti pályaudvarról 6 óra 55 perckor turistakocsi indul, amely inát raminds zent re 10 óra OS perckor érkezik. Visszaindulás iaatramindszentrol 18 óra 21 perckor, A' menettérti jegy S.80 pengőbe kerül.^Amennyiben 55 utasnál több jelentkezik, ebből az ossz égből Bég visszatérítést adnak. Ugyanezen a vasárnapon az utazási iroda délbörzsönyi túrát is lehetővé tesz egy zebegényi turistakocsi indításával. Menettérti dij 2.1-0 pengő, indulás a Nyugati pályaudvarról 6 óra 17 perckor, visszaindulás Zebegányből 19 éra 51 perckor. A Pénzintézeti Sportegyletek ligájának turista szakosztálya uj elgondolással két országos pályazatot irt ki a í&agyar Turista Szövetség kötelékébe tartozó turisták számára. Az irodalmi pályázat három főcsoportra oszlik: gyalogtúra, si-tura, barlangtura. beküldhetők hazai vagy külföldi túraleírások, amelyek még nyilt pályázaton dijat nem nyertek. A fenyképpálvázat négy főcsoportra oszlik: tavasz, nyár, ősz ós" tel.^A főcsoportok egyikébe tartozó turistatárgyu vagy tájielvételeket egységesen 18 x24 méretben legfeljebb 30 x 10 cm nagyságú kartonon kell beküldeni. A képek hátlapjára csak a főcsonort megjelölése, a kép cime ós a jelige irandó. A jeligés boritoknak a pályázó nevét, egyesületének megjelölését és 1936- évi turistaigazolványának szelvényszámát kell tartalmaznia. Csak olyan felvételek küldhetők be, amelyek nyilt hazai versenyen még dijat nem nyertek.. - Az irodalmi pályázat szintén titkos, a dolgozatra csak a jelige irandó. A dijazás mind a két £ pályázaton a következő: első dij ezüst plakett, második dij ezüst érem, harmadik dij ezüstözött plakett. Mind a két pályázat beküldési határideje 1936. október 15. A munkák " 1936. évi turista irodalmi pályázat" illetőleg "1935. évi féayképpályázat" megjelöléssel Budapest t V. József-tér 10. félemelet cimre küldendők be. Az 1936. évi "erdélyi'' országos turista irodalmi pályázatot a Pénzintézeti Turisták a Magyar Turista Szövetségnél irták ki; ennek első dija 30 pengő, második dija 20 neneo. Pro domo:A fenti híreket a láTSz sajtóbizottsága bocsátja a turistarovatok rendelkezésére.